Shock!

Június végén már ötödik nagylemezével jelentkezett Európa egyik legizgalmasabb és legeredetibb hangzású metal zenekara, a franciaországi Bayonne-ból származó Gojira. A Duplantier testvérek, a gitáros/énekes Joe és a dobos Mario által alapított négyesfogat ismét nem a kiszámítható irányba lépett az új dalokkal: a L' Enfant Sauvage albumban továbbra is ott rejlik a rájuk jellemző technikás, durva íz, ám az anyag egyszersmind fogósabb, dallamosabb is, mint eddig gyakorlatilag bármelyik kiadványuk. A nemrég egy The Flesh Alive című remekbe szabott élő DVD-t is megjelentetett, ezekben a hónapokban már a Roadrunner istállójában küzdő Gojirából Mario Duplantier-vel beszélgettünk az aktuális történésekről.

A L' Enfant Sauvage szerintem könnyebben fogható, mint a korábbi lemezeitek, így adja magát a kérdés: hogyan fogadják a rajongók élőben a dalokat?

Gyakorlatilag nyár eleje óta koncertezünk az új anyaggal, de a fesztiválokon még nem akartuk nagyon erőltetni a friss dalokat, mivel épp akkoriban jött ki a lemez. Háromnál több új témát sehol sem játszottunk, de volt, ahol csak egyet szedtünk elő a L' Enfant Sauvage-ról... De ezekre egyébként mindenhol nagyon jól reagált a közönség, sőt, az Explosia vagy a The Axe egyenesen euforikus lelkesedést váltanak ki a nézőkből, sokan már egészen korán is velünk énekelték ezeket a nótákat. Nem is igazán lepődtünk meg ezen egyébként, hiszen ezek a dalok még atmoszférikusabbak, még mélyebbek, még érzelemgazdagabbak, mint a korábbiak.

Eszerint akkor egy kicsit szerinted is más ez a lemez, mint az előzőek, igaz?

Mindenképpen kevesebb benne az erőszak, az agresszió, a düh, ez biztos. Ezúttal több teret hagytunk a dalokban, egyszerűbbek, kevésbé technikásak a témák, de éppen ezért van ilyen markáns hangulata az anyagnak. És ugyanakkor persze a változások ellenére is teljesen tipikus Gojira a zene: a dobok, a gitárok, az ének, minden száz százalékig gojirás. Nem szeretem ezt mondani, de érettebb ez az album, mint az előzőek. Ezúttal a komplexitás helyett igyekeztünk inkább az érzelmekre fektetni a hangsúlyt.

Mit gondolsz, alkalmas ez a lemez arra, hogy esetleg egy szélesebb közönségréteget is megfogjatok vele?

Ez egy érdekes kérdés. Tisztában vagyok vele, hogy ha egy zenekar arról beszél: érzelemgazdagabb, fogósabb az új albuma, attól a rajongótábor egy része egyből kiakad, ez azonban nem jelenti feltétlenül az adott banda egyéniségének feladását. Nálunk sincs szó ilyesmiről. Az első reakciók szerencsére igazolják ezt: mindenki hallja, hogy könnyebben emészthető a zene, és valóban megfoghat olyan embereket is, akik azelőtt nem hallgattak minket. Azt viszont nem mondanám, hogy kiveszett volna a dalainkból az a technikás, gyors, komplex vonal, amiről a Gojira híres lett. Számunkra is izgalmas volt ilyen előzményekkel elkészíteni egy efféle atmoszférikus anyagot, hiszen alapvetően mindenki valami nagyon technikás súlyosságot várt tőlünk.

Mennyiben igényelt más dalszerzési metódust ez az új megközelítés?

Semennyiben, alapvetően mindig ugyanazt csináljuk: bevonulunk a próbaterembe, jammelünk, és összerakjuk a dalokat. Ezen a téren most sem történt változás. Egyébként pedig mindannyian folyamatosan komponálunk: otthon, az autóban, mindenütt rendszerint támadnak új ötleteim nekem is. Egy csomót ezek közül a telefonommal szoktam rögzíteni, aztán leviszem a próbaterembe a többieknek, és megmutatom nekik. Ha látnak benne fantáziát, elindulunk az adott vonalon, ha nem, akkor nem. Még csak abban sincsenek megkötések, hogy milyen hangszeren teszel javaslatot egy-egy témára. Nekem is rendszeresen támadnak ötleteim egy-egy riffre. Vagyis teljesen spontán módon íródnak a dalok.

A Gojiránál a szövegek is központi szerepet játszanak. Ezen a téren van esetleg változás?

Ez elsősorban Joe területe, így erről inkább őt kellene kérdezned, hiszen most is önmagából merített a dalokhoz. Összességében talán kissé személyesebbek a L' Enfant Sauvage szövegei, most nem csak a kardszárnyú delfinekről meg az óceán megmentéséről van szó! (nevet) Joe roppant tehetséges abban, hogy sajátosan fogalmazza meg az egyes lelkiállapotokat, hangulatosan fessen le bizonyos érzéseket.

Ha már a kardszárnyú delfineket meg az óceánt említetted, terveztetek egy EP-t is a Sea Shepherddel, több neves vendéggel. Tudom, hogy itt jelentkeztek bizonyos problémák, de arról van elképzelésed, mikor jelenhet meg ez az anyag?

Szerintem alapvetően az volt a gond, hogy túl sok mindenen kezdtünk el dolgozni egyszerre... Végül eleve az új nagylemezt helyeztük az első helyre az EP-vel szemben, de ha másként akarjuk, akkor is módosítani kényszerültünk volna a terveinken, ugyanis az a winchester, amin a felvételek szerepeltek, egyszerűen megdöglött. Mondanom sem kell, teljesen magunk alatt voltunk, főleg, hogy utána csak hosszadalmas keresgélés után találtunk otthon, Délnyugat-Franciaországban olyan szakembereket, akik megbízhatónak tűntek, és egyúttal képesek is megoldani a gondjainkat. Tudod, egyikünk sem valami nagy geek, és akkor még finoman is fogalmaztam... (nevet) Most úgy fest, a rögzített anyag végül megmenekült, mivel azonban már nagyban turnézunk a L' Enfant Sauvage-zsal, most nincs is időnk az EP befejezésével foglalkozni. Előbb-utóbb rákerül a sor, egyelőre ennyit tudok mondani.

Addig azonban gondolom, turné következik turné hátán. Elég jó turnékat csíptetek meg az utóbbi években, a Metallicánál például bekerültetek az állandó előzenekarok közé. Ez azért elég komoly dolog lehet számotokra is...

Olyannyira, hogy néha még ma sem hiszem el! (nevet) Mintha csak megvalósultak volna a gyermekkori álmaink. Annak idején, kölyökként mi is hatalmas Metallica rajongók voltunk, hatalmas, mágikus, elérhetetlen isteneknek tűntek számunkra, és ehhez képest most együtt lóghatunk velük... Ez tényleg döbbenetes! Minden egyes közös buli előtt hálát adtam a magasságosnak, amiért ilyen szerencsés lehetek, és a zenéléssel foglalkozhatok.

Milyen arcok a Metallicáék?

Nagyon normálisak, jó fejek. Elég rendesen össze is barátkoztunk velük az utóbbi pár évben, ha tehetik, meg is nézik a koncertjeinket. Teljesen a földön járnak mind a négyen, abszolút nem fordította ki őket magukból a siker.

Egy augusztusi amerikai körötök a Lamb Of God előzenekaraként elmaradt Randy Blythe csehországi letartóztatása miatt. Mit gondolsz erről az egész Randy-ügyről?

Azt, hogy egy végtelenül szerencsétlen, véletlen és tragikus eseményről van szó, ami bármelyik, ismétlem, bármelyik hasonszőrű metal csapatnál megeshetett volna. Hogy ne menjek túl messzire, Joe is számtalanszor lökött már vissza a tömegbe rajongókat, akik felmásztak a színpadra...

Még egy kérdés így a végére, amire mindig is kíváncsi voltam. Habár Franciaország Európa egyik legnagyobb és legnépesebb országa, tőletek valahogy sokkal kevesebb nemzetközi szinten is ismert rock/metal banda érkezik, mint a németektől, a britektől vagy a skandináv országokból. Mi ennek az oka?

Szerintem az, hogy Franciaország egyfajta átmenetet képez az észak- és dél-európai kultúrák között. Amit mondasz, az egyébként megállja a helyét, de nem csak ránk igaz: túl sok neves spanyol rockcsapatot sem tudnék mondani most így hirtelen. Sem nálunk, sem a spanyoloknál nem olyan meghatározó az angolszász kultúra hatása, mint például a németeknél vagy a skandináv országokban, ezért sokkal kevesebb a zenekar, és azoknak a hangzása sem olyan, mint az angol vagy az amerikai bandáké. És persze az sem utolsó szempont, hogy angolul sem beszélünk olyan jól, mint a svédek vagy a németek, ahol a többség majdnem perfekt angol. Itt vagyok például én is, hallod, hogy szenvedek! (nevet) Ahonnan én jövök, tehát Franciaország délnyugati részében, sokkal előbb találsz helyieket, akik tudnak spanyolul, mint olyanokat, akik beszélnek angolul.