Január elején gitároscsere történt az Omenben: Szijártó „Szupermen" Zsolt nem tudta tovább összeegyeztetni a csapatban betöltött szerepét másik zenekara, a Kárpátia sűrű naptárjával, így kilépett. Helyére az a Nagy Máté került, aki korántsem ismeretlen az Omen hívek számára, hiszen az utóbbi időszakban több koncerten is kisegítette a bandát az élő fellépéseken Szupermen helyén. Az alábbiakban ő mutatkozik be.
Mikor és hogyan keveredtél „tűzközelbe" az Omennél?
Amikor Szupermen egyre elfoglaltabbá vált a Kárpátiával, Nagyfiék elkezdtek helyettes után nézelődni. Utólag megtudtam, hogy több kedves ismerősöm is ajánlott engem, többek között Gubás Tibi barátom, akivel a Tirana Rockersben zenéltem együtt, valamint Maróthy Zoltán tanár úr, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban folytatott tanulmányaim során ismerkedtem meg. Mindezektől függetlenül Vöri, azaz Vörös Gábor is a zenekar figyelmébe ajánlott egy youtube videót, ahol gitározom, szóval szerencsére elég hamar a banda látóterébe kerültem.
Előtte mennyire ismerted és hallgattad a zenekart?
Őszintén szólva nem nagyon. Persze ismertem a nevet, tudtam, hogy létezik egy nagy múltú metal zenekar zseniális szólógitárosokkal, de mivel akkoriban a magyar metal hőskorában tevékenykedő előadók elkerülték a figyelmemet, így sajnos az Omen munkássága is rejtve maradt előttem. Ezt a hiányosságomat azóta természetesen pótoltam. Első találkozásom a Nagyfi-testvérekkel Gubi kertjében esett meg egy szülinapi ivászat alkalmából. (mosolyog) Bemutatkoztunk, pár szót váltottunk. Aztán Nagyfi Laci felhívott telefonon, elmentem egy próbajátékra, és azóta szépen kiforrta magát a dolog... Zenei értelemben a Remélem rémálom című dal fogott meg először. Nagyon meggyőzőnek találtam a szám szigorú lendületét, vámpír-regényeket megszégyenítő sötét hangulatát, ami azóta is az egyik általam legszívesebben játszott Omen nótává teszi.
Kiknek a hatására kezdtél el gitározni, és kik ma a kedvenc gitárosaid?
Tátrai Tibor, Jimi Hendrix és öcsém, Nagy Dénes – aki egyébként fantasztikus blues/rock gitáros – hatására fogtam először hangszert a kezembe. Tibusz és Hendrix azóta is hatnak rám, azóta viszont rengeteg fantasztikus zenét és zenészt ismertem meg és soroltam kedvenceim közé. Aligha tudnám őket hiánytalanul felsorolni, úgyhogy csak néhányat említek közülük: Angus Young, Jimmy Page, Stevie Ray Vaughan, Philip Sayce, Eric Gales, Zakk Wylde, Doug Aldrich, Dereck Trucks, Robert Johnson, Paco De Lucia, John McLaughlin, Guthrie Govan, Eric Johnson, Dimebag Darrell, Gary Moore, John Sykes, és így tovább... .
Az Omenben mindig is nagy erősség volt a kiváló szólógitárosok tevékenysége. Személyesen melyikük munkássága, stílusa áll hozzád a legközelebb: Szekeres Tamásé, Sárközi Lajosé, Daczi Zsolté vagy Szupermené?
Nehéz kérdés, mivel kivétel nélkül kiváló, karakteres muzsikusok, valamennyien tökéletesen illeszkedtek a banda zenei világába. De ha választanom kellene közülük, akkor Daczi Zsoltot mondanám. Nem csak azért, mert talán az ő zenei felfogása áll szívemhez legközelebb, hanem mert már-már valami sorsszerű összefonódást látok a pályánkban, hiszen a Tirana Rockers után már a második olyan zenekarban játszom – anélkül, hogy erre tudatosan törekedtem volna –, amelyet játékával és fantasztikus egyéniségével gazdagított. Isten ments, hogy Zsolti utódának tekinteném magam, de mindenesetre érdekesek ezek a véletlenek...
Miben igényelnek más-más megközelítést a fenti zenészek szólói tőled mint gitárostól? Mennyire formálod a szólókat a saját képedre?
Javarészt csak vázlatként tekintek a rögzített szólókra. A karaktert megtartom, ha van benne jellegzetes dallam vagy motívum, azt megőrzöm vagy kicsit árnyalom, de általában szeretem a szólókat a saját képemre formálni. Természetesen nem azért, mert azt gondolom, hogy a szalagon lévő szólók nem elég jók nekem, vagy hogy hú, én mennyivel jobbat tudok. A szólóknak ez a fajta formálása csupán alapvető zenei felfogásomat tükrözi. Sokkal inkább magamévá tudok tenni, jobban át tudok élni egy-egy dalt, szólót vagy motívumot, illetve ami a legfontosabb: hitelesebben tudom előadni, ha azt először átszűröm a saját személyiségemen, természetesen megtartva a zenei környezet, illetve a „jó ízlés" által megszabott határokat. Hiszem, hogy a közönség, valamint a zenésztársaim sem arra kíváncsiak, hogy mennyire utánzom jól Szijártó Zsoltot, vagy hogyan játszom hangról hangra Szekeres Tamást.
Dalszerzőként szerinted mi az, amit hozzá tudsz tenni a jövőben az Omen hangzásához?
Dalszerzőként, zenészként és emberként is merésznek, lendületesnek tartom magam. Azt remélem, hogy Nagyfi Laci tapasztalata, mentalitása, rutinja, valamint az én fiatalos hevületem remekül kiegészíti majd egymást, egy új, modernebb, agresszívebb irányba viszi el a zenekar hangzását, és erős dalokban ölt majd testet, őrizve az Omen hagyományait, de megújítva és egyben megerősítve is azokat. Bízom benne, hogy erre minél előbb sor kerül, valamint hogy a végeredmény a közönségünk igényeit is felülmúlja majd.
Melyik a kedvenc Omen dalod és Omen szólód?
Mivel sok és sokféle Omen dal született már, így hangulatomtól függően mindig másik számot vagy szólót tartok aktuális kedvencemnek. A már korábban említett Remélem rémálom az egyik egyértelmű koncertkedvenc, a Pokoli évek mint nóta tökéletes szólóstól, mindenestől, hiteles lenyomat, kor-, illetve kórkép. A Szertartás az egyik legszebb Omen dal, a szóló is tökéletesen kivitelezett, átgondolt és átérzett míves munka. Padlón vagyok, Szólj hogyha vagy, Áldozat – ezeket mind a kedvencek között tartom számon.
Zenészként milyen a színpadon a ritka és szokatlan háromgitáros felállásban játszani?
Először kicsit tartottam tőle, hiszen azelőtt nem volt részem ilyesmiben. Lacival már volt időm összecsiszolódni helyettesként. A kérdés az volt, hogy a zenekar akkori szólógitárosával, Szijártó Zsoltival hogyan jön össze mindez. Meglepően jól sikerült... Annak ellenére, hogy teljesen más oldalról közelítjük meg a gitározást, a zenélést, nagyon gyorsan szót értettünk, villámgyorsan elosztottuk egymás között a feladatokat, szólamokat, szólókat és gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni a próbateremben. Enek eredményeként pedig felszabadultan muzsikáltunk együtt azon a néhány koncerten, amelyeken úgy hozta a sors, hogy három szólógitárral álltunk színpadra.
Van egy másik csapatod is, a Crystal Tears. Erről mit kell tudni?
Nem magyar, hanem görög csapatról van szó. Még az Omen előtt kerestek meg 2012 márciusában: az egyik youtube videómra figyeltek fel, és kapcsolatba léptek velem. Részt vettem egy többfordulós interneten zajló castingon, és végül legnagyobb meglepetésemre engem választottak. Nem kis nevekkel, profi, többlemezes, magasan képzett európai hírű zenészekkel kellett megmérkőznöm, úgyhogy nagyon hálás vagyok nekik a bizalomért. Júniusban ki is repültem Thesszalonikibe, és rögzítettem a nekem szánt szólókat az akkori legjobb tudásom szerint. Németországban már keverik a lemezt, a producerünk pedig R.D. Liapakis, aki saját zenekarain, a Devil's Trainen és a Mystic Prophecyn kívül más nagyobb volumenű európai bandákat is producelt. Nemsokára érkezik a korong, már nagyon várom!
További információk:
Omen
Crystal Tears
Máté Nagy Online
Fotó: Törőcsik Zoltán
