Shock!

Új lemez, nem mindennapi módon, ráadásul végre hozzánk is ellátogatnak májusban a svéd istenek. A promóciós interjúk sorába mi is befértünk, így módunk nyílt megkérdezni pár dolgot a csapat egyik gitárosától, Marten Hagströmtől.

Egész nap interjúzol?

Aha, nagyjából.

Nem vagy még fáradt?

Nem igazán, rendben vagyok teljesen.

Úgy tudom nem élő dobokkal vettétek fel az új lemezt, hanem dobgéppel.

Igen, ez így van.

Nem gondoljátok, hogy a rajongók csalódottak lesznek, hogy így vettétek fel a lemezt?

Fogalmam sincs. Lehet, hogy van akit izgat a dolog, de minket nem igazán érdekel, mert úgysem lehet észrevenni, teljesen úgy szól, mint az élő dob és a legtöbb ember nem hallja a különbséget. Kényelmi szempontok miatt csináltuk így, ha az embereknek meg ez fontosabb, mint maga a zene, azzal mi nem tudunk mit tenni, számunkra a végeredmény az, ami számít.

Oké, ezt értem, de mondjuk én elég nagy Meshuggah-rajongónak érzem magam és picit csalódott voltam ezért...

Az rendben van, hogy van aki ezt érzi, de igazából nem igazán értem, hogy miért. Szerintem az egész hangzása az, ami fontos. Például nem hiszem, hogy nagyobb hatással lenne rájuk, mintha ha például gitár nélkül vennénk fel a riffeket. De nem szól úgy, mint egy dobgép!

Igen, azt tudom. Gondolom a Drumkit From Hell-lel vettétek fel...

Így van, a Superior változattal (http://www.toontrack.com/superior.shtml)

A dalok nem voltak még teljesen készen, mikor stúdióba mentetek. Hogy működik nálatok a dalszerzés és miért tartott ennyi ideig ennek az anyagnak a megírása?

Először is ez a lemez egyetlen egy dalból áll, ami 47 perces, viszont 13 részre oszlik. Ez máris egy másfajta munkamódszert követel, nem olyan, mint amikor csinálsz 8-10 öt perces dalt. Teljesen máshogy kell hozzáállni a dalszerzéshez. Most mind a négyen lementünk a stúdiónkba, leültünk és úgy dolgoztunk együtt, mint egy “igazi” zenekar. Tulajdonképpen az egész lemezt elég szokatlan módon készítettük.

Amúgy mindig ritmusokban gondolkodva írtok dalt?

Igen, legtöbbször ez így van, bár ezen a lemezen picit másképpen működtek a dolgok. Persze természetesen a ritmusok mindig a legfontosabb részei voltak a Meshuggah-nak, de most ha bárki egy jó ötlettel állt elő, akkor azt felvettük. Nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy az emberek mit várnak el vagy mit nem várnak el tőlünk, egyszerűen csak leültünk és olyan zenét próbáltunk meg készíteni, amit mi szívesen hallgatnánk, és ha ez sikerült, akkor boldogok vagyunk.

Nem jut eszetekbe néha olyasmi, hogy egy jó kis riffel indítotok és csináltok egy tökegyszerű dalt, mint az Aztec Two Steps volt anno?

Hú, hát nem is tudom. Ilyesmiben sosem gondolkodtunk. Szerintem ha azon kezdenénk agyalni, hogy direkt valami könnyen befogadhatót csináljunk, amit esetleg megértenek a hallgatók, akkor vége lenne a zenekarnak. Mi nem igazán tudunk mit kezdeni a kereskedelmi szempontokkal, nem azért csináljuk az egészet, hogy lemezmilliókat adjunk el. Azt reméljük, hogy olyasvalamit tudunk adni, amit más nem és reméljük pár srácnak ez tetszeni fog.

Oké, beszéljünk a szövegekről. Írtál most is szöveget vagy Tomas-é az összes?

Mindketten írtunk. Tomas írta a nagyját, de együtt csináltuk alapvetően.

Amúgy szótárral írtok dalszöveget?

(nevet) Neeem... Tomas és én rengeteg angol nyelvű könyvet olvasunk. Annyira természetesen jön az, hogy az ember angolul fejezi ki magát. Persze tudom, hogy olykor használunk egy rakás bonyolult szót meg ilyesmi, de csak azért, mert szeretnénk, ha legalább a dalszöveg rendezettebb lenne, mint a zene.

Néha sejtelmem nincs mi a fenéről szólnak a szövegeitek...

(nevet) Ez teljesen rendben van! Néha nem kell mindennek kristálytisztának, könnyen érthetőnek lennie. Rengeteg zenekar csinálja azt, hogy: ülj le, olvasd el a szöveget, vagy hallgasd meg és azonnal megérted miről szól az egész. Mi azt szeretnénk, ha mindenki a saját fejét használná arra, hogy kitalálja, mi mit is csinálunk.

Inspirál titeket bármilyen külső dolog, zene, könyv, film, bármi ilyesmi?

Ó, persze, főleg a könyvek és a filmek. De nem úgy, hogy mondjuk csak egyféle filmtípus, például a horror vagy a pszichológiai témájú dolgok, hanem minden, amiről úgy érezzük, hogy az jó. Van egy rakás jó könyv meg film és zene ugyanúgy. Ami nagyon inspirálólag hat ránk, az mindig valami nagyon eredeti dolog, olyan, mint amikor egy embernek víziója támad egyedül.

Mik a kedvenc filmjeid?

Hm... Az mindig attól függ... De a legnagyobb kedvencem a Jákob lajtorjája Tim Robbins-szal, úgy emlékszem a 90-es évek elején jött ki. Meg a hasonlók tetszenek. A mai filmek közül a Tale Of Two Sisters tetszett nagyon (http://www.imdb.com/title/tt0365376 ez az, nem keverendő össze egy ugyanilyen című 89-es filmmel - V.Sz.). Kínai vagy koreai horror, de nagyon jó. Szóval rengeteg különböző filmet nézünk, szeretem például a Garden State-et is (http://www.imdb.com/title/tt0333766), ami amerikai és nem az a tipikus metalos film, de nagyon jó.

Most mennyi ideig stúdióztatok amúgy?

Hm... Ezzel a lemezzel... öööö, talán egy évig... Van egy saját stúdiónk, közösen néhány barátunkkal a Clawfingerből, szóval igazából mi folyton stúdióban vagyunk, ott próbálunk, ott csináljuk a céges dolgainkat, ott írunk zenét és persze ott veszünk fel mindent. Mióta megvan ez a fő bázisunk azóta minden klasszul működik.

Érdekel még titeket, hogy mit ír a sajtó a lemezeitekről?

Nos, az mindig jó érzés, ha az emberek elismerik amit csinálsz, de másrészt ha túl sokat foglalkozol ezzel, akkor túl sokat kezdesz el töprengeni az egészen és a végén úgy írsz zenét, ahogy azt elvárnák tőled az emberek. Ez rendben van mondjuk Britney Spearsnél, de nem nálunk. Tudod mi mindig a saját fejünk után mentünk, mindig azt csináltuk, amit akartunk. Szerencsére úgy tűnik néhány embernek ez tetszik. Szeretem persze a jó kritikákat, de ha esetleg rossz recenziót kapnék, nem ez lenne az oka, hogy kilépek a zenekarból.

Szerettek egyébként koncertezni?

Sokat koncerteztünk és legtöbbet Amerikában. És szeretünk úton is lenni, szeretjük magukat a koncerteket. Ha körülnézel, általában a rockzenét szerető srácok csak annyit gondolnak erről, hogy milyen király dolog egy zenekarban lenni. Minket ez a része annyira nem izgat, inkább az, ha egy nap végén az emberek arra emlékeznek, hogy zenét adtál nekik. Szeretünk koncertezni, mert itt kerülhetünk kapcsolatba a rajongókkal, ami nagyon fontos számunkra. De tény, hogy furcsa és a megszokottól más dolgokat szeretünk csinálni.

Gondoltatok már arra, hogy írtok egy balladát?

(nevet) Soha ne mondd, hogy soha, de valószínűleg nem úgy szólna, mint bármilyen más ballada. Egy rakás metal zenekar ír balladát, de az igazat megvallva a Meshuggah védjegye mindig az volt, hogy olyasmit csináljunk, amire az emberek felkapják a fejüket, hogy: “mi a fene ez?” Szóval még sosem gondolkodtunk ezen és nem hinném, hogy írnánk, de sosem lehet tudni. (nevet)

Oké, ez csak egy ravasz kérdés volt részemről...

Tényleg ravasz volt... (nevet)

Ha valaki megbízna, hogy rendezz egy nagy fesztivált, kiket hívnál meg?

A Squarepushert, a Fantomast, a Mr. Bungle-t, bár ők már nem léteznek, a Strapping Young Ladet, a Rusht, más momentán nem jut az eszembe.

Hehe, ez elég jó kis fesztivál lenne...

Aha! (nevet)

A Strapping Young Ladet ugye láttátok élőben?

Igen, turnéztunk velük, múltkor Amerikában, mikor mi voltunk a főzenekar, ők nyitottak. Óriási zenekar és nagyon jó arcok is, remekül kijöttünk egymással.

Mikor csináltok 9 húros gitárt?

(nevet) Remélhetőleg soha! A nyolc húrossal is az volt a helyzet, hogy lehetőségünk nyílt vele arra, hogy akár egy húron is súlyos dolgokat játsszunk. Szóval nem hinném, hogy valaha is csinálunk több húrosat (nevet), legalábbis remélem, az már túl sok lenne...

Oké, ez volt a másik ravasz kérdésem. (vigyorgok) Nem igazán szeretem a szokványos interjúkat.

Ez tök jó, mert én meg szeretem a szokatlan dolgokat!

Kit említenél meg, mint legnagyobb zenei hatásodat, a mostaniak közül és azok közül, mikor zenélni kezdtél?

A legnagyobb hatással a többi zenésztársam volt rám a zenekarból. Ami igazán arra késztet, hogy zenéljek, az, ha a többiek hoznak egy jó ötletet és remélhetőleg ők is így vannak ezzel. Ez valamiféle szimbiózis, mikor egymás ötleteit magunkba szívjuk. A régiek közül a szokásos: Anthrax, Metallica, Slayer és a Rush.

Hamarosan jöttök Budapestre...

Igen, egy folyón fogunk játszani az A38-on!

Így van. Ott is leszek ám!

Akkor találkozunk! (nevet) Remélem jó lesz! Még sosem jártunk Magyarországon. És igazából Csehországon kívül sehol Kelet-Európában. De biztos jó lesz, mindig klassz új helyeken játszani.

Mire számíthatunk, miket fogtok játszani?

Neeem mooondhatom meeeg... (nevet), bár csak azért, mert igazából nem tudom még, hogy pontosan mit is fogunk játszani. A Destroy Erase Improve-ról biztosan lesz pár dal, meg a Chaosphere-ről és a Nothingról is. Aztán úgy 6-7 percet a Catch 33-ről is.

Végül te sem úszod meg a szokásos kérdésünket: mi az élet értelme?

Az élet értelme számomra az, hogy mindenki találja meg, miben a legjobb és mit szeretne csinálni. Találd meg azt, amit szenvedéllyel tudsz csinálni és valósítsd meg az álmaidat. Még akkor is, ha nem tudod elérni mindazt, amit a célodnak tartasz, nem szabad, hogy meg se próbáld. Csak ülj le és gondold végig, mi az, amit te szeretnél elérni és nem pedig az, amit mások várnak tőled... a szüleid vagy a körülötted lévő emberek. Az fontos, hogy te mit szeretnél. Ez az élet értelme, beteljesíteni az álmaidat.