Tíz év nagy idő egy zenekar életében: ilyenkor torpan meg egy kicsit mindenki, hogy az előretekintés mellett egy picit a múltat is elrendezze. Interjúnk idején még a november 25-én megjelent Az évtized lemezét készítette a pár hónapja szinte teljesen kicserélődött zenekar, de ez nem jelentett akadályt Kowának, aki teljes erőbedobással húzza tovább a csapat szekerét. A stúdióban, lemezkészítés közben leptük meg a rendkívül barátságos és a szavakkal nem fukarkodó Kowát, hogy meséljen a lemezről, a tervekről és a tavalyi zenekari átrendeződésről.
Kezdjük rögtön a legfontosabb kérdéssel: hogy álltok a készülő új lemezzel?
Nagyon jól, az utolsó simításoknál járunk. Ha végeztünk vele, egy másik stúdióban Barabás Bécivel folytatjuk a lemez Best Of részének munkálatait, a keverés pedig marad majd ugyanitt. Dupla anyagról van szó amúgy, és Az évtized lemeze lesz a címe. Az egyik korongon tíz vadonatúj nóta szerepel majd, a másikon pedig régi dalok áthangszerelt, új verziói. Sok közülük most fog úgy megszólalni, ahogy annak idején a megszületésekor is akartam, azaz rockosabb lesz a hangzásuk. Az olyan nóták, mint például a Forradalom Rt. vagy a Szarka farka nagyon populárisan lettek anno megfogalmazva, most ezekbe is beletesszük a rockot. Az új számokkal pedig olyannyira kész vagyunk, hogy néhány akusztikus gitárrészt kell csak kijavítani, aztán jöhet is a keverés. A tíz dal elkészült, a meglepetésekkel csúsztunk el egy kicsit, azokkal kapcsolatban kell még egyeztetnünk pár dolgot. Az Ocho Macho zenekarral biztos, hogy lesz egy közös dal, de nagyon szeretnénk tető alá hozni a FankaDelivel való együttműködést is. A régi és az új szerzemények összesen közel 30 dalt tesznek ki, amikkel képben kell lennem, és ezek mellett a fenti együttműködések megszervezésére kevesebb időm jutott. Ha az időbe beleférünk, akkor azért a lemezre szeretnénk feltenni majd ezeket is, de ha nem, az sem tragédia, akkor majd kijönnek később.
Lehetett olyan pletykákat hallani, hogy egy híres hazai énekesnő is vendégszerepel majd a lemezen. Az ő kilétéről lehet valamit tudni?
Valóban többször felmerült, hogy ezzel a bizonyos énekesnővel dolgozzunk együtt, legfőképpen úgy, hogy én írjak neki szöveget, de ez az időtényező miatt végül sosem valósult meg. Most is valami ilyesmi a helyzet, hiszen ő is teljesen elhavazódott, és mi is. Mindenesetre írtam neki szöveget a készülő új lemezére, de még nem tudom, ezúttal összejön-e végül is a dolog. Amíg nem biztos, addig viszont a hölgy nevét nem szeretném elárulni.
Szeptember 17-én volt egy bulitok a Club 202-ben, ahol már néhány új dalt is eljátszottatok.
Igen, és igazság szerint ezt már a nyári, ZP-ben tartott szezonzáró bulin is szerettük volna megtenni, de akkor még nem voltunk teljesen kész az új számokkal. Ez ugyanis úgy működik nálunk, hogy először a stúdióverziók születnek meg, és ezután gyakoroljuk össze őket a próbateremben a zenekarral. Akkorra nem készültünk el, mostanra viszont már három új dallal is megvoltunk, úgyhogy ezek be is kerültek a repertoárba.
Ha már szóba került a Zöld Pardon, téged hogy érintett a bezárása?
Megmondom őszintén, először azt hittem, egy ügyes önreklámról van szó, aztán óriási pofonként ért, hogy tényleg be kell zárniuk. Ráadásul szerintem az sem kizárt, hogy más fog majd ugyanott klubot nyitni, de ez már tényleg nem az én dolgom. Abban viszont biztos vagyok, hogy ami ilyen jól működött itt, annak máshol is működnie kell, szóval szerintem nem kell temetni a klubot, remélem, hogy egy új helyszínen folytatják majd a srácok. Az egyetlen olyan igényes szabadtéri hely volt a Zöld Pardon Budapesten, ami a nyár folyamán végig működött, és az ilyen helyekre mindenképp szükség van.
Arról nem volt szó, hogy a ZP megmentéséért rendezett ingyenes fesztiválon ti is fellépjetek?
Igazából nem került szóba, mivel három koncertünk is volt a nyáron a ZP-ben, szerintem a srácok ezért nem gondoltak ezúttal ránk. Nekünk is sok lett volna egy negyedik buli, bár természetesen felkérés esetén a jó ügyért vállaltuk volna.
Idén tavasszal totálisan átalakult körülötted a zenekar. Mi volt ennek az oka?
Azt mindenki tudja, hogy alapvetően az volt a célom anno a Vegával, hogy a Black-Out mellett, egy teljesen szabad formáció szülessen, amit teljesen kötetlenül, az elvárásoktól mentesen csinálhatok, akár műfajokon is átívelő zenével. Nem a műfaj a lényeg, hanem az, hogy a szívünkből jöjjön a muzsika. Már az első felállásnak is az volt a célja, hogy minél színesebb hangszerelésű dalok szülessenek, hogy akár úgy is megszólalhassanak, mint mondjuk 
egy Morcheeba esetében. Sok emberrel, sok hangszerrel szerettem volna dolgozni, ezért is kerültek elő a gépi megoldások, mert akkor még nem volt arra anyagi lehetőségünk, hogy a koncerteken minden hangszer élő legyen. Ez a célkitűzés aztán folyamatosan napirenden volt, és mikor az első komolyabb tagcserék voltak, akkor session zenészekkel próbáltuk az eredeti célt elérni. Összedugtuk a fejünket Hegyi Csillával és Jimmyvel (Szórád Csaba – ex-bőgős), és már akkor is azt vázoltam előttük, hogy szeretném szélesíteni, színesíteni a zenei világot, és új hangszereket is meg szerette volna szólaltatni. Ezért került be ekkor a billentyű, de jó lett volna, ha már ekkor csatasorba állíthatunk fúvósokat vagy hegedűt. Megállapodtunk, hogy végül hat fős lesz a brigád, aztán a későbbiekben egyre inkább az volt a helyzet, hogy a későbbi hangszeresek egyre inkább egyszerűsíteni akarták a koncepciót. Meg kell hagyni, ez működött is, és egyre inkább az lett azonban a helyzet, hogy elindultunk egy szimpla rock irányba – amivel több fenntartásom is volt, hiszen a Kowa meg a Vegának nem ez volt a célja. Nagyon szeretem a rockzenét, azt hiszem, ez elég hihetően is hangzik az én számból, de ez a csapat másról szól. Ebből aztán folyamatos feszültségek voltak, folyamatosan győzködni kellett a csapatot, hogy legalább az akusztikus gitár ne gépről szóljon, hanem legyen a lehetőségekhez képest minél több élő hangszer, mert ezektől sokkal színesebb, és hitelesebb is lenne a zenénk. Bevallom, bele is fáradtam kicsit, hogy ezen a téren nem történt előrelépés hosszú időn keresztül. Folyamatosan ott motoszkált bennem a dolog, úgyhogy végül előálltam a farbával. Én ezt szeretném, ráadásul az a véleményem, hogy el is ért a csapat már egy olyan nívót, hogy ez bele is fér a keretekbe, akár anyagilag is. Az persze egyértelmű, hogy ha többen vagyunk a színpadon, akkor az anyagilag áldozattal jár. Ezekben a kérdésekben sem tudtunk megegyezni a többiekkel, így elváltak útjaink. Persze az is igaz, hogy a történtekkel kapcsolatban mindannyiunknak magába kell néznie – nekem is és nekik is – mert lehetett volna ezt sokkal emberibben, barátibb módon csinálni. Sokáig engem is emésztett ez a dolog, de most már túlvagyok rajta. Nem is amiatt aggódtam, hogy mi lesz a zenekarral, mert az hamar látszott, hogy a közönség szereti, az új és színesebb hangszerelést, hanem az emberi oldal miatt. Most már csak és kizárólag annak a tíz embernek az összefogása és munkája foglalkoztat akik élőben adják elő a Kowalsky meg a Vega dalokat. Folyamatosan csiszolódunk, hiszen az új hangszeresek teljesen más zenei közegből érkeztek, és ez hallatszott is a csapaton. Nekem mondjuk bejött a dolog, de azt is meg kell hagyni, hogy oda kellett figyelni arra az első bulik után, hogy visszahozzuk a rockot a zenébe. Az új lemez már tényleg azt a Kowát mutatja majd, amit élőben, sok hangszerrel hallhatott a közönség, mindezt pedig úgy, hogy a rockot is megmaradt a zenében. Néhány régi dalba is belepakolunk pár súlyosabb témát az új nagylemezen is, lásd pl. a Szarka farkát, ami eredeti verziójában elég poposan szól. Most ez is megkapja majd a kilóit! A szöveg mondjuk ugyanúgy megmaradt egy kicsit profánnak, de ez nem is baj, hiszen az emberek így is megszerették, azt tapasztaltam viszont, hogy jobban bejön sokaknak, az, ahogy élőben szól.
Mi volt az oka annak – ahogy te is említetted –, hogy az első lemezen eléggé leegyszerűsített megfogalmazásúak a dalok?
Nézd, én nagyon sokat tanultam a Black-Outban. A kilencvenes évek közepén nagyon sikeresek voltunk, de ahogy a dolgok bennem akkor megfogalmazódtak, abban a formában csak egy nagyon szűk réteg gondolkodik. Nagyon kevesen érzik úgy, hogy azokkal a szövegekkel azonosulni tudnak. Én viszont nem egyfajta megmondóember akarok lenni, hanem kommunikálni szeretnék az emberekkel. A Szarka Farka például ennek a kommunikációnak egy humoros megnyilvánulása volt, ami végül nem lett az évszázad poénja, de a mai napig vállalom. Ráadásul nagyon könnyen és gyorsan született. Dajka Krisztiánnal és Nemes Csabával dolgoztam rajta, akik hamar összerakták az alapot, én meg kapásból felénekeltem rá – egy amolyan szokványos halandzsa szöveggel. Végül aztán mondták, hogy írjak már gyorsan hozzá valamit, én meg is írtam a szövegét, és a mai napig szeretem. Akkor, ott annak a szövegnek helye volt, és a mai napig vállalom is.
Mikor a nyár elején láttalak titeket a ZP-ben, már az új felállással, nem rockosabb, sokkal inkább könnyedebb, táncolósabb volt az összkép, mint korábban. Ez annak volt köszönhető, hogy akkorra még nem ért össze teljesen a produkció?
Abszolút. Az, hogy a groove-okat kiváltotta egy olyan ritmusszekció, amiben percussion és dob adja az alapokat, egy kiváló bőgőssel, teljesen átalakította a megszólalásunkat. Ezek az új elemek, új ritmusképletek annyira újak voltak mindannyiunknak, hogy technikailag, a hangzásunkban is ezeket az elemeket toltuk előre. Később aztán, mikor visszahallgattam a koncertjeinket, mindig az motoszkált bennem, hogy jó-jó, de valami mégsem az igazi. Aztán rájöttem, hogy kifelejtettük a rockot. Marha sokat agyaltunk a részleteken, de nem csak a zenekar, hanem a technikai segítőink is. Ekkora váltásnál természetes is, hogy kellett egy fél év, mire minden kialakult, mire összecsiszolódtunk.
Mi újság mostanában a Black-Outtal?
Szerettünk volna a Black-Outtal csinálni egy akusztikus estet a MüPában, erre tessék, épp a Vegát kérték fel egy ilyen bulira. (nevet) Le is szerveztük, de persze Csányi Szabiékkal is egyeztettem, hogy a Black-Out most egy kicsit tolja el ezt a projektet. Az egyeztetések amúgy folyamatosak, de már akkor megbeszéltük, hogy így lesz, amikor újra összeálltunk. Tudják a többiek is, hogy nekem most a Vega az első, és ezzel nincs is baj. A Black-Outnak egyébként most inkább a Csányi Szabival és Hollywood Rose-os Vilkóval hármasban előadott akusztikus verziója pörög. Nagyon jó kis bulikat adunk, van egy kb. kétszáz fős állandó közönségünk, akinek köszönhetően kiváló hangulatúak ezek a koncertek. Megmondom őszintén, szükségem is van ezekre a családias bulikra, mert kitöltenek egy olyan űrt, ami eddig bennem volt. Persze kellenek a hangos Black-Out koncertek is, de azokat meg szeretném még rockosabbra venni. Szabit már vagy tíz éve piszkáljuk, hogy ehelyett a cicogó gitárhangzás helyett jó lenne valami Pantera-szerű sound. (nevet) Most már végre úgy néz ki, hogy hajlandó lecserélni a 93-as soundját. Bár a Vega is egy rockos hangzású csapat – sőt, merem állítani, hogy nincs még egy olyan banda az országban, amelyik ennyi hangzást kever a rockon belül – azért lehet a hangzását überelni keménységben. A Black-Out erre tökéletes lenne. Ha a régi nótákat egy brutál, panterás hangzással elő tudnánk adni, meggyőződésem, hogy az új verziók még jobban be is jönnének az embereknek.
Lemezről egyelőre nincs szó?
Jövőre lesz 20 éves a Black-Out, és addigra vagy legkésőbb 2013-ban mindenképpen szeretnénk csinálni egy olyasmi válogatást, mint most a Vegával. Szóljon az a panterás gitár, röfögjön a bőgő. Mellé meg kellene néhány új szám is, majd meglátjuk mennyi. Az a lényeg, hogy egy ilyen újrajátszott válogatás mindenképpen legyen, mellé meg azért vagy öt új szám is elkélne. Elkezdünk dolgozni, aztán majd meglátjuk. Ha összejön tizenöt új nóta, az sem baj. (nevet)
A Tankcsapda feldolgozás Magzat a méhben akusztikus Black-Out bulikon való előadásának ötlete hogy jött?
Egyszerűen szeretjük a nótát, ennyi. Ráadásul a Vegától a szövegeket tekintve nincs is messze a Tankcsapda. A Black-Out pedig ugyanúgy rockzene, ahogy a Csapda is, szóval ennyi az egész. Mondtam Szabinak, hogy játszhatnánk a hangos bulikon is, de amíg ciceg a gitárja, addig semmi értelme. (nevet)
Szoktál még festeni?
Nem nagyon van időm erre mostanában, inkább csak személyes alkalmakra, barátoknak, családnak szoktam festeni. Legutóbb Gyurta Daninak is festettem egy képet, miután Sanghajban megnyerte a világbajnoki címét 200 méter mellen. Kialakult közöttünk egyfajta barátság, ami abból indult, hogy nagyon szereti a zenénket. Természetesen én is láttam a közvetítést, és nagyon örültem a sikerének, és gondoltam, meglepem valamivel. A zene lett volna a leginkább kézenfekvő, de azt kapott már tőlem egyszer - az előző lemez megjelenése előtt vittem neki három nótát, hogy ez csak az övé - képet viszont még nem kapott tőlem, úgyhogy sikerült is meglepnem vele rendesen. Nagyon aranyos volt, mert cserébe megkaptam tőle azt az úszósapkát, amiben megnyerte a vébét. Kiállításra, ilyesmikre tehát nem lehet számítani, ez csak hobbi, nem akarom erőltetni a dolgot. Anno Csányi Szabi ragaszkodott nagyon hozzá, hogy fessek, és így a Black-Out sztori szerves részévé váltak a képeim, de most erre már tényleg nem jut időm.
Mi az élet értelme?
Nagyon egyszerű. Ebből a leesett állapotból abba a békével, szeretettel és tudással teljes atmoszférába visszajuttatni önmagunkat, ahonnan származunk. Lehetőleg ezt kollektíven, hogy mindannyiunkat áthassa a tudás, a béke és a szeretet.
