A Sziget nulladik napján adott monstre koncerttel ünnepli meg fennállásnak 20. évfordulóját a Tankcsapda, akik a két évtized legalább háromnegyedét Magyarország legnépszerűbb rockzenekaraként töltötték el. Lukács Lászlóval beszélgettünk a koncertről és sok minden egyébről is.
Kinek az ötlete volt, hogy idén ne egy hagyományos Tankcsapda koncert legyen a Szigeten, hanem ti legyetek a mínusz egyedik nap nagy zenekara a 20 éves születésnapi bulival?
Igazság szerint maga az ötlet először tőlünk jött, mi dobtuk fel Gerendai Karcsinak félig mákosan a tavalyi bulink után, amikor a backstage-ben dumálgattunk, iszogattunk. Bennünk már korábban is felmerült a gondolat, ők pedig egyből úgy fogadták, hogy jaj de jó, miért nem ők találták ezt ki. Vagyis a javaslat a miénk volt, de az első perctől fogva ott volt a támogatás a Sziget részéről is.
Mennyiben lesz speciális ez a koncert az eddigi szigetes fellépéseitekhez képest?
Eleve más az idősáv és az időtartam. Általában fél 8-tól 9-ig szoktunk játszani a Szigeten, ami magyar zenekarok esetében főstátusznak számít. Bár az utóbbi években már alig voltak hazai előadók a Nagyszínpadon…
Ha minden igaz, idén már egyáltalán nem is lesznek…
Ezt nem tudom pontosan, azt viszont igen, hogy míg az eddigi szigetes bulijaink „csak” szimpla fesztiválkoncertek voltak másfél órában, addig ehhez képest most mi leszünk a főattrakció. Fél 9-től 11-ig játszunk majd, és mivel nincs utánunk külföldi sztár, a színpadtechnikát is a Tankcsapdára hegyezik ki. Ez azért nem mindegy, mert alapesetben a Szigeten a technikai igényeket mindig az adott nap kinti főbandájához kell igazítani. Ha ők csak fehér lámpákat akarnak, nyilván nem oldható meg egy tizenöt perces átszereléssel, hogy nálad csak pirosak legyenek.
Előfordult korábban, hogy konfliktusotok származott ilyesmiből?
Nem, mert tudjuk a helyünket, és tisztában vagyunk vele, hogy egy átlagos Sziget koncerten nem a Tankcsapda a fő produkció. Így aztán nem is akartunk soha túllépni bizonyos kereteken, pont azért, hogy se a főzenekarnak ne legyen problémája ebből, se mi ne kerüljünk felesleges konfliktusokba. Nyilván a saját érdekeinket minden alkalommal igyekszünk megvédeni, de egy nemzetközi fesztiválon bármilyen magyar zenekar csak előzenekar lehet, és ezt egyszerűen tudomásul kell venni.
És előttetek kik játszanak majd?
A Skafunderz nyitja az estét. Ez egy vidám, pörgős ska-punk banda Debrecenből, mi pedig vagyunk annyira lokálpatrióták, hogy megadjuk a lehetőséget egy ilyen tehetséges csapatnak. Utánuk jön a Black-Out, akiket a rockzenét kedvelőknek nyilván nem kell bemutatni, aztán – némi pikantériával – a Kowalsky Meg A Vega, őket követjük mi. Mindhárom bandával jó a viszonyunk, Kowával és Csányiékkal is rengeteget játszottunk már együtt, tehát viszonylag egyértelmű választásokról van szó. Maga a koncert pedig a Tankcsapda zenei értelemben vett élettörténetének minden szegmensét felöleli majd, kezdve a korai punkos dolgoktól egészen a szeptember elején megjelenő új albumunk egyes dalaiig. Lesz akusztikus blokk is Egyszerű dallal, Örökké tarttal, és igyekszünk majd az alkalomnak megfelelő színpadképet és látványtechnikát hadrendbe állítani, hogy a közönség vizuálisan is komoly élményekkel térhessen haza. Tisztában vagyunk a saját korlátainkkal, tehát senki se számítson az égből szkafanderben alászálló pingvinekre, de az biztos, hogy látványos és alapos buli lesz.
Mennyi nézőre számítotok?
Mindenképpen sok emberre, de ennél bővebb jóslatokba inkább nem bocsátkoznék, mert a Sziget a fesztiváljellegből fakadóan speciális helyszín. A bérlettel rendelkező külföldiek ugye alapból bent vannak, és eleve nincsenek kevesen, de hogy külön a mi kedvünkért hányan jönnek majd ki, arról elképzelésem sincs. De mindenkit arra biztatok, aki szereti a zenekart, hogy jöjjön ki, mert elég sokan elférünk.
Említetted a megjelenés előtt álló új albumot, ami tudomásom szerint másik kiadó gondozásában jelenik majd meg…
Valóban így van, de a rajongók szempontjából ez semmiféle változást nem jelent, hiszen a lemezünket ugyanúgy meg lehet majd kapni a boltokban, mint az eddigieket, már el is készítettük hozzá az első videóklipet, és így tovább. A Tankcsapda mindig is igyekezett megtalálni magának a legmegfelelőbb partnereket, most sincs ez másként. A CLS-től sem haraggal váltunk el, minden rendben van közöttünk.
Zeneileg mit várhatunk az új albumtól? Hagyományos megközelítésű lesz, mint mondjuk a legutóbbi, vagy kísérletezős, mint annak idején például a Connektor :567:?
Abban valóban megegyezhetünk, hogy a Connektor kísérletezős lemez volt, és abban is, hogy az előző hagyományosabb, rockosabb. A mostani talán valahol ezek között helyezkedik el, de ezt nem úgy értem, hogy olyan, mint a kettő keveréke. Ez egy rock’n’roll lemez, méghozzá a szó tankcsapdás jelentése szerint: lendületes, a szó nem pop-diszkó értelmében véve táncolható album jó koncertnótákkal, ami talán az Élni vagy égni világát idézi leginkább. Ha az előző lemezre nagyon sokszor azt mondtuk mi magunk is és mások is, hogy nehezebb, több meghallgatást igénylő, karcosabb és fajsúlyosabb anyag, akkor ez egy könnyedebb album, ami azonban nem a dalok témáját illetően értendő. Tehát nem mentünk át popcorn-punkba. Úgy gondolom, az első klipnóta, a Köszönet doktor hangzásában, dinamikájában, dallamosságában jól példázza majd, mi várható az anyagtól. Ez a dal ingyenes maxiként hamarosan megjelenik az Est különszámának mellékleteként.
Elég sok minden történt Magyarországon és a világ többi részén is az utolsó lemez óta. Hatottak az új szövegekre ezek az alapvető fontosságú hazai és külföldi események?
Mindenképpen. Olyan aktuálpolitikai utalások persze nincsenek, hogy „amikor 2006 októberében a főtéren tüntettünk”, ez ugyanis régebben sem volt ránk jellemző. Ennél egyetemesebbek, általánosabbak a szövegeink, még ha néhol elég konkrétan is fogalmazunk. A címadó dal, a Minden jót esetében viszont például nem kell túl nagy okoskodás ahhoz, hogy valaki a világon mindenhol tapasztalható válsággal hozza összefüggésbe a szöveget. És nem is feltétlenül a pénzügyi válságról beszélek, az legyen inkább a bankárok problémája… Mindegy, ebbe most ne menjünk bele. A lényeg, hogy a világban zajló események mindig is meghatározták a zenekar szövegeit, de ez nem is lehetne másképp, hiszen a Tankcsapda sosem sárkányokról és kardozó lovagokról énekelt, hanem a mindennapi, hétköznapi életből merítettük a témáinkat.
Mennyiben változott a zenekaron belül a dalszerzési metódus nem is az ősfelálláshoz, de mondjuk Cseresznye csatlakozásának időszakához viszonyítva?
Azért annyit jegyezzünk meg, hogy egy 16-17 éves rockerfiú vagy -lány számára Cseresznye simán őstag, hiszen a zenekar 20 évéből 17 évet itt töltött… Ami a kérdést illeti, vannak lemezek, ahol az én dolgaim hangsúlyosabbak, máshol pedig inkább az övéi dominálnak. És persze néha az ő témáiból születik egy olyasféle rock’n’roll, ami inkább rám jellemző, és ennek a fordítottja is előfordul: egy általam hozott rock’n’rollos ötletből alakul ki valami súlyosabb, metalosabb dolog. Emellett pedig ott van Fejes Tomi is, aki igaz, hogy nem játszik harmóniahangszeren, de az ötletei, ritmusképletei, hangszerelési megoldásai legalább olyan fontos részei a végső produkciónak, mint az a három hangból álló, primitív dallam, akkordmenet, amivel valamelyikünk megérkezik a próbára. De igazából nem nagyon agyalunk ezen, mert a zenekaron belül sosem volt téma, hogy melyik dal kinek a szerzeménye. Egyszerűen nincs jelentősége sem jogilag, sem anyagilag, sem magunk között, erkölcsi értelemben véve… Eléggé demokratikusan működünk, és a dalok végső formátumában rendszerint mindhármunk munkája benne van. Nemcsak a zenében, hanem szövegileg is, hiszen ebből sincs nálunk semmi para. Sosem volt olyan, hogy „én vagyok a szövegíró és kuss”, hiszen Cserkó vagy Tomi sokszor jobbat mondanak, mint amit én eredetileg kitaláltam.
Tamás csatlakozása előtt is közös munka folyt a zenekarban?
Igen. De azért az is hozzátartozik a dologhoz, hogy ebből a szempontból a mostani felállás a legaktívabb, a legkreatívabb, Buzsik Gyuri vagy Elek Ottó sosem folytak bele ennyire a dalszerzésbe. Ottóra főleg jellemző volt, hogy „csak” egy dobos volt a zenekarban. Eljátszotta, amit jónak tartott vagy amit kértünk tőle, de ezen túlmenően mást nem nagyon tett hozzá a nótákhoz.
A Connektor :567: készítése idején Gyurival már a vége felé közeledett az együttműködés, a Ha zajt akartok! albumon pedig Ottó dobolt. Mit gondolsz, talán ezek miatt lettek ezek némileg eltérőek a többi albumotoktól?
Annak, hogy a Connektor készítésekor Gyuri rúdja már kifelé állt a zenekarból, nem volt különösebb befolyása magára a zenei anyagra. Főleg, hogy amikor a dalok születtek, nem is gondolkodtunk még ezen, vagy ha igen, akkor sem ilyen direkt formában… Ott inkább azért lett kísérletezősebb a végeredmény, mert az azt megelőző Az ember tervez volt az első igazán mainstream albumunk: akkor kaptunk először aranylemezt, akkor kerültünk be először a rádiókba, akkor nyomták először a klipünket a tévékben, és így tovább. Tíz zenekarból kilenc ezek után készített volna egy ugyanolyan lemezt másik címmel, mi azonban úgy gondoltuk, legyünk már annyira kreatívak és úgymond punk rock fazonok, hogy azért sem csinálunk olyan albumot, amilyet mindenki vár tőlünk. A Ha zajt akartok! viszont egyértelműen azért lett olyan, amilyen, mert az egy Lukács – Cseresznye album volt, amin egy Elek Ottó nevű fiú dobolt. Ottóra egyébként nem mondhatunk semmi rosszat, a mai napig jó szívvel gondolok rá, de mindenképpen az a korszak, az az 1-2 év volt a zenekar történetének mélypontja.
Akkortájt kezdett elterjedni a feloszlásotok híre is, amikor Cseresznye kiment Amerikába…
Pontosan, pedig ennek semmi alapja nem volt. Sőt, éppen Cseresznye kiutazása előtt pár nappal vettük be Tamást hivatalosan is a csapatba, azelőtt nem sokkal jött ki a Mennyország Tourist dal, és így tovább… Eszünk ágában sem volt feloszlani. De tény, hogy az egy nehéz időszak volt.
Ha végigtekintesz az elmúlt 20 évben született lemezeiteken, van olyan, amit mai fejjel már gyökeresen másképp csinálnál meg?
Egyértelmű nemmel tudok válaszolni erre a kérdésre. Azt gondolom – és ez ilyen szinten túlmutat a zenekaron, a zenén egyfajta transzcendencia felé –, hogy a dolgok a világon azért történnek úgy, ahogy, mert úgy kell történniük. Vagyis utólag az adott esetben rossz vagy kellemetlen szituációkról is kiderül, hogy mi volt a jelentőségük. Amikor gerinctörötten fekszel a kórházi ágyon, azt kérdezed, miért, de később rájössz, mi volt az oka… Vannak lemezeink, amik szarul szólnak, vannak dalaink, amik kevésbé szerencsések, voltak kellemetlenebb periódusok a zenekar életében több veszekedéssel, tagcserékkel. Ilyenkor fel is merülhet, hogy ezt vagy azt másképp lehetett volna csinálni, de épp itt van a hangsúly: lehetett, nem pedig kellett volna. Mindenre, ami történt velünk, szükség volt ahhoz, hogy most itt tartsunk.
Mi jut először eszedbe, ha ma meghallod valahol a Punk and Roll lemezt?
Hogy mennyire szar a hangzása. (nevet) Rettenetes dobhang, borzalmas gitársound…
Nem fordult még meg a fejedben, hogy újra fel kellene venni?
Ezeknek az albumoknak mind a mai napig az adja a báját, hogy azt az időszakot tükrözik, amikor készültek, méghozzá a lehető legjobban. Egy 15-20 évvel ezelőtti fotódat sem próbálod meg photoshoppal olyanná varázsolni, mint amilyen most vagy, és nyilván nem akarnék leközöltetni magamról egy olyan fotót az interjú mellé, ahol nincsenek szarkalábak a szemem alatt. Nem hiszem, hogy ennek lenne értelme… Az akkor volt, ilyenek voltunk. A lényegünk, a zenekar magja, eszenciája nem változott, ugyanaz, mint a Punk and Roll idején, szövegileg és zeneileg is egyaránt. A külsőségek persze folyamatosan módosulnak, de hát kinél nem? Megnöveszted a hajat, majd levágatod, egyszer van szakállad, egyszer nincs, megnősülsz, elválsz, blablabla. Csak azért nem fogjuk letagadni a korai dolgokat, mert tapasztalatlanok voltunk.
Ami az idei menetrendet illeti, a szigetes bulit mivel lehet megfejelni az év azt követő részében?
Semmivel, és nem is kell. A zenekar még sosem volt 20 éves, és nem is lesz többet, így ezt az alkalmat egy deklarált napon megünnepeljük. Ez azonban nem valamiféle cél, ami után majd ülünk, hogy akkor dőljünk hátra és igyunk egy sört. Oké, iszunk majd utána sört, nem is egyet, hanem mondjuk hármat, de nincs utána „na, most hogyan tovább?” vagy hasonló. Ugyanúgy dolgozunk majd, mint előtte, és remélem, hogy egyszer leszünk majd 30, sőt 40 évesek is.
Feltételezem, azon nem nagyon töprengtek, hogy hány év van még a Tankcsapdában.
Valóban nem. Miután a zenekar megalakult, örültünk, mint majom a farkának, amikor kijöttek az első lemezeink, örültünk az első CD-formátumnak, az első aranylemeznek, de sosem gondolkodtunk azon, hány évesek vagyunk éppen. Egyszerűen csak élveztük, amit csináltunk, és élvezzük ma is. Ha valamilyen oknál fogva holnap abba kellene hagynom, akkor is boldog, elégedett mosollyal hagynám abba, és köszönetet mondanék mindennek és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy megéljük ezt az elmúlt 20 évet. De még szeretnénk ezt az egészet nagyon sokáig tovább folytatni. Kicsit olyanok vagyunk, mint a futballisták: mindig csak a következő meccsre koncentrálunk, és azt hiszem, ez így helyes.
Gyakorlatilag mindent elértetek, amit egy magyar rockzenekar elérhet. Nyilván szerettek zenélni, dalokat írni, de emellett mi tud még inspirálni ebben a pozícióban?
Bármennyire is furcsának tűnik ez, de én például most, az új album munkálatainak közepette izgatottabb vagyok, mint az utóbbi tíz év lemezkészítései alatt bármikor. Pont Méhes Jancsival, a hangmérnökünkkel beszélgettünk róla tegnap este, hogy kurvára kíváncsi vagyok az albumra, mint rajongó, még ha ez hülyén is hangzik… Szeretném már meghallgatni, mert azt gondolom, hogy tök jó lesz, érted? Ugyanolyan ez, mint amikor valaki 20 éve házas, de még mindig szerelmes a feleségébe, és hiába van egy tucat gyerekük, még mindig jól esik vele elandalogni az árnyas nyári fák között kéz a kézben, és közben enni egy fagylaltot. Ilyenkor egyszerűen élvezed a helyzetet, hogy azt csinálhatod, amit szeretsz, és nem gondolkozol azon, mi jöhet még. Ha 12-13-14 éves koromban, amikor először elképzeltem magam gitárral a kezemben a színpadon, amint ezreknek játszom, valaki azt mondja nekem, hogy ez így is lesz, az lett volna a válaszom, hogy köszönöm, nincs több kérdésem. Számomra az jelenti a fő inspirációt, hogy szeretném minél több embernek elmondani azokat a gondolatokat, amik a fejemben vannak, és erre a zenekar egy kiváló eszköz. Ha azonban azt csinálod, amit szeretsz, és erre a megfelelő minőségben van módod, igazából minden a helyén van, nem kell több motiváció. Hiszen legyünk őszinték: verhetjük a seggünket a földhöz örömünkben, hogy mi vagyunk a Tankcsapda. A legtöbb hazai rockzenekar szerintem jelen pillanatban is simán és gondolkodás nélkül, azonnal cserélne velünk.
Akkor úgy kérdezem: létezik-e még valami olyan konkrét élmény, amiben nem volt részed a zenekar tagjaként, de szeretnéd, ha lenne?
Nagyon szeretek turnézni. A stúdiózás inkább olyan szükséges rossz számomra, én a színpadon, a buszban, az öltözőben, a motelszobában, a bárpultnál érzem magam igazán elememben. Éppen ezért nem is igazán szeretnék mást, mint még többet turnézni, koncertezni. Az országot nyilván ezerszer keresztbe-kasba jártuk már, és hál’istennek a magyarlakta területek túlnyomó részére szintén sikerült már eljutnunk. Remélhetőleg a határon túli alkalmak száma tovább nő majd, és eljutunk még új helyekre. Úgy, ahogyan 2 éve Dublinban, idén pedig Londonban játszottunk tök jó hangulatú koncerteket magas nézőszámmal. Tehát annyi a célom, hogy még több országba, még több eddig ismeretlen helyre jussak el a zenekarral, és élvezzük, hogy gitár van az egyik kezünkben és sör a másikban.
Még egy utolsó kérdés: nagy rajongóként voltál a budapesti AC/DC bulin, vagy te is lemaradtál róla?
Nem tudtam elmenni sajnos, de nem azért, mert lemaradtam, hanem mert egyszerűen fizikailag nem tudtam volna ott lenni. De járok koncertekre, ha tehetem, utoljára a Scorpionson voltam. Tinédzserkorom óta rajongójuk vagyok, szóval nagyon tetszett.
Fotó: Burger Barna
