A semmiből bukkant fel a német Disillusion, akik minőségi zenéjükkel fél pillanat alatt belopták magukat az Opeth rajongók szívébe. A Back To Times Of Splendor lemezüket ugyan nem könnyű megemészteni, de mindenképpen megéri belemélyedni némelyest.
A csupán három tagot számláló csapat énekes/gitárosát, Vurtoxot kerestük meg, hogy meséljen magukról egy keveset...
Először is, szeretnék gratulálni a debütáló lemezetekhez, nagy meglepetés volt számomra! Jól tudom, hogy a zenekar 2001-ben alakult újjá, miután három évig inaktívak voltatok? Miért is történt mindez?
Sajnos ezt rosszul tudod... a jelenlegi felállás 2000 óta létezik, és nem szüneteltünk azóta. 1997 és 2000 között volt egy kis pihenő, de mikor Rajk és Jens csatlakozott hozzám és a Disillusionhoz, azóta együtt vagyunk.
2002-ben megjelent egy MCD-tek. Milyen volt akkor a zenétek, az új dalokhoz képest? Játszotok a korai időszakból valamit a koncerteken?
2001-ben, a Three Neuron Kings megjelenése után úgy gondoltuk, hogy a zenénkre legjobban ráillő elnevezés a dallamos death metal lenne, valahol az Anathema, az Opeth, a Soilwork és az Emperor között. Ez még teljesen ráhúzható a The Porter kislemezünkre is (2002). De ma, 2004-ben, miután elkészítettük a Back To Times Of Splendort, már úgy érezzük, hogy a dallamos death címke már nem teljesen fedi azt a stílusunkat. Most valamiféle sajátos, harmonikus keverékét játsszuk egy rakás különböző metal zenének. Nagyon összetett, epikus zene, rengeteg érzelemmel, dinamikával, mindezt intenzív előadásmóddal fűszerezzük... A zene olyan, mint egy folyó, amelyik festői tájakon keresztül halad át, néha furcsa kanyonokon keresztül robog át erőteljesen, néha hatalmas szikladaraboknak ütközik, máskor meg csodálatos zöld völgyeken keresztül folyik tova.
Szóval az új lemez sokkal érzelmesebb, de koncerten mindent játszunk, mert mindenre büszkék vagyunk, amit eddig létrehoztunk.
A lemezfelvétel 8 hónapig tartott, ami nem túl szokványos dolog. Az összes dallal 100%-osan készen voltatok, mikor a stúdióba mentetek vagy írtatok a felvételek közben is dalokat vagy dalrészleteket?
Mikor elkezdtük a felvételeket és a Metal Blade-del tervezgettük a kiadás dátumát, egyikünk sem látta még előre, hogy ennyire elszámítottuk magunkat az idővel. Úgy gondoltuk, hogy kb. 2 hónapot vesz majd igénybe a felvétel - de végül nyolc hónapig tartott, ez idő alatt gyakorlatilag szünet nélkül dolgoztunk a lemezen. A csúszás egyetlen oka az volt, hogy egész egyszerűen nem fejeztük be a felvételre váró dalokat. Tehát néhány részt tényleg akkor írtunk meg, mikor a dobtémákat vettük fel. A dobfelvételek kb. 3 hétig tartottak és minden zökkenőmentesen ment. De mikor elkezdtük a gitárrészeket felvenni, lényegében az összes riffet megváltoztattuk, néhány új részt találtunk ki, aztán újra és újra átvariáltuk. Szóval, ahogy a dalok változtak és fejlődtek lépésről-lépésre, úgy kaptak egyre mélyebb és mélyebb színezetet. Emellett a hangulatuk is sűrűsödött minden nappal, amikor dolgoztunk rajtuk. Egy ponton aztán úgy éreztük, hogy már elkészültünk a nótákkal és a zenével, áttörtük a határokat, magunk mögött hagytuk azokat és felhasználtunk minden lehetőséget, amit megtanultunk és megtapasztaltunk, hogy szabad folyást engedjünk az ötleteinknek és hagyjuk megszületni a lemezt.
Mi volt a legnehezebb dolog megvalósítani számotokra ezen a lemezen?
A címadó dal, a Back To Times Of Splendor 7 perces középrésze, mindent megpróbáltam beleadni, és sikerült...
A zenétek rengeteg hangulatot, érzést hordoz és elég nehéz meghatározni, hogy milyen stílus is ez. Van ugyan egy kategóriám ezekre a zenékre: intelligens metal.
(nevet)
Milyen zenekarok hatottak rátok annak idején, mikor elkezdtetek zenélni, és melyek a mostani hatásaitok?
Akkor leírnék inkább egy rakás olyan zenekart, amelyek előfordultak nálam az utolsó 15 évben meg ilyes. Pearl Jam, Soundgarden, Nirvana, Pantera, Testament, Machine Head, In Flames, Napalm Death, Opeth, Soilwork + Arch Enemy, Pain Of Salvation, Katatonia, Nile, Emperor, Tool, Primordial, A Perfect Circle... klasszikus zenék, Frank Zappa, Aphex Twin és néhány német zeneszerző...
Rengeteg jó kritikát kaptatok az új lemezre. Számítottatok is erre vagy meglepetésként ért titeket mindez?
Nem lepett meg éppenséggel. (nevet) No, nem így van azért, komolyra fordítva a szót: tudtuk, hogy valami nagy dolgot vittünk véghez, talán nagyobbat is, mint mi vagyunk, de abban biztosak vagyunk, hogy nem lett valami gyenge szirszar.
Hogy képzeljünk el egy Disillusion koncertet: kimentek a színpadra és eljátszotok az égvilágon mindent amit a cd-n hallhatunk? Van amúgy valami látványosság is koncerteken?
Oké, azt sejtem, hogy egy session basszusgitáros előfordul a koncerteken. (a 3 zenekartag közül egyikük sem bgitáros - V.Sz.)
(nevet) Elég hagyományosan koncertezünk, ami azt jelenti, hogy csak eljátsszuk a dalokat, azon igyekszünk, hogy az emberek átérezzék a zene hangulatát.
Véleményed szerint a zenétek inkább tipikusan otthoni hallgatásra való vagy inkább koncerten jön át jobban?
Az új anyaggal még nem koncerteztünk, szóval előfordulhat, hogy minden rosszul alakul, és a jövőben majd csak a régi dalokat fogjuk játszani, fogalmam sincs - akkor majd otthonülős zene lesz. Majd meglátjuk szombaton, ami már csak három nap, kívánj nekünk szerencsét!
Néhány szót ejtenél a szövegekről?
Egy történetre épül az egész, ami 1822-be visz el, egy hegyvidékes tájra, talán az Alpokba. Egy fiatal srác éldegél az apjával a tanyájukon. Az édesanyja már régóta meghalt, az édesapja amúgy meg egy elfojtott valaki. A srác kedvese szintén a faluban élt, de el kellett költözniük a családjával, mert leégett a házuk, ezért északra mentek ősszel. Nos, a srácnak ekkor döntenie kellett, hogy a lánnyal megy-e vagy marad az apjával. Először úgy gondolta, hogy marad, mert képtelen volt elszakítani az apjához fűződő láncait. Da egy idő után a vágy felülkerekedik ezeken az érzésein és követi a lányt északra.
A szövegek nem a teljes történetet mesélik el, csak apró élményeket és tapasztalatokat írnak le, amin a főhős keresztülmegy északra tartó, magányos útján, ahol többek között önmagával is szembesül és ezáltal tulajdonképpen felnőtté válik.
Másrészt az a két év amíg ez a lemez létrejött, számomra is csomó szempontból nehéz volt. Megpróbáltam egy kifejezetten organikus, mégis befogadható és mély érzelmekkel teli zenét írni. Eközben pedig önmagammal kapcsolatban is nagyon kíméletlen tapasztalatokat szereztem. Olyan fájdalmas dolgokra kellett rádöbbennem, amik mélyen bennem voltak, és mindezt megpróbáltam a zene nyelvére lefordítani. Nagyon büszke vagyok, mert úgy érzem, mindez sikerült, és a “Back To Times Of Splendor” a zenekar tíz éves történetének első igazán felnőtt alkotása.
A zene legvégén felfedezhetsz akár egy romantikus szerelmet is telve vággyal és hiányérzettel, mintha hazaérkeznél egy hosszú utazásról, ahol rádöbbentél, hogy a világ minden része sokkal szebbnek tűnt mint ahol éppen voltál.
Ha lenne lehetőséget arra, hogy csinálj egy mozifilmet a zenédhez, milyen filmet képzelsz el?
Talán valami Coppola filmjei és a Gyűrűk Ura trilógia között.
Amúgy van arról szó, hogy csináltok egy videoklipet a lemezhez?
Nem, semmiképpen. Ahhoz Peter Jacksont kellene megkérnünk, hogy készítse el, és az több millió euroba kerülne.
Milyen terveitek vannak a közeli jövőre?
Először is pihenünk egy picit, nyaralunk, hogy újra össze tudjuk rakni a dolgainkat és, hogy a következő anyaghoz legyenek ötleteink. A többit majd meglátjuk...
Van neked vagy a zenekartagoknak valami más hobbija a zenén kívül?
Nem igazán. (nevet)
Hogyan jellemeznéd magadat és zenésztársaidat néhány szóval?
Jens, a legidősebb, aki a legfiatalabb. Rajk keresi az “egyetlen ösvényt”. Én pedig rébuszokban beszélek.
Az utolsó kérdés, amire gyűjtjük a válaszokat: Mi az élet értelme?
Túlnőni ezen a kérdésen. (nevet)
