Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Prog Camp 2021: fergeteges figurák fanatikus faggatása

Csütörtökön végre elstartol az idei Prog Camp! A már második éve a szigetvári kempingben zajló rendezvényt idén „szabadtéri prog találkozó és szakmai konferencia" címen rendezik meg, így az esti koncertek előtt tehetséges új zenekarok bemutatkozásai, kerekasztal-beszélgetések, hangszeres bemutatók, zene- és szövegíró workshopok is szerepelnek a programban. Felvezető interjúsorozatomban az egyes napok főszereplőit faggattam kicsit, mintha már a backstage-ben ülnénk a bulik előtt. A nyitónap után a pénteki fellépők közül a közönség előtt most bemutatkozó Fygura trióját a korábban Nevermore tribute bandában gitározó Hajnal Laci, a fesztiválon a kezdetek óta jelen lévő modern pop metal Tiansent a színpadon dervisként pörgő Radó Éden énekesnő, az agyas megfejtések helyett vehemens HC-témákat sulykoló Don Gatto kollektíváját a kimért válaszairól híres Acélos Balázs riffmester/underground legenda, a nemrégiben EP-nek álcázott szuperszonikus támadást kiadott The Voidot pedig Patkós Péter basszer és Csontos Péter billentyűs (P1 és P2 – vagy talán fordítva?) képviselte. Az időben érkezők pedig ne hagyják ki a The Void gitáros Kovács Dániel hangszer(elés)bemutatóját!

Hogy telt az elmúlt év a zenekar számára? Mennyire vagytok berozsdásodva?

Fygura: Szinte minden héten próbáltunk, születtek a dalok, mindent átkentünk (metal)hammerite-al, nyoma sincs rozsdának, tettre készen várjuk a pénteki koncertet!

Tiansen: Nagyon jó kérdés! Alapvetően törekedtünk arra, hogy ez az egy év a lehető legproduktívabban teljen. Voltak terveink, de ezek megcsúsztak a járvány miatt, így a dalok írására koncentrálunk első sorban. Nem panaszkodhatunk, rengeteg lehetőséget, és segítséget kaptunk így is, hogy eljussunk a következő mérföldkőig, de reméljük, most már ütemezettebben tudunk haladni. Sok dologra készülünk!

Don Gatto: Köszönjük, a körülményekhez képest nem volt rossz. Március 6-án volt egy online koncertünk a szombathelyi Végállomás klubban, próbáltunk egyet előtte, akkor azért volt baj, mert előtte októberben játszottunk utoljára. Pár hete viszont megvolt az első rendes bulink Pakson, semmi gond nem volt, a Liquid Tension Experiment tagjai személyesen gratuláltak az öltözőben, haha.

The Void/P1: A tavalyi nyáron még volt szerencsénk színpadra lépni, ősztől volt egy kisebb megállás a COVID-hoz kapcsolódó betegségek, munkahelyi kihívások és otthoni munka miatt. közben inkább otthoni agyalásban merült ki a zenekari tevékenység, a következő EP-k anyagain dolgoztunk. Tavasszal aztán beindult a próbatermi munka, és 1-2 próba alatt visszanyertük a versenyformánkat.

The Void/P2: Gyakorlatilag háttérmunkával telt. Télen még a próbákkal is leálltunk. Viszont készre főztük a következő anyagunk első részét (a teljes anyag három részből fog állni), mely olyan friss, hogy még ki sem hűlt. A hangszertől nem, de a színpadtól jól elszoktunk!

progcamp_9

Jártatok-e már a Prog Campen, akár Abaligeten, akár Szigetváron? Ha nem, akkor mit hallottatok a rendezvényről?

Tiansen: Az összesen ott voltunk, ez szinte hagyománnyá avanzsálódott számunkra. A szervezőség részéről mindig maximális profizmust tapasztaltunk, a Prog Camp különleges helyet foglal el a zenekar szívében. Ez egy kis, családias fesztivál egyedi hangulattal és közönséggel, ahova szeretünk visszatérni minden évben.

Fygura: Két éve a Special Providence fellépése odavonzott Abaligetre. Tetszett, amit láttam, már akkor úgy gondoltam, egy ilyen fesztiválon ott a helyünk. A többiek, Tibi (dob) és Norbi (másik gitár) nem voltak még, de már hallottak róla.

Don Gatto: Abaligeten voltam nézőként tavalyelőtt, nagyon cuki kis buli volt. Utána meg a csomagtartóban aludtunk a feleségemmel. Hát van ennél romantikusabb, Tamás? Ja, van. Ha Te is ott aludtál volna...

The Void/P1: A The Void idén harmadik alkalommal fog a Prog Camp színpadára lépni. Igazán szerencsésnek tartjuk magunkat, hiszen mindkét helyszínen találkozhattunk már az egyre bővülő számú Campereinkkel.

The Void/P2: Azt gondoltuk, nem lehet az abaligeti hangulatot fölülmúlni. De sikerült!!!

Új fellépők, mire számíthat tőletek a közönség?

Fygura: Lesz minden, döngölés, ásás, túrás, de lírikus dallamok is. (mosolyog)

Don Gatto: Két perc alatti számok ugyanabból a három hangból. Intro, verze, refrén, verze, refrén, átvezető, refrén, refrén. Mindig.

És szerinted passzoltok a fesztivál „profiljába", vagy inkább kilógtok onnan?

Don Gatto: Most erre mit mondjunk?! Hahahahaha.

Fygura: Nagyon örülünk, hogy létezik egyáltalán kis hazánkban ilyen jellegű rendezvény, hiszen a rock/metal műfajon belül is rétegstílusnak/zenének számít a prog. Köszönet és gratula a szervezőknek, rendezőknek, hogy évről-évre kitartóan és lelkesen összerántják a szcéna képviselőit, akik kimagasló színvonalú hang- és fénytechnikai támogatással, kulturált körülmények között mutathatják meg magukat a színpadon. Hogy a kérdésre is válaszoljak: Igen, abszolút!

progcamp_10Visszatérő csapatok, mit hoztok idén a progcampereknek?

The Void/P2: Nagyon izgatottak vagyunk, mert az új anyag teljes egészében hallható lesz az idei fesztiválon. Igaz, a tavalyi Campen már egy része elhangzott, de ebben a formában most fog megszólalni először.

The Void/P1: Igen, pár napja jelent meg elektronikus formában a készülő koncepció-anyagunk első EP-je, és ezt a Prog Camp-en hallhatjátok majd teljes egészében első alkalommal. A korábbi lemezeink meghatározó dalai közül is kerültek bele a koncertműsorba, de a pontos szett legyen meglepetés. 

Tiansen: Lehet, hogy megint el fogunk játszani egy új dalt, hiszen ez szinte már tradíciónak számít. Mindig a Prog Camp közönségével osztjuk meg a még nem debütált dalokat.

A tavalyi kérdéscsomaghoz hasonlóan most sem ússzátok meg a gasztro-témát: Ha lenne a fesztivál/kemping bárjában a zenekarotok nevét viselő koktél, miből állna?

Don Gatto: A többiek Németországban beleszerettek a Mexikaner nevű italba, ami ilyen fűszeres, paradicsomleves vodka, vagy mi. Azt hiszem, olyasmi, mint a Bloody Mary, de annyira értek az italokhoz, mint a gitározáshoz, szóval nem is tudom, miért mentem most én ebbe bele, haha. Na, szóval ez lenne az az ital. Lesz ilyen, azért kérdezed?

The Void/P1: 3 dl pohár Holstenbe merített 2 cl Unikum.

The Void/P2: Hasonló nevű koktél, ha jól tudom, létezik már. Ha nekem kellene összeállítani, én whiskey alapúnak gondolnám, talán a színhatás miatt tennék bele kólát is. Ezután egy jó recepthez méltó kijelentéssel élve: „Ízesítsük ízlés szerint!". A lényeg, hogy jóízűen idd magad semmivé!

Fygura: Pálinkás proteinturmix.

Tiansen: Az a baj, hogy senki nem iszik koktélt... annyit tudunk biztosan, hogy Unicum lenne benne. A koncertig kitaláljuk!

Mennyire figyelitek a hazai underground színteret?

Tiansen: Mivel mi is a részei vagyunk, ezért napi kapcsolatban vagyunk a további "szereplőkkel". Érdekelnek minket az új formációk, gyakori koncertlátogatók vagyunk, a régi motorosokat sem feledjük.

Fygura: Szemlesütve, de férfiasan bevallva: alig... Avagy nemigen. Nem, igen?!

Don Gatto: Figyelgetjük, de nyilván olyan sok a zenekar, hogy mindenkinek képtelenség utánanézni, viszont tegnap Bandi haverom átküldte a Lusta Predator zenekar „Kleinheisler" című számát és rájöttem, hogy az élet igazságtalan: kibaszott szar zenekaroknak milliós megtekintéseik vannak, ennek a gyöngyszemnek, ennek a csodának, ennek a varázslatnak meg csak 417...

The Void/P1: Én az utóbbi időben kiestem a gyakorlatból, az élő koncertek sűrűsödésével igyekszem látókört szélesíteni.

The Void/P2: Főleg a környékbeli haverbandákról informálódunk, de csöpög infó innen-onnan országosan is. Ez most kicsit fura helyzet. Sok zenekar vált az underground undergroundjává a pandémia alatt. Általánosságban azonban elmondható, hogy a legtöbben valamilyen formában tevékenykedtek a háttérben. Persze mindenki várja már a fellélegzést: például a Prog Campet és a hasonló rendezvényeket.

Csináltatok-e online koncertet vagy hasonló tartalmakat, vagy vettetek-e ilyesmin részt nézőként a bezártság hónapjai alatt? Mik a tapasztalataitok?

Fygura: Nem.

Tiansen: Az Open Music Channel-en, és az A38-on volt lehetőségünk játszani. Előbbi élő, online koncert formájában, utóbbit pedig a Petőfi Tv-ben adtak le. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, borzasztó nagy megtiszteltetés volt ez számunkra! Minden eszköz megvolt ahhoz, hogy két minőségi, életszerű koncertet adhassunk, és egy kicsit visszahozhassuk a Tiansenes koncertek hangulatát a közönségnek. Mind a két stáb nagyon segítőkész volt, szerettük - de azért reméljük, hogy nem jön még egy olyan időszak, amiben helyettesíteni kell majd a face-to-face eseményeinket.

The Void/P1: A munkahelyemen szolgáltattunk online előadást, és lényegesen kevesebb emberhez jut csak el. Nézőként is futottam bele az élő produkciókhoz képest kevésbé színes és élvezhető anyagokba, így megváltás az élő előadások és koncertek lehetősége.

The Void/P2: Nekünk most az új anyag és a még újabb anyagok készítése volt a cél, így nem készült hasonló tartalom. Nézőként vettünk részt ilyeneken. Azt gondolom, hogy jók ezek a megmozdulások, hiánypótlók tudtak lenni, de na! Nem teljes az élmény sem a közönségnek, sem pedig a zenészeknek.

Don Gatto: Látom, figyelsz! Pár perccel ezelőtt magyaráztam, hogy Szombathelyen volt egy online koncertünk, de egyik füleden be, a másikon ki, haha. Voltam pár ilyen internetes koncerten amúgy, de nyilván ezek meg sem közelítik az igazi koncertélményt, viszont így legalább tudtam támogatni azokat a zenekarokat, akiket szeretek. Kurvára remélem különben, hogy soha többet nem jön vissza ez az online koncertes időszak.

Hogy látjátok a fizikai hanghordozók helyzetét? Érdemes még CD-t vagy lemezt gyártatni, vagy a stream a zenehallgatás jövője?

Don Gatto: A stream, de vannak, akik ragaszkodnak a kézzelfogható dolgokhoz, meg hát, ha valaki támogatni szeretne egy zenekart, csak venne tőlük egy cédét. Én is vettem múltkor egy Cadaveres bakelitet, remélve, hogy a befolyt összeget majd gitártanárra költi a Körmi, erre mit vett belőle? Egy eredeti 1977-es Luke Skywalker figurát bontatlan csomagolásban. Pofám leszakad.

Fygura: A CD talán el fog tűnni, de az analóg hang a vájtfülűeknél továbbra is fétis marad, így annak jövőjét biztosabbnak látom.

The Void/P1: A fizikai hanghordozók inkább támogatói, gyűjtői relikviának minősülnek a véleményem szerint, így más funkcióban, de mindenképpen szükség lesz a jövőben is ezek készítésére. A zenei anyag hallgatását ettől függetlenül szinte kizárólag internetes tartalomként tudom jelenleg elképzelni.

The Void/P2: Lassan már eszköz sem marad, ami CD-t játszik le. Kézben fogni egy kész anyagot nagyon jó dolog, de szerintem hamarosan a bakelit útjára fog lépni a hanghordozó. A trend az utóbbi felé hajlik.

Tiansen: Úgy gondoljuk, hogy a fizikai formátum azért fontos, hogy a közönség kézzelfogható élménnyel rendelkezzen, ami a pandémia alatt ugye felértékelődött. Ez egyébként emberfüggő, de az az igazság, hogy a világ változik, és ezt el kell fogadni. Mi örülünk, ha hallgatnak minket, akárhol is történjen ez.

progcamp_8

Hoztok-e valamilyen merch-cuccot, amit bűn lenne kihagyni?

Tiansen: Megkevertetjük a koktélt... (mosolyog) A közeljövőben tervezünk érdekességekkel előrukkolni. A Bandcampen továbbra is lehet vásárolni, de a fesztiválra is viszünk magunkkal mindent, amit eddig.

Don Gatto: A Delcsikkel ellopattuk Luke Skywalkert, amit a koncert után elárverezünk vagy Mexikanerre cserélünk.

The Void/P2: A fentebb elhangzottak ellenére CD-t. (mosolyog) Egyelőre abból is régebbieket, mert az új majd akkor lesz fizikálisan is elérhető, ha az összes rész elkészül.

The Void/P1: Igen, egyelőre az előző anyagaink lesznek nálunk. Bővebb merch-pakk majd a Fragment of Deceit komplett elkészülése és fizikai hanghordozón megjelenésével várható.

Mikor és miért kezdtetek el a furcsább zenék iránt érdeklődni?

Tiansen: Nekünk mindig is természetes volt, hogy ilyen zenét hallgatunk. Mindenféle stílust kedvelünk, sokoldalúak vagyunk, zenetanárokként fontosnak tartjuk, hogy otthon legyünk minden műfajban.

Don Gatto: Mire gondolsz, a Sunn O)))-ra? Apukám, baszdmeg, na, az egy valami! Amúgy meg a mi zenénk is elég furcsa lehet sokaknak. Van egy haverom, aki miután meghallgatta a Don Gattot, azt mondta, hogy „nem hiszem el, hogy ez valakinek tetszik", haha.

The Void/P1: Egészséges érdeklődésű emberek lévén ez mindig is igény volt. Hogy melyikünk meddig jutott ebben a keresésben, az természetesen eltérő. A kínálat szerencsére végtelen.

The Void/P2: Attól függ, mit jelent a furcsább. Én szeretem, ha valamilyen kreatív produktum többször is hatással tud lenni rám, tud időnként újat mondani, vannak rejtettebb részletei. Zenében is ilyet keresek általában. Viszont ez egy eléggé szubjektív dolog, így maximum másoknak tűnhet furcsának, amit hallgatok.

Fygura: Kinek mi a furcsa? Bódi Guszti munkásságát szinte a kezdetektől nyomon követjük!

Mi volt eddig a legviccesebb, nyomdafestéket tűrő zenekari sztori?

Fygura: Ez egy komoly zenekar, nem viccelünk!

The Void/P1: A legviccesebbet nem tudnám felidézni. Nekem a fonyódi közös nyaralás minden pillanata ide tartozik, nehezen tudnék kiemelni abból a pár napból egyet, de a fonyódi szabadtéri színpadon a bűnrossz party-zenekar instant rajongói támogatása és az örömittas közös színpadi jelenlét azért ide tartozik.

The Void/P2: Nyomdafestéket tűrő legjobb talán az volt, hogy az egyik koncertünkre betoltak egy embert kukában.

Don Gatto: Ja, progresszív fesztivál, egyetemista közönség, szolid sörözgetés, aztán jó szaftos történeteket már nem is lehet mesélni mi? Haha. Egyszer játszottunk Csehországban, Karlovy Varyban. Slash Bar a klub neve, kurva jó hely, Pavel a főnök egy félisten, olyan paradicsomos tésztát csinál, hogy sírva fakadsz. Pakolgatjuk a pólóinkat koncert előtt, bejön egy csúnya nő farmerkabátban, farmernadrágban, olyan hajjal, mint ami Belladonnának van az Anthraxből. Odalépett hozzánk: „Szevasztok, Árpi vagyok", haha. Árpi férfi volt, csak a félhomályban ez nem annyira tűnt fel. Hozta a két tesóját is. Csehszlovákiában születtek, kurva jól beszélnek magyarul és borzasztóan vicces dolgokat mondtak. Meg egyszer mentünk Németországba, megállítottak minket a német-osztrák határon. Benéz a rendőr az autóba. Hova megyünk? Zenélni. Ó, zenekar, milyen zenekar? Don Gatto. Interneten fent vannak? Fent. Hogy írják? Dé-Ó-En-Gé-Á-Té-Té-Ó. Az ember rákeresett, elindította az egyik klipünket, azt mondja, akkor most azonosítom magukat. Ment a zene, nézte a klipet, közben meg ellenőrizte, hogy tényleg mi vagyunk-e azok. A kollégák meg ott röhögtek körülötte, meg nyilván mi is. Kurva jó volt.

progcamp_6

Tiansen: Nincs megemlítendő poénos sztorink, de mostantól arra koncentrálunk, hogy több ilyet gyártsunk a közeljövőben! 

Mik a terveitek 2021/2022-re?

Tiansen: Fogunk játszani a Budapest Parkban július 17-én a Subscribe, a The Idoru és a Trillion társaságában. A többit még fedje homály, de nem fogunk leállni, ez biztos!

Don Gatto: Szeretnénk csinálni egy új kazettát. Egy szám már van, játszottuk is koncerten, de még kéne legalább három. Meg persze akarunk klipeket is és koncerteket is, meg jó lenne bezsebelni valami szakmai elismerést, mit tudom én, ha mondjuk a Nyúl (Budavári Zoltán, a Don Gatto frontembere) megnyerné a közönségszavazást a Hammerben a kedvenc énekes kategóriában, az fasza lenne. Mondjuk erre megvan az esélyünk is, úgy érzem!

The Void/P1: A Fragment of Deceit további EP-inek a véglegesítése és rögzítése mindenképpen ide tartozik 2021-ben, 2022-ben pedig ezek promótálása lesz a fontos feladatunk online és élőben is.

The Void/P2: Ezerrel készül a további három-három szám. Ezeket szeretnénk mihamarabb készre csiszolni. Nem tudni, mit hoz a jövő, de amíg lehet, kihasználjuk a koncertezés lehetőségét.

Milyen zenét ajánlanál a vájt fülű olvasóknak? Szól most valami nálad?

The Void/P1: Én a Dear Hunter hihetetlen sokszínű és végtelen mennyiségben rendelkezésre álló anyagaiba vetettem bele magam, amely ugyan nem túl metál, de nagyon prog. A kollégáim énekóráit hallgatom jelenleg, az is nagyon prog. (mosolyog)

The Void/P2: Mnemic – Overdose in the Hall of Fame (habár az egész The Audio Injected Soul lemez megunhatatlan számomra), Igorrr – Cheval (ez egy igazi zenei svédasztal). Ami épp megy: Lorna Shore – Immortal.

Fygura: Én a Haken Virus lemezét mondom, Tibi a Northlane-t, Norbi pedig földijeinket, a szintén szigetvár környéki Shockot!

Tiansen: Northlane, Architects, Intervals, Erra, Meristem, Special Providence!

Don Gatto: Madárcsicsergés hallatszik be kintről és kibaszott hangosan pörög a ventilátor a gépben, haha. Hát figyelj, Tomi... A Solar Screamet tudom, hogy nem lehet mondani, pedig az jutott eszembe így először, de mondjuk... Emperor – Anthems To The Welkin At Dusk? Jó, black metal, de milyen himnikus magasságokban szárnyal már?!

A végére pedig egy kis móka: Ha a Dalfutár műsorhoz hasonlóan „progfutárként" minden egyeztetés és műfaji megkötés nélkül összedobhatnánk egy supergroupot a fesztivál adott napjára, milyen ismert(ebb) arcot javasolnátok az egyes pozíciókra?

Fygura: Eric Moore lenne a dobos.

Don Gatto: Basszusgitáron Létai Péter (King Furia) – egyértelmű. Ha híresebb kell, de jó a tehetségtelenebb, akkor meg a Delcsik Balázs (Cadaveres).

The Void/P1: Blanár Levente (Dystopia) – gitár és Kátai Tamás (ex-Gire, Thy Catafalque) – billentyű.

The Void/P2: Vagy Thomas Betrisey (Samael, Obsydians, ex-Sybreed) és Øyvind Johan Mustaparta/Mustis (ex-Dimmu Borgir).

Tiansen: A mikrofonnál pedig szívesen látnánk Budavári Zoltánt a Don Gattóból!

progcamp_7

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.