Május 31-én a budapesti Akváriumban lép fel a Superbutt – utána pedig egy ideig nem lehet majd találkozni a csapattal, legalábbis ezen a néven biztosan nem. Az utóbbi tizenegynéhány év egyik emblematikus magyar modern rock/metal zenekara egy Schnitt című nagyszabású válogatással zárja le karrierje e szakaszát, és az utolsó felállás hamarosan más néven folytatja majd tovább a zenélést. A mostani leosztás fő zenei motorjával, Kovács Attila gitárossal beszélgettünk a döntés hátteréről, és természetesen Vörös András énekest, a banda egyetlen eredeti tagját is megkérdeztük az elmúlt tizenhárom évről.
A külvilág számára szinte a semmiből érkezett a bejelentés a feloszlásról, ami igazából nem feloszlás, de valahol mégis az. Te hogyan neveznéd?
Sokkal inkább egy fejezet lezárásának, vagy tiszta lappal indításnak, ahogy jobban tetszik.
Indokként az utolsó lemez és az új dalok eltérő zenei irányultságát jelöltétek meg, viszont a Superbuttra azelőtt sem volt jellemző, hogy mindig ugyanazt csinálta volna. Miért „összeegyeztethetetlen" ennek fényében a zömmel általad dominált mostani zenei világ a Superbutt névvel?
Az igaz, hogy a klasszikus felállás sem ugyanazt a lemezt írta újra kilenc éven keresztül, de a Music For Animals azért még a Revolution anyaghoz képest is elég meredek váltás volt, ráadásul egy olyan irányba, amit ez a név már nem igazán reprezentál. Amellett, hogy zeneileg egyre távolodunk a korábbi világtól, érdemes figyelembe venni, hogy Andráson kívül egyetlen eredeti tag sincs már a zenekarban, azaz értelmetlen lenne ragaszkodnunk egy olyan névhez, ami a mostani gárdához már nem igazán kötődik. Ha azt mondod, Superbutt, arról az emberek nagy részének Szabika, Salim, Szentpéteri, meg mondjuk Szűcs Peti és Gábor Béla jut eszébe Andráson kívül, nem Nedoluha György, Erdei Attila, meg én. Nem lenne összeegyeztethetetlen a dolog ebben a formában sem, több éven keresztül el is voltunk így, de a következő anyag ha lehet, még kevésbé emlékeztet majd arra a Superbuttra, amit az emberek megismertek x éven keresztül, és fölösleges lenne még jobban összezavarni egy amúgy sem tiszta képet.
Milyen volt egyébként a Music For Animals fogadtatása a zenekar törzstáborában, illetve azon kívül?
Azt vettük észre, hogy inkább egy új közönség az, akinek ez az anyag megtetszett, ami pontosan abból fakad, amit az előző kérdésnél is mondtam. A rockzene is brandekről szól valahol, és egyértelmű, hogy nekem is nehéz lenne elfogadni, ha mondjuk a Motörhead nekiállna posztapokaliptikus konceptalbumokat írni úgy, hogy Mikkey Dee rajzolja a borítókat. Persze érdekesnek érdekes lenne, de az emberek nagy többsége nem annyira vevő ez efféle zenei perverzitásokra. A Superbuttra a korábbi közönség mondjuk a Pioneer meg a Better Machine miatt vette meg a jegyet, és ilyen dalok – akármilyen jók is – ettől a felállástól nem nagyon várhatók. Nem mondom, hogy ez kudarc, nem vagyunk ettől szarabb zenekar, csak mi máshonnan jövünk, és másfelé tartunk. A legnagyobb gáz pont az lett volna, ha nekiállunk direkt olyan dalokat írni, mint Szentpéteriék, úgy, hogy közben teljesen más háttérrel, zenei ízléssel rendelkezünk. András intelligens, művelt emberként nem is várta el tőlünk ezt, és szerencsére nem csak együtt tud élni azzal, hogy ez már egy másik történet, de még élvezi is, legalábbis nekem ezt mondta. Szóval saját magunk és mindenki más felé is az a korrekt, ha itt és most lezárjuk a sztorit, és elengedjük ezt a nevet, hogy szabadon csinálhassuk a saját dolgunkat.
Vörös András a végről és a kezdetről
Mire vagy a legbüszkébb a Superbutt tizenhárom évéből?
Arra, hogy megszámlálhatatlanul sok értékes és kreatív emberrel volt szerencsém megismerkedni és együtt dolgozni, a zenésztársaktól a technikusokig, kliprendezőkig, hangmérnökökig és más zenekarokig, valamint hogy bejárhattuk szinte egész Európát, és – az esetek többségében, remélhetőleg – jó hírét vihettük az országunknak mindenfelé szerte a világban.
Van-e olyan cél, amit szerettetek volna elérni a zenekarral, de valahogy sosem jött össze?
Persze, rengeteg. Azt már az elején tudtuk, hogy sosem lesz belőlünk nemhogy Metallica, de ezzel a zenével és mondanivalóval még Tankcsapda sem, úgyhogy tisztában vagyunk vele: olyan hegyet mászunk meg, aminek soha nem érhetünk a csúcsára. És ez valójában egyáltalán nem baj, sőt, hiszen így mindig van hova megpróbálni előrelépni, mindig marad cél, ami értelmet ad annak, hogy dolgozzunk. De hagyjuk a pátoszt, itt van inkább néhány konkrétum: nem játszottunk még például a Spitzbergákon vagy a Falkland-szigeteken vagy a Wembley-ben sem, és Grammy-díjjal sem jutalmazták eddig a munkánkat (bár Fonogrammal sem – de ezt azért lehet, hogy túléljük).
Milyen reményeid vannak a folytatással kapcsolatban?
Egy dolog számít: az élmény, amiből reméljük, a következő tizenhárom évben is sikerül annyit begyűjteni, mint 2000-től mostanáig. Jót, rosszat egyaránt.
Ha nem is játszotok LGT-s méretekben, azért a Superbutt igen jól bejáratott brand idehaza, így akár érthetetlennek is tűnhet most sutba dobni a nevet, és lecserélni egy újra, amit utána akkor is meg kell ismertetni a közönséggel, ha ugyanazokról az emberekről van szó. Ilyen szempontból milyen érvek szóltak a döntés ellen, és mik mellette?
Nem nagyon írogattuk le egy füzetbe a pro és kontra érveket, igazából mindenki egyetértett ebben. Oké, biztosan könnyebb dolgunk lenne egy-két fesztiválkoncert leszervezésénél ezen a néven, de ez már egyáltalán nem cél. Nincs értelme marhapörköltként feltálalni a milánói sertésbordát, még akkor sem, ha a vendég azért fizetne többet.
Mi lesz a zenekar neve a váltás után, és mennyiben fogtok másképp működni?
Fogalmam sincs. Ez is szép név, csak kicsit rövid... Ötletek már voltak, de nem izgulunk azon, hogy június elsejére kitaláljuk. Most az az elképzelés, hogy először írjunk dalokat, aztán ha van egy jó anyag, akkor majd eldöntjük, hogyan nevezzék a gyereket. Nagyon másképp nem fogunk szerintem működni, mint eddig, ez a négyes felállás is már vagy egy éve dolgozik együtt ebben a formában, volt időnk megtanulni, kinek milyen rigolyái vannak, meg hogy mit várhatunk el egymástól.
Milyen zene várható az új csapattól a Music For Animalsszel összehasonlítva? Vannak-e már kész dalaitok, és mikorra várható, hogy bemutatjátok ezeket a közönségnek?
Vannak már új dalok szép számmal, de még egyik sincs teljesen kész. Ha mondjuk az előző lemezből indulok ki, akkor a The Devil You Run With, a Murder Of Socrates meg az ahhoz hasonló számok lesznek az irányadók, legalábbis az eddigiek alapján. A magam részéről szeretnék egy igazán súlyos, hangulatos lemezt csinálni, ahol az egyetlen korlát az lehet, hogy ez a négy ember együtt mit tud hitelesen képviselni. Ez alatt azt értem, hogy nyilván nem megyünk át mondjuk death vagy black metalba, hiszen eléggé valószínűtlen, hogy András hörögni szeretne, vagy mondjuk tüzet fújni a színpadon, ez az ő hátterével egyébként sem lenne komolyan vehető. Az biztos, hogy lesz egy-két meglepő húzás is rajta, de erről többet még korai lenne mondani. Az új dalok között vannak olyanok, amelyeken például érezhető némi VoiVod vagy King Crimson hatás, meg olyan is, amelyikben a Celtic Frosttól kölcsönöztem egy riffet a középrészhez, de még bőven nem értünk a végére. Megvalósítandó ötletekből elég jól állunk, vagy két lemezre elegendő, 90-95 százalékban feldemózott téma van raktáron.
Fogtok-e régebbi Superbutt témákat játszani az új név alatt, vagy ezek a jövőben „elfelejtődnek"?
A Music For Animals lemezről biztosan fogunk. Én amúgy a régebbieknek sem lennék ellensége, de az nem a mi dolgunk, ha jól tudom, lesz arra más megoldás.
Zeneileg úgy tudom, mindenképpen te vagy a fő motor a csapatban. Hogy látod: mennyiben változtattad meg a Superbutt belső dinamikáját zenei és emberi szempontból? Milyen együtt dolgozni gitárosként egy olyan karakteres elképzelésekkel rendelkező frontemberrel, mint András?
András a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem akar beleszólni mindenbe, sőt, a zenét most már szinte teljes egészében ránk bízza. Jelenleg az a módszer, hogy minden dal elkészül egy demóverzióban, aztán a többiek eldöntik, hogy nekiállunk-e zenekarként is kidolgozni a számot, kinek milyen ötlete van hozzá, satöbbi. Sokkal könnyebb így dolgozni, bár kellett egy kis idő, amíg ez kialakult. András korábban gyakran javasolta, hogy mondjuk ezt a refrént tegyük át egy másik szám középrészéhez, de erre meg én nem voltam hajlandó soha, mert nem hiszek a zenei legózásban. Ebből voltak is viták, néha még ordítoztunk is párat ilyenek miatt, de ez egy alkotóközösségben szerintem természetes. Annyit azért hozzátennék, hogy természetesen a dalszerzésből senki nincs kizárva, biztos, hogy Nedó és Attis is fognak témákat hozni a következő anyagra, sőt én szeretném, ha Andrástól is jönne legalább egy dal, aminek a zenei alapjait is ő találja ki, de majd meglátjuk, hogy lesz-e kedve hozzá.
Elképzelhető-e, hogy bizonyos speciális alkalmakkal ismét Superbuttként álltok ki a színpadra?
A mostani koncert után lesz még egy-két, már korábban lekötött külföldi fesztivál, ahol igen, de azt követően nem. Elég hülyén is nézne ki, hogy meghirdetjük a nagy elköszönést, aztán jövőre meg már ugyanúgy haknizunk a régi néven. Az meg talán nem annyira titok már, hogy a későbbiek folyamán a régi felállás felbukkanása is várható alkalmanként, abban mi meg nem szereplünk.
Mi várható az utolsó hivatalos Superbutt koncerten, és mi a menetrend utána az év további részére?
Várható egy, az alkalomhoz illően átfogó műsor, egy soha korábban nem játszott dallal, emellett képességeinknek megfelelően többé-kevésbé precíz hangszeres játék, néhány kitűnő vendégművész, „hangulat, viselkedés, tánc, ritmus", a végén pedig néhány pohár a barátainkkal, könnyes nosztalgiázással megspékelve. A távlati tervekkel kapcsolatban még sok minden alakul. Először az új anyagot fogjuk összerakni, minden mást csak azután. A magam részéről az év hátralévő részében sokat fogok gitározni és legalább negyvenkétszer megnézem Az élet értelmét a Monty Pythontól.
Hozzászólások