Shock!

Májusban másodszor járt Budapesten Kory Clarke, akit leginkább egy kultikus, a '90-es évek első felében fénykorát élő, roppant izgalmas hangzású hard rock csapatból, a Warrior Soulból lehet ismerni, de szólóban is nyomul, sőt, néhány évig a chicagói Trouble élén is énekelt. A lánglelkű, lelőhetetlen frontember ezúttal a hazai The Joystix meghívására érkezett Magyarországra, és egy fergeteges hangulatú bulin az ő kíséretükkel adta elő repertoárjának legismertebb darabjait. És ha már itt volt, természetesen szívesen és rendkívül barátságosan állt a Shock! rendelkezésére is egy interjú erejéig.

Hogy ízlett a lecsó?

Nagyon jó volt, szeretem a fűszeres cuccokat.

Szoktál főzni magadnak?

Igen, sokszor. Általában halat.

Még mindig Berlinben laksz? A németek nem épp a konyhájukról híresek...

Nem, Portugáliába költöztem, és a portugál kaja valóban jobb, de a némettel sem volt semmi bajom. Bár túl sokféle halat nem lehet kapni, de friss tonhal mindenhol van, szóval semmi gáz.

Hogyhogy anno átköltöztél Európába az Államokból?

Egész egyszerűen nem szeretem az Államokat! (nevet) Detroitban nőttem, fel, majd laktam sokat New Yorkban és Los Angelesben is, aztán pedig átjöttem Európába. Nemcsak Berlinben éltem, hanem például Svédországban is. Ahová az élet sodor, én oda megyek. Sok ember álma, hogy New Yorkban élhessen, és nekem is az volt valamikor, de tizennyolc év bőven elég volt belőle.

Hogy kerültél kapcsolatba a joystixes srácokkal?

Valamikor januárban kerestek meg, én pedig azt mondtam: ha velem akartok bulizni, az egy kis pénzbe fog kerülni, de semmi akadálya! (nevet) Annyi volt csak a kikötésem, hogy még azelőtt kell megcsinálnunk, mielőtt az új lemezem kijön. Egyébként is terveztem, hogy pár akusztikus bulit csinálok még a megjelenés előtt, és ekkor keresett meg Gábor, hogy van egy bandája, lógjak velük egy kicsit. Lecsekkoltuk a csapatot, és mivel jók voltak, azt mondtam, miért ne? Amúgy sincs lehetőségem túl gyakran errefelé muzsikálni.

Azt láttam a honlapodon, hogy Olaszországban és Svédországban lesznek bulik, de terveztek-e egyéb koncerteket is errefelé?

Gondoltunk még Bécsre is, de egyetlen ajánlattal sem hozakodott elő senki, szóval egyelőre úgy néz ki, más koncertek nem lesznek. Arról viszont szó van, hogy a lemez megjelenését követően legyenek még bulik. Olaszországban egyébként egy másik csapat kísér majd, a svéd buli pedig akusztikus lesz, ahol három gitárossal lépünk fel. Igazság szerint próbálok eltávolodni a Warrior Soultól, és inkább a Kory Clarke brandet építeni.

Az új lemez tehát valamikor nyáron jelenik majd meg.

Így van, bár most egy kicsit megy még körülötte a szarakodás, de valahogy csak sikerül majd megjelennie. Elég vegyes cucc lesz: akusztikus és Bob Dylan-es dolgok épp úgy kerülnek rá, mint súlyos vagy épp funkos dolgok. Mivel az én hangom lesz hallható a dalokban, végeredményben mégis mindegyik korys lesz. A címe egyébként Payback's A Bitch, amit akkor találtam ki, mikor néhány arccal épp a konyhaasztal körül jammelgettünk. Egyszer csak beugrott ez a kifejezés, és annyira jól hangzott, hogy meg is volt a lemezcím. Fel akartam idegesíteni pár embert, ahhoz pedig tökéletes.

Igazság szerint a lemezeid hallgatása közben egy igazi „kapjátok be!"-hozzáállású arcot látok magam előtt, most viszont egy laza, mosolygós figura ül velem szemben. Te hogyan jellemeznéd magad?

Kérdezd a csajomat! (nevet) Tudod, a zeném, a művészetem mindig elég agresszív volt. Kikeltem azok ellen, akiknek túl sok pénzük van, és irányítják a világot. Szóval a zeném durva, de ez nem jelenti azt, hogy Glenn Danzignek kell lennem. (nevet)

Az új cuccnak lesz egy Rox Box elnevezésű speckó verziója is. Mesélj erről!

Azt találtam ki, hogy aki megveszi ezt a verziót, az minden hónapban ajándékba kap egyfajta meglepetésként – bár nem tudom, mennyire meglepetés az, amiről tudod, hogy jön – valamiféle Kory Clarke-hoz vagy a Warrior Soulhoz kapcsolódó cuccot. Ez lehet egy festmény, egy fotóalbum vagy akár néhány új dal, esetleg egy making of... videó, mindezt persze nagy kedvezménnyel. Egyfajta meglepetéscsomag lesz. Minden hónapban csenget majd a postás, te pedig nem tudhatod, mit rejt majd a doboz. Tom Zutaut kiadója gondozza majd az Államokban az anyagot. Európai kiadóm egyelőre nincs, de nem zárkózom el semmi elől, ha pedig nem jön össze, mi akadálya lenne, hogy mi magunk adjuk el a cuccokat online?

Mi a helyzet most a Warrior Soullal?

Ahogy mondtam, most épp el akarok kissé távolodni a csapattól, és szimplán csak Kory Clarke-ként nyomulni. Nem mondom, hogy ez örökre így lesz, de egy időre most hibernáltam a zenekart. Dolgozunk egy új lemezen – három nóta meg is van –, ami valószínűleg az utolsó lesz, és ki is fog jönni valamikor, de nem tudom, mikor. Idén biztos nem. Gondolkodom egy blues lemezen is, de először megnézzük, hogy fogadják majd a Payback's A Bitch-et, aztán meglátjuk.

Még mindig csinálsz spoken word előadásokat is a festészet és a versírás mellett?

Elég rég nem volt ilyenem, de ha lenne rá lehetőség, szívesen folytatnám a spoken word előadásokat is. Novemberben, amikor Portugáliában voltam, gondolkodtam rajta, mivel ott sokan beszélnek angolul – én meg más nyelvet nem ismerek –, és elég jó klubjaik is vannak ehhez, de tovább nem jutottam. Gondolkodom raja, mert marha sok spoken word előadásom volt régen, de nem tudom, van-e értelme újra belekezdeni. Olyasmik ezek, mint egy stand up comedy, csak épp nem viccesek! (nevet) Persze lehet vicces is, tulajdonképpen bármiből felolvashatsz, bármiről beszélhetsz egy ilyen bulin. Tök jópofa dolog, bár persze még jobb, ha előtte szívsz is egy kicsit! (nevet) A legideálisabb este, valami füstös helyen, és télen, amikor esik a hó. Így sokkal könnyebb hangulatba kerülni.

A The Space Age Playboys lemez megjelenését követően úgy tűnt, ti lesztek a következő nagy durranás. Szerinted miért nem jött össze?

Tök jól futott akkor a banda szekere: turnéztunk, sokat is írtak rólunk, de azt hiszem, egy kicsivel korábban érkeztünk a kelletétnél. Érted, másfél évvel később jött a Green Day meg az Offspring (vagy inkább pár hónappal előbb, ha a nagy 1994-es sikerlemezeiket nézzük, de ezen biztos nem veszünk össze Koryval, pláne a következő mondat fényében, ami abszolút igaz – a szerk.). Mi talán kicsit a korunk előtt jártunk. Ez eléggé frusztrált is engem, úgyhogy azt mondtam, kapjátok be, akkor innentől szólóban zenélek majd. És ki is léptem. Aztán csináltam egy szólólemezt, amit senki sem vett meg. Nem látták a fától az erdőt, ha érted, mire gondolok. Tökre kikészültem, azon gondolkodtam, hogy most akkor próbáljam meg ezt a Warrior Soul dolgot nyomatni, vagy inkább fogjak valami teljesen másba, nyissak új hangzások felé? Végül úgy döntöttem, ideje valami mást csinálni.

És most megint így érzel?

Igen. Benne voltam a Dirty Rigben, a Trouble-ben, és újrakezdtem a Warrior Soult is, miután valaki megkérdezte, hogy tulajdonképpen miért is nem hozom újra össze a bandát. Aztán rájöttem, hogy a lényeg úgyis Kory Clarke. A fiatal srácok a Warrior Soul név hallatán valamiféle karddal harcoló, pelenkás fickóra gondolnak, vagy egy Los Angeles-i hair metal bandára, ami sosem voltunk. Szóval rájöttem, hogy ideje elhagyni a brandet, mert a lényeg úgyis az, ami mögötte van, ami jön belőlem, ami én vagyok. A Warrior Soul persze bármilyen muzsikát játszhatna, de ha el akarok érni egy új közönséget, akkor váltanom kell. Főleg, hogy Dorónak is van egy Warrior Soul című lemeze! (nevet)

Ha már szóba került a Trouble, hogy lettél anno az énekesük? Nem volt épp egy kézenfekvő megoldás...

Nem is tudom... Rick Wartell úgy gondolta, jó frontember vagyok, és talán szerette volna, ha csajok is járnak a koncertjeikre! (nevet) Bruce mondjuk egy faszfej – megmondhatom, hogy nem ő a legegyenesebb ember, akit ismerek –, de ettől még remek gitáros. Szóval mondtam nekik, hogy csak akkor érdekel a meló, ha nem akarják, hogy úgy énekeljek, mint Eric Wagner. Nem a csapatuk egy rajongója vagyok, aki a nagy előd helyére akar állni. Ha úgy akartok szólni, mint a régi Trouble lemezek, akkor hívjátok vissza Ericet. Ha ki akarjátok nyalni a rajongóitok seggét, akkor csak csináljátok, de én nem ez vagyok. Megvan a saját stílusom, és az nem ez.

Ezért is hagytad ott őket?

Nem, hanem egész egyszerűen azért, mert elegem lett a szarakodásból. Négy év után most kihozzuk végre azt a kibaszott lemezt vagy nem? Bruce viszont csak húzta az időt. Volt kábé tíz-tizenkét ember, akik a Blabbermouthon állandóan engem fikáztak, hogy mennyire szar vagyok. Kérdeztem is Bruce-tól, hogy miért foglalkozik ezzel? Csináljuk meg végre a lemezt, amivel befoghatjuk ezeknek a fickóknak a száját! Bruce viszont olyasvalakit akart, aki úgy énekel, mint egy buzi. Most megtalálta.

Hallottad egyébként az új lemezt?

Persze, fel is énekeltem az egészet, csak leszedték róla az éneksávot.

És az új verziót Kyle Thomasszal?

Uhh... egy keveset. (áriázik)

Csalódott voltál, mikor vége lett a Trouble-sztorinak?

Nem, egyszerűen csak kiszálltam. Ha nem hozzátok ki a lemezt, akkor nyaljátok ki a seggem! Ha nem álltok mellém, amikor páran fikáznak, hát ne csináljátok! Hallanod kéne az én verziómat, de az persze sosem fog megjelenni.

Tanultál egyébként valaha énekelni?

Nem, csak dobolni. Azt hiszem, elég jól el is dobolgatok. A Space Age lemez The Drug dalában például én dobolok, mivel az akkori dobosom valahogy nem tudott ráérezni erre a nótára.

Az új lemez tehát kijön a nyáron, de mik a terveid az azt követő időszakra?

Nem tudom, majd meglátjuk. Vannak terveim, de sosem tudom, végül mit valósítok meg belőlük. Mi van, ha mondjuk a Jupiter, a Vénusz a Föld és a Nap is mind a seggemben egyesül, és ettől hirtelen milliószámra kezdenek majd fogyni a lemezeim? (nevet) Sose lehet tudni.

Milyen zenéket hallgatsz mostanában?

Leginkább semmilyet. Ha mégis, akkor leginkább reggel, és Haydnt, Bachot, ilyesmiket, meg ambient és lounge cuccokat. Ha berúgok, akkor persze mennek a '60-as, '70-es évek klasszikusai, meg a régi punkbandák, mint a Crabs.