Februárban jelent meg a From The Sky második albuma, az Antarktika, amely bő másfél évvel követte a sorban a REX című debütáló lemezt. A formáció a néhai Miserium vezetője, Tari Szabolcs szólóprojektjeként indult, de mára komplett zenekarrá fejlődött, még azzal együtt is, hogy a szövegvilág nagyon mélyen személyes jelleget ölt mindkét lemezen. Szabolccsal beszélgettünk a From The Sky evolúciójáról és még sok minden másról.
Kezdjük kicsit távolabbról: nekem az volt a benyomásom, hogy a Miserium szétszéledése után a From The Sky inkább amolyan szólóprojektként indult, az első lemez nagyon mélyen személyes tematikája is ezt erősítette. De aztán elég gyorsan alakult körülötted egy komplett zenekar. Jól látom, vagy az elejétől zenekarban gondolkodtál?
Jól látod, valóban akkoriban szóló projektben gondolkodtam, de ez igazából az első videóklip, azaz a Libra megjelenése után már kezdett megváltozni bennem. Tudni kell, hogy 2020 augusztusában átadtam keverésre a REX-et a Denevér Stúdiónak, és innentől egy év telt el a megjelenésig. Ez alatt az idő alatt természetesen volt lehetőségem még hozzátenni ezt-azt az anyaghoz, valamint kellő mennyiségű idő is rendelkezésre állt arra, hogy átgondoljam, mi is legyen a jövője a produkciónak. Az első lemezen szerepelt srácok – Süle Tamás (Slowmesh) – vokál, dob, Haraszti Dávid (ex-Tűzmadár) – dob, Iványi Álmos (ex-Miserium) – vokál – lelkesen álltak a közös, jövőbeli koncertek levezénylésének terveihez, ám a realitás azt mutatta, hogy a szabadidejükbe nagyon végesen férne bele ez a produkció, így nem maradt más hátra, teljesen új csapat után kellett néznem. Ez a keresés szerencsére rövid időn belül lezajlott, mert már a REX lemezbemutató koncerten meg is történt az átállás nagy része, ugyanis a második bulinkon már a jelenlegi tagság szerepelt. Hozzá kell tennem, hogy ennyi nagyszerű zenészt nem lehet csak úgy elengedni, így akik nem tudnak aktívan tevékenykedni velünk, azok is valamelyest kiveszik a részüket a From The Sky életéből, mégha csak pár jó szó erejéig is. Ennek pedig rendkívül örülök!
Miben más szerinted dalszerzői, előadói szempontból nézve a From The Sky, mint a Miserium volt? Hogy tekintesz vissza ennyi év távlatából a Miseriumra? Mivel vagy utólag is elégedett, és mit csinálnál már másképp mai fejjel?
A legnagyobb különbség, hogy az eddig megjelent két From The Sky-lemezen teljesen kontroll nélkül, a saját önkifejezésem, művészetem és akaratom érvényesült. Ez számomra rendkívül felszabadító érzés volt. No, nem mintha bármi rossz lett volna a Miserium-féle metódusban, de jólesett tizenegy év után másképpen zenét szerezni. Nagyon hosszú részét képezte az életemnek, ami idő alatt megfizettük becsülettel a tanulópénzt a miseriumos srácokkal. Ma már nyugodt szívvel állíthatom, hogy büszkék lehetünk a kiadványainkra, mert sok szép dalt sikerült írni azokra a lemezekre is. Szerintem érdekes koncepciókkal dolgoztunk, izgalmas zenék születtek, és ezek az anyagok az akkori énünknek egy-egy lenyomatát adják vissza rólunk amikre jó nosztalgiával visszatekinteni. Megvoltak a maguk gyerekbetegségei, ezek közül a Wireless I EP-vel nem vagyok azóta sem elégedett, pontosabban magammal nem, mert kevés idő volt akkor az énekek felvételére, én meg lázas, náthás voltam, és sajnos azt hallom rajta folyton, hogy mennyivel jobb is lehetett volna az az anyag. Amit ma már másképp csinálnék az igazából az, amit a From The Sky-jal csinálok. Másképp közelítenék a dalokhoz, a szövegekhez, a groove-okhoz, de igazából akkor és ott így láttuk jónak a dolgainkat.
A frissen megjelent Antarktika lemez tónusát egyértelműen pozitívabbnak érzem a debütnél. Egyetértesz ebben? Ha igen, mi az oka ennek?
Abszolút, tökéletesen látod. Kellett, hogy legyen benne pozitivitás, mert szerettem volna, ha visszatérne a remény, ami az egyik fő motívuma lett az anyagnak. Ahol a REX-et letettem az Arbor Vitaével, lelkileg ott folytattam az Antarktikát. Ezek az érzetek egyébként az album első felére koncentrálódnak leginkább, mert a címadó, a Lethe, a Salus és az Anima hangulataiban csendülnek fel olyan könnyed power metalos pillanatok, amik nem tudnak, és nem is akarnak igazán túl sötétnek tűnni. A bevezető Deus Incarnatus és a Nocturno felelnek az elején az érzelmi hullámvasútért, de a Geminitől igazából már igencsak baljóssá válik az összkép. Persze az Aureusban még hitegetem magam a reménnyel, de az Invictusban már konkrétan ki is mondom, hogy eggyé váltam azzal az álomvilággal, ami hazugság volt, és el fog nyelni a valóság. Hiába ismételgetem, hogy sérthetetlen vagyok, már magam sem hittem benne. Fontos megemlítenem, hogy ezt a lemezt nem ugyanaz a hölgy inspirálta, mint a REX-et. Vele egy teljesen másfajta érzelmi szinten léteztem, de végül viszonzatlanul maradtak az érzéseim. Talán még mindig nem álltam készen, vagy csak nem a megfelelő emberben kerestem azt, amire vágytam, nem tudom, de hálás vagyok a sorsnak, hogy azóta rendeződött a magánéletem, és egy csodaszép családom lett!
Miben tér el egymástól a két album tematikai és zenei megközelítése? Miben történt szerinted előrelépés a második lemezen a bemutatkozáshoz képest?
A két lemez azért nem teljesen tűz és víz, de vannak különbségek, amelyek szembetűnőek lehetnek. A REX dalai jobban működnek önálló tételekként, amíg az Antarktika jobban funkcionál lemezként. Amiben szerintem egy kicsit sikerült fejlődnöm, azok a dalszövegek. Nem mintha az első lemeznél alacsonyra tettem volna magamnak a mércét, de itt mintha még inkább kiteljesedett volna az ott megkezdett költőiség. Azt sajnálom egyedül, hogy az idő hiánya miatt szinte egyik dalnál sem volt lehetőségem énekkel együtt kipróbálni a leírt szövegeimet, csak a felvételeknél élesben. Ezért az amúgy is szövevényes, az angolszász ritmizálástól rendkívül messze álló magyar nyelv okozta akadályok itt is néhol prozódiai nehézségekbe ütköznek. Szerencsére nem hemzseg az anyag tőlük, és ha ezen túl tud a hallgató lendülni, akkor már mehet is a belső mozi.
Hogyan születnek a From The Sky dalai? Mekkora teret engedsz a többieknek a dalszerzésben, a saját részek kidolgozásánál?
Eddig nem beszélhettünk közös dalszerzésről, ugyanis pontosan tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, és sokkal gyorsabb, ha én feljátszok mindent, főleg, amíg az érzések megvannak bennem. Terveink szerint a hármas lemeztől már másképp lesz. Ezt a fajta őszinteséget és önazonosságot akartam itt is megtartani, bár most úgy érzem, hogy ebben talán a REX erősebb volt. A saját részek, értsd dobok, vagy a gitárszólók kidolgozásához kaptak a fiúk némi iránymutatást, de szerettem volna, ha a saját stílusuk is kidomborodhatott volna, emiatt nem kontrolláltam őket túlságosan. Ettől pedig szerintem érdekesebb lett az Antarktika, és hálás vagyok a munkájukért!
Már a Miseriumban is igen változatos volt a vokálmunka, de ezen a téren azóta csak tágult a horizont. Mely zenekarokat tekintesz irányadónak, etalonnak ezen a területen? Élőben mennyiben jelent kihívást a dolog, és hogyan lehet közelíteni az elhangzottakat a lemezverziókhoz?
Köszönöm, örülök, hogy tetszenek az énekek! Kicsit kevesebb időm volt most rá, hogy mindent tökéletesen kidolgozzak, de a végeredménnyel mindannyian elégedettek vagyunk. Örülök annak is, hogy Peti majd minden dalban velem volt a durva énekek felvételénél, és a címadóban pedig Illés tudott hozzátenni a hangképhez. Ezek egyébként olyan megoldások, amik később élőben is meg tudnak történni, ezt láthatta is a nagyérdemű például a legutóbbi Geoff Tate-koncerten tőlünk. Ugyan én még mindig nem vagyok elégedett a saját énektechnikámmal, rengeteget kell fejlődnöm, de folyamatosan dolgozom rajta. A koncerteken viszonylag kényelmes énekelni a dalokat, mert a szimfonikus anyag és néhány háttér vokál HD-ről jön, amikhez lehet, és tudok is megfelelően intonálni. A sok durva énektémát pedig 70 százalékban átpasszoltam Petinek, mert nagyon jól áll neki, én pedig egy kicsit levegőhöz juthatok ezáltal. A többszólamú vokálmunkát egyébként még gyerekkoromban szívtam magamba a The Beatles munkássága által. Természetesen a rock/metál műfajban is vannak komoly mesterek, például fantasztikus teljesítményt nyújt ebben a Queen, a Pain Of Salvation, de a mai napig odavagyok a Whitesnake Live... In The Still Of Night DVD-ért, mert őrület, ami ott történik. Mindezek mellett az Evergrey, a Leprous, vagy éppen Devin Townsend is elképesztő az énekek harmonizálásában, csak hogy néhány nevet említsek.
Melyek a lemez központi dalai, miket emelnél ki különleges pillanatként róla?
Négy nagyon fontos dal van a lemezen, amelyek nélkül csak egy tucat anyag lett volna a kettes album. Ezek pedig a korongot nyitó Deus Incarnatus, a Gemini, az ezt követő Luna, és persze albumot záró Caeli. Ide soroltam volna még a Lethét is, mert a szövege és az ének dallamai miatt fontos pillanatokat tartalmaz, de csak ha a negyedik számként a Symphonic Edition került volna a lemezre. Óriási dilemmát okozott a végén, hogy mi legyen ott az elején a számok sorrendje, és néha még ma sem vagyok benne biztos, hogy helyesen döntöttem. Visszatérve az előző gondolatmenetre, mind szövegileg, mind dallamviláguk tekintetében ezek a tételek az igazán különleges pillanatai az Antarktikának, szerintem.
Milyenek a visszajelzések az albumra? Szerinted milyen most a zenekar státusza, ismertsége itthon, és milyen növekedési lehetőségeket látsz magatok előtt?
A visszajelzések eddig rendkívül pozitívak, úgy tűnik, hogy az embereknek jórészt tetszik, amit csinálunk. Ebben talán közrejátszik az is, hogy a szövegekkel lehet azonosulni, a refrének pedig igencsak fülbemászóak, könnyen visszaidézhetőek. A státuszunk változatlanul underground, de talán most már nagyobb figyelmet sikerült szereznünk, mint eddig bármikor korábban. Azt gondolom, hogy növekedni innentől már csak akkor fogunk tudni, ha sikerülne nagyobb zenekarokkal a következő néhány évben vendégként turnéznunk. Ugyanakkor a dalok felépítése kellően klasszikus megközelítésű ahhoz, hogy könnyedén tudjunk belőlük akusztikus változatokat készíteni, ezáltal pedig meg tudnánk szólítani egy még nagyobb réteget, akik szintén értékelnék a dallamainkat és a szövegeinket, de nem volnának képesek mondjuk a metalos arcunkkal azonosulni. Persze a legszebb nyilván az lenne, ha innentől angolul tolnánk az egészet, és egy virágzó európai karrierről beszélgethetnénk, de ennek leginkább anyagi okokból azt gondolom, hogy nincs realitása.
Milyen indíttatásból neveztetek A Dal tehetségkutatóba, és milyen élményeket szereztetek?
Hogy teljes legyen a kép, 2021 novemberéig kell visszamennünk az időben. Ekkor ugyanis az Antarktikához először három dalt rögzítettem; a Lethét két változatban és a Lunát. Ezek közül mind beadásra került még a tavalyi dal versenyre, de akkor nem kerültünk kiválasztásra. Ezzel én el is engedtem volna a dolgot, viszont amikor összeállt a teljes album, akkor a H-Music Hungary kiadó főnöke, Hartmann Kristóf azt mondta, hogy a címadóban van potenciál, vágjuk meg egy picit és adjuk be. Miután vele készítettük elő közösen, és tartjuk életben valahogy ezt az egész From The Sky projektet, egyértelmű volt, hogy nem vitatkozom, és eleget teszek a kérésének. Amikor jött a telefon, hogy beválasztásra került a legjobb negyven dalba az Antarktika, fel sem fogtam: most akkor ez tényleg megtörténik? Röviden, nagyon jó élményekkel gazdagodtunk, rendkívül tanulságos volt megmérettetni magunkat és ezt a dalt egy ország előtt. Kétszer szerepeltünk a tévében, van még tere a fejlődésnek, de dolgozunk tovább, és ki tudja, talán még visszatérünk a képernyőkre valamikor a jövőben.
Szerinted mennyit tud profitálni Magyarországon egy metálzenekar egy hasonló produkcióból 2023-ban?
Őszintén? Nem eleget. Magától értetődik, hogy a mi közönségünk, azaz a rock/metál-közönség kerüli a hasonszőrű műsorokat, és nem is lehet elvárni tőlük, hogy kövessék az ottani történéseket. Viszont egy csomó új embert el lehet érni, olyanokat, akik talán még maguk sem tudják, hogy igazából szeretik ezt a fajta zenét. Szemmel látható növekedést értünk el a YouTube-videóinkon, illetve a Facebook-oldalunkon is a szereplés által. Hogy mindez mire lesz elég, azt már csak a jövő tudhatja. Mindenesetre mi azt reméljük ettől a szerepléstől, hogy szimpatikusak lettünk az embereknek, és hogy esetleg több helyre hívnak el bennünket a jövőben játszani, fesztiválozni satöbbi.
A rockközönség régebben meglehetősen vonalasan állt az efféle műsorokhoz, az extra nyilvánosság mellett volt a dolognak egyfajta stigmatizáló hatása is. Szerinted létezik még ilyesmi, vagy ez már a múlt?
Teljesen megértem őket, jómagam is közéjük tartoztam. Viszont az elmúlt tíz évben szerintem sokat változott az underground, vagy talán inkább a zenét hallgatók mentalitása. Ha csak az elmúlt pár évet nézzük, akkor itt volt a covid, ami egyértelműen nem tett jót a közösségépítésnek. Az ebből fakadó negatív hatásokat igazából a mai napig mindannyian érezhetjük a saját életünkben is. Ahogy én láttam akkor a dolgokat, úgy szerintem nagyon kevésen múlt, hogy az itthoni szcéna ne álljon teljesen a földbe. Biztos vagyok benne, hogy a hallgatóság ezek miatt is talán kevésbé ítéli el a tévében szereplő produkciókat. Amióta például a hanghordozók beszerzése csak a gyűjtők hobbija lett, egyértelműen kijelenthetjük, hogy irgalmatlan nehézzé vált életben tartani a zenés produkciókat, ez pedig a rock/metál-zenekarokra hatványozottan igaz.
Mi a véleményed a hazai rockszíntér állapotáról? Mennyiben tarolta le a lehetőségeket a covid, mennyire lett más a terep azóta?
Az én borúlátásom ellenére azt kell mondanom, hogy szemmel láthatóan hamar magához tért a világ, és az embereknek igénye lett újra koncertekre menni. Ami sajnos most tovább nehezíti a helyzetet, az az őrületes infláció, amivel képtelenség lépést tartani. Még azok is, akik megtehetik, hogy viszonylag gyakran menjenek koncertekre alaposan átgondolják, hogy mire is költsék a pénzüket. A rengetek lemondás, dátumtologatás satöbbi szintén nem tett jót a hallgatóságnak, talán kissé megingott az emberek bizodalma. De egyszer ennek is vége lesz, és remélhetőleg hamarosan visszaáll a rend, és újra tele lesznek a klubok és a nagy koncert helyszínek is.
Mik a közeljövő tervei a From The Sky számára?
Jelenleg azon dolgozunk, hogy minél többet koncertezhessünk. Bízom benne, hogy az idei év második fele már erről fog szólni. Addig is van mit csinálunk, ugyanis több terv is kidolgozásra vár. Ezek között szerepel egy teljes akusztikus anyag, egy új videó még a kettes lemez egyik dalához, illetve a hármas album előkészítése mellett egy angol nyelvű „best of", ahol műfordítással elkészíteném a zenekar által kiválasztott dalokat megspékelve egy új dallal. Ha elegendő forrás és idő állna rendelkezésünkre, úgy ezek közül mindet meg is csinálnánk még idén. A realitás viszont azt mondatja, hogy választanunk kell majd, és prioritásba helyezni a leglogikusabb lépéseket. Ezekről is folynak az egyeztetések jelenleg.
Milyen zenekarokat, albumokat hallgatsz mostanában a nemzetközi és a hazai színtérről?
Sajnos manapság nagyon kevés szabadidőm van, de ha csak tehetem, meghallgatom a kedvenceim új anyagait, és az albumkritikák, ajánlások alapján néhány számomra ismeretlen csapat munkáját is. Az utóbbi időben főleg a régi kedvencek legfrissebb albumai kerültek terítékre, például az új Katatonia- és In Flames-lemezek pörögtek sokat, de az Insomnium is lement már párszor, akárcsak az új Periphery vagy a Ne Obliviscaris. Természetesen a Metallica sem kerülte el a figyelmem, de eddig még csak kétszer tudtam átmenni rajta. Nagyon tetszik egyébként az utolsó Machine Head-lemez, illetve sokat hallgatok Amorphist, Behemothot, Anathemát, Nevermore-t és Evergreyt. Nagyon élvezem, hogy a Cradle Of Filth már néhány éve új virágzásban van, és számomra nagyon izgalmas, jó dalokkal teli lemezeket toltak ki. Várom, hogy merre megy majd tovább a Fleshgod Apocalypse, az Opeth és a Dimmu Borgir, de kíváncsi leszek az Immortal War Against All lemezére is. Egyszóval még mindig gyermeki lelkesedéssel várom az új lemezeket! (mosolyog)
Hozzászólások