Shock!

Rendkívül kínos felvezetés után megkettőződve működik a novemberi bírósági döntésig Seattle elsőszámú heavy metal csapata, a Queensryche. A Geoff Tate énekestől igen ocsmány körülmények között megvált zenekar hangszeres szekciója a Crimson Gloryból ismert Todd La Torre frontemberkedése mellett folytatja, és már az eddigi koncerteken is lenyűgözték a tábort a banda fénykorára épülő, hosszú-hosszú évek óta nem hallott ritkaságokat is tartalmazó műsorral. A múltból persze elég vitatható lenne megélni ebben a formában, és a csapatnak nem is ez a terve: a június 22-én megjelenő, simán csak a zenekar nevét viselő új lemez korszakhatárt jelent Michael Wiltonék életében, és jó hír, hogy október 23-án Budapesten is bemutatkozik majd az új felállás. Ugyan eredetileg Scott Rockenfield dobossal beszélgettünk volna az aktuális történésekről, a telefonvonal végén a megadott időben végül az új énekes jelentkezett be – amit Todd bőbeszédűsége fényében cseppet sem bántunk.

Todd, ahogy nézem a médiareakciókat az új lemezetekre, elég rég fogadott Queensryche albumot ilyen pozitív visszhang a kritikusok körében...

Igen, az eddigi visszajelzések valóban óriásiak, sőt, azt kell mondanom, hogy eddig gyakorlatilag csak kedvező kritikákkal találkoztunk. Roppant elégedettek vagyunk a megjelent reakciókkal, és állati izgatottan várjuk, mit szól majd az anyaghoz a rajongótábor. Már csak napok kérdése, és ez is kiderül...

A zenekarnak és neked személyesen is egyértelmű fordulópont ez a lemez...

Mindenképpen, ez egy nagyon különleges album a Queensryche történetében, ez egészen biztos. Nekem, ha lehet, nyilván még inkább az, de fontos aláhúzni, hogy a többiek számára is, hiszen harminc év után egy új énekes debütál a bandában. Ez bizonyos szempontból ijesztő helyzet, amit kár is lenne tagadni. Viszont mindannyian nagyon boldognak érezzük magunkat a zenekarban, és teljesen otthonos, kényelmes légkörben dolgozunk. Nincs negatív hozzáállás, a többiek maguk mögött hagyták a kellemetlenségeket, megírtuk az albumot, és most nagyon örülünk az eddigi reakcióknak, mert igazolva látjuk bennük a befektetett munkát. Persze egy előadó sosem lehet teljesen elégedett, de máris dolgozunk a következő lemez dalain, amin megpróbáljuk majd felülmúlni önmagunkat. Ebből is sejtheted, hogy tényleg nagyszerű az összhang a csapatban, valóban egy új kezdetet jelent mindenki számára az album, főleg, hogy a háttér is teljes egészében megújult: új a menedzsment, a PR-részleg, új a koncertügynökség, és persze a kiadó is. Mindenki őszintén hisz a zenekarban.

Új dalok kerültek az albumra, vagy Michael, Scott és Eddie elfekvő, az utóbbi évek Queensryche anyagain fel nem használt ötleteiből indultatok ki?

Abból a szempontból minden dal újnak tekinthető, hogy együtt dolgoztuk ki őket az utóbbi egy év során. Nyilván a többieknek akadnak itt-ott régebbi témái is, olyan riffek vagy dallamok, amelyekből valami miatt nem lett dal az elmúlt években, de komplett elfekvő nóták ebben az értelemben nem szerepelnek az albumon, mindent együtt öntöttünk végső formába.

Mennyire kaptál szabad kezet az énekdallamok kidolgozása során?

Gyakorlatilag teljesen szabad kezet kaptam, és ez nem kizárólag az énekdallamokra vonatkozott. A kilenc énekes dalból hatnak a szövegét is teljes egészében én írtam, de a többinél is belefolytam a szövegekbe, például az In This Light második verzéje szintén tőlem jött, bár ott alapvetően Eddie jegyzi az alapokat, és ugyanígy a Falloutra is akadtak javaslataim. Ami a melódiákat illeti, azt mondanám, amit hallasz, úgy 90 százalékban az én munkám, az én dallamaim, bár természetesen Michael Wilton is rengeteg ötlettel járult hozzá a végső énektémákhoz, a vokálokhoz. A Redemption vagy a Vindication kórusai pedig teljes zenekari munkában készültek. Tényleg mindenki hozzátette a magáét az albumhoz, igazi csapatmunkában dolgoztunk: ahogy mondtam, Michael is hozott énekötleteket, Eddie is írt szövegeket, Scott gitárrészeket és nagyzenekari hangszerelési megoldásokat, sőt, nekem is voltak javaslataim itt-ott a dobokra, és az Open Road outrójának gitárrészét is én hoztam. Ezt még egy régi demóról emeltem át egy gitárszóló motívumából, majd Michael hozzáadta a saját ízeit, és végül így kerekedett ki belőle, amit a lemezen hallasz. Mint az eddigiekből is láthatod, tényleg közös munka folyt, és a többiek minden ötletemre nyitottak voltak, akármire is vonatkozott az adott elképzelés.

Te hol helyeznéd el ezt a lemezt a Queensryche diszkográfiájában?

Többen is azt mondták, hogy ez az album leginkább az Empire után passzolt volna a sorba, ami egyrészt hihetetlen dicséret és elismerés, másrészt valamennyire talán tényleg helytálló párhuzam is. Szerintem definitív Queensryche dalok szerepelnek a lemezen, de hát ebben nincs is semmi meglepő. Nézzünk szembe a tényekkel: Michael, Eddie és Scott az elejétől fogva a zenekar magját jelenti, ez a természetes hangzásuk. És mivel én magam is az ő zenéjükön, illetve Geoff Tate dallamain nőttem fel, számomra is teljesen természetesen adja magát ez a világ. Azt viszont hozzátenném, hogy ettől még egy pillanatig sem akartam olyan lenni, mint ő, és nem úgy írtuk a dalokat sem, hogy direkt idézzék valamelyik régi lemezt. Egyszerűen csak így jött ki a lépés: elkezdtünk játszani, dalokat összerakni, és a végeredmény száz százalékos Queensryche lett.

Azért ha nem tévedek, még ennek ellenére sem vagy valami könnyű helyzetben Geoff helyén... Élőben mennyire nehéz meggyőznöd a fanatikusokat, akik még mindig csak barátkoznak ezzel az új helyzettel?

Az az érdekes, hogy egy csomóan úgy jönnek el a koncertekre, hogy nem is tudják, mi történt, aztán természetesen csalódottan néznek egyet, amikor Geoff helyett én jövök ki a színpadra. Nyilván a történtek után akadnak olyanok is, akik szkeptikusak, és kíváncsiságból jönnek el megnézni a bandát, hogy eldöntsék, hányadán is állnak ezzel az új felállással. Nekem pedig mindenkit meg kell győznöm. Azt kell mondanom, hogy az élő reakciók és az utólagos beszélgetések alapján ez eddig sikerült. Sok rajongó azt mondja, új tűz fűti a csapatot, amiatt meg egyszerűen csak boldogok, hogy ismét előkerülnek a bulikon olyan témák, mint az En Force, a Child Of Fire, a Warning vagy a Queen Of The Reich, hiszen ezeket ilyen vagy olyan okokból Geoff Tate az elmúlt jónéhány évben már nem volt hajlandó elénekelni. Már önmagában e régi dalok leporolása is hozzájárult ahhoz, hogy rengeteg rajongó egyből elfogadta a változásokat, de szerintem azokat is sikerül meggyőznünk, akik kétkedve érkeznek, ugyanis tényleg gyilkos módon szólal meg a zenekar a színpadon. Könnyű dolgunk persze így sincs, minden este óriási kihívást jelent, minden koncerten a maximális teljesítmény fölött kell produkálnunk, de hát eleve tudtuk, hogy így lesz.

Nyilván el tudod énekelni a dalokat, ezt szerintem bárki leveheti a YouTube-on látottakból is, de mi a helyzet azokkal a témákkal, amik a szövegük miatt személyesen is nagyon erősen kötődnek Geoff Tate-hez? Szerinted mennyire tudod hitelesen megszólaltatni ezeket? Legnyilvánvalóbb példaként a Jet City Woman jut eszembe...

Teljesen jogos a kérdésed, és nem is szeretnék úgy tenni, mintha nem lenne jelentősége ennek a felvetésnek. A kulcsot az jelenti, hogy én magam is ezekkel a nótákkal nőttem fel, vagyis úgy gondolom, emiatt érzelmileg is beléjük tudok mászni. Ha már a Jet City Womant említetted, valóban Geoff egyik nagyon személyes szövegéről van szó, amelyhez viszont nekem is rengeteg emlékem fűződik, és számomra is nagyon sokat jelent személyes szinten is. Ebből fakadóan tartalommal is meg tudom tölteni, nem pusztán csak elénekelni úgy, mint Geoff. Szerintem ezt a közönség is érti és érzékeli. El lehet énekelni valamit úgy, hogy stimmel benne az összes hang, de mégsem ugyanaz a végeredmény, mert nem fűti semmiféle szenvedély. Ez a bizonyos szenvedély az, ami az én értelmezésemben megkülönbözteti egymástól az énekeseket. Kissé talán sarkos példa, de kicsit olyan ez, mint egy jó telemarketinges esetében: nem látod, de hallod a hangján, hogy mosolyog ahelyett, hogy csak úgy ledarálná az amúgy tökéletesen betanult szöveget! (nevet)

Technikailag melyik Queensryche dalok jelentik egy énekes számára a legkomolyabb kihívást?

Hűha, ez érdekes kérdés... (elgondolkodik) Talán az I Don't Believe In Love, amely tényleg egy trükkös darab, még annak ellenére is, hogy mondjuk a Warningban magasabb hangokat kell kiénekelnem. Van benne egy bizonyos rész, ahol szabályosan úgy érzi az ember, mintha összeszorítanák a mellkasát egy övvel, nagyon komoly vokál-akrobatika megy benne szinte végig. A Walk In The Shadows is nehéz nóta, és a Prophecyben is akadnak olyan részek, amiknél nagyon oda kell figyelni. Az En Force meg például jóval egyszerűbb ezeknél.

Énekesként mennyiben jelent másféle kihívást egy régi Queensryche és egy régi Crimson Glory dal megfelelő interpretálása?

A Crimson Glory énektémáiban egyrészt több agresszió van, másrészt jóval magasabb hangokat kell kiénekelni. Midnight eleve karcosabban, erőszakosabban énekelt, mint Geoff, és emellé még egy egészen elképesztő hangterjedelem is társult nála. Komolyan mondom, hogy bizonyos magasait közel lehetetlen úgy kiénekelni, amint azt ő tette, és ha éppen nem voltam csúcsformában, nem is mindig jártam sikerrel a Mayday, a Valhalla vagy az Eternal World legrázósabb részeivel... Aztán akadtak agresszív nóták, amikben erre a durvább jellegre kellett fokozottan koncentrálni, például a Red Sharks vagy a Where Dragons Rule. Emellett pedig Midnight előadását is átfűtötte egy olyan érzelmi többlet, amit muszáj volt hozni, mert az eredmény egyébként nem volt ugyanaz. A Queensryche-ban pedig tisztábbak a témák, és tekervényesebbek, bonyolultabbak maguk a dallamok.

Mit gondolsz, akkor is otthagytad volna a Crimson Gloryt, ha közben nem kerülsz be a Queensryche-ba?

Előbb-utóbb minden bizonnyal igen, mert egyszerűen egy örökkévalóságba telt, hogy megírjuk és véglegesítsük a dalokat. Képtelenség volt folyamatos munkát végezni, és hiába telefonálgatott az ember össze-vissza, nem sikerült összehozni a próbákat. Ugyanakkor leszögezem: nem a Queensryche miatt hagytam ott a Crimson Gloryt, hanem mert elegem lett ebből a hozzáállásból. Én a kemény munkában hiszek, és komoly, professzionális módon szeretnék zenélni. Ehhez képest volt olyan év, amikor Jon Drenninggel egyszer beszéltünk. És miért legyen az ember tag egy olyan zenekarban, ahol hat-hét-nyolc hónapokig semmit sem hall a gitáros felől? Félre ne értsd, emberileg nagyszerű srácok játszanak ott, mindenkit szeretek közülük, de a munkáról más felfogást vallunk. Ettől még persze csakis a legjobbakat kívánom nekik a jövőre nézve.

Különösebben nem akarok belemenni a Queensryche-ba kerülésed részleteibe, mert ezt elég alaposan körbejárta a sajtó az elmúlt évben, valami viszont érdekelne. Az első két koncerteteket még Rising West néven adtátok ebben a felállásban, és akkor nyilvánosan még szó sem volt arról, hogy ez a sztori végül fedésbe kerül a Queensryche ügyeivel. Mi volt akkor ez az egész? Teszteltétek a dolgot, hogy működik-e?

Geoff Tate épp akkoriban indult szólóturnéra, és ugyan a Queensryche-nak is akadt pár lekötött koncertje, a srácok alapvetően azért ráértek. Viszont mindenképpen játszani szerettek volna, méghozzá a régi, klasszikus dalokat is, amiket Geoff nem szívesen szedett volna elő. Az ötlet valami ilyesmi volt: leporolni pár régi kedvencet, és keresni vele egy kis extra pénzt. (nevet) Hogy a kérdésedre is válaszoljak, amikor először megkerestek, szó sem volt arról, hogy a Rising West később ilyen irányt vesz, tényleg azt terveztük, hogy Rising West néven futunk majd. Aztán bekövetkezett a törés Geoff-fel, és a dolgok onnantól fogva új irányt vettek.

A Rising West sztori előtt ismerted a többieket?

Nem, egyiküket sem.

És Geoff-et?

Geoff-fel kétszer találkoztam: először tizennyolc éves koromban, egy dedikáláson, utána pedig a Queensryche-hal közös utolsó turnéján, az egyik floridai koncert előtt. Készítettünk egy közös fotót, és váltottunk pár szót arról, mekkora hatással volt rám a stílusa, a munkássága. Nagyon kedves volt.

Ne haragudj, de muszáj megkérdeznem, hogy hallottad-e a Frequency Unknown lemezt...

Teljes egészében nem, csak pár részletet. A Cold dal az egyetlen, amit ismerek az albumról, és az tetszik is, nagyon jó a refrénje. A többi részlet őszintén szólva nem igazán ragadta meg a figyelmemet, az a típusú muzsika nem az én világom, nem az én stílusom. Geoff persze nagyszerű zenészeket szedett össze az albumhoz, akik bizonyára óriási munkát végeztek, de őszintén szólva annyira elhavazódtunk most a saját ügyeinkkel, hogy még az új Black Sabbath albumot sem volt időm meghallgatni...

Rendelkeztek vészforgatókönyvvel arra az esetre nézve, ha novemberben a bíróság esetleg Geoff-nek ítélné a Queensryche nevet?

Nem gondolnánk, hogy így történne, de majd akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk... Abban biztos vagyok, hogy akármi is történik, ez a felállás akkor is együtt marad, és zenélni fog, és ez nem név függvénye. De tényleg nem hiszem, hogy az a változat valósulna meg, amit említettél, bár természetesen nem vagyok jogász. A név négy jogtulajdonosából három itt zenél, így mindannyian elég magabiztosak vagyunk az ügy kifutását illetően. Gondolom, majd valami olyan megoldás születik, mint a hasonló esetek többségében, tehát kivásárolják Geoff részét, vagy valami ilyesmi. De ez elsősorban a többiek ügye, nem az enyém.

Parker Lundgren azelőtt csak állandó kisegítőként szerepelt a csapatban. Most mi a státusza?

Parker is ugyanolyan száz százalékos, teljes jogú tag, mint akármelyikünk.

Említetted, hogy már dolgoztok a következő album dalain is. Esetleg már akadnak is kész számaitok?

Hat-nyolc dal alapjaira már születtek ötletek, és ezek között akadnak súlyosabb, kissé más megközelítésű darabok is, mint amiket a mostani albumon hallhatsz.

Az eddigi koncerteken egészen elképesztő ritkaságokkal teli retro-programot játszottatok. Mi várható a lemezbemutató turnén?

Nyilván lesznek új dalok, ezeken túlmenően pedig továbbra is az első időszakra, vagyis az EP-től az Empire-ig terjedő érára koncentrálunk.

Mi a helyzet a Promised Landdel?

Később arról is begyakorlunk majd néhány témát, de a jelenlegi állás szerint csak a következő körben, most még egyelőre nem. És természetesen idővel azok a dalok is előkerülnek majd a régi lemezekről, amelyeket még nem játszottunk. Lehetőleg minél több korai témát akarunk feleleveníteni.

Többször is felmerült, hogy Geoff a végső stádiumban már nem volt hajlandó elénekelni bizonyos régi Queensryche dalokat. Vannak olyan számok a repertoárban, amit esetleg te nem lennél hajlandó előadni?

Az EP-től a Promised Landig terjedő időszakból bármit szívesen elénekelnék. A későbbi lemezeken akadnak olyan témák, amiket nem szívesen játszanék, de az az igazság, hogy ezeket a többiek sem szeretnék előszedni. Őszintén szólva nem hinném, hogy a jövőben bármi is előkerülne a Promised Land és az új album közötti időszakból.

Eszerint te sem szereted ezeket a lemezeket, igaz?

Voltak mindegyiken jó dalok, de az én szívem az EP-től az Empire-ig tartó korszakért dobban meg igazán. A Promised Land ugyan másképp, de szintén óriási album, ami viszont utána jött, már nem az én asztalom. Összességében túl könnyednek találtam azokat az anyagokat, hiányoltam belőlük a nyersességet, az igazi karcosságot.

Még egy dologra lennék kíváncsi: mit tudsz Chris DeGarmóról? Vele találkoztál már?

Egyelőre még nem, de Michael folyamatosan kapcsolatban van vele, ma is nagyon jó barátok. Számtalanszor előfordult, hogy ott voltam Michaelnél, és beszélt Chrisszel telefonon.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Queensryche-tól a The Warning, az Iron Maidentől a Seventh Son Of A Seventh Son, a Black Sabbathtól a Heaven And Hell... Ez így nem ér, a három túl kevés! (nevet) Örök kedvencem még a Strypertől a Soldiers Under Command, a Fleetwood Mactől a Rumours, de nagyon szeretem a Heartot vagy a Testamentet is.

Mi az élet értelme?

Még mindig próbálok rájönni... Azt hiszem, talán annyi, hogy végső soron roppant kevés dolog számít igazán: a család és a nagyon közeli barátok. Úgy tapasztaltam, hogy ha tényleg a padlón vagy, semmire sem mész pénzzel, hírnévvel, zenekarnévvel, olyankor csakis az emberi kapcsolatok számítanak. Ezzel összefüggésben pedig nagyon fontos, hogy próbálj meg jó ember lenni, és bánj tisztelettel a körülötted lévőkkel. Ami egyébként nem csak az emberekre vonatkozik, mert én például óriási állatbarát is vagyok, imádom azt az őszinte ártatlanságot, ami ott tükröződik a szemükben. Ők még mentesek attól a színjátszástól, ami olyannyira áthatja az emberek világát, és nem akarnak mindenáron megfelelni egy olyan társadalomnak, ami egyetlen dologra akar rákényszeríteni: hogy minél több dolgot megvásárolj. Ahogy mondtam, ez tévút: a végén csakis a kapcsolataid számítanak.

A Queensryche október 23-án a Club 202-ben koncertezik a Concerto szervezésében.