Shock!

Tavasszal, As The World Dies címmel új korszakának második nagylemezével jelentkezett a Bay Area egyik kultikus metalbandája, a Trauma. A zenekar a mai napig arról a legismertebb, hogy a Metallica 1982-ben tőlük csaklizta el Cliff Burtont. Utóbbi távozása után 1984-ben még kiadtak egy lemezt Scratch And Scream címmel, majd nem sokkal később feloszlottak, hogy aztán 2013-ban újjáéledjenek. Ma pedig már egy másik neves Bay Area-basszer, a Testamentből ismert Greg Christian is náluk játszik. A jelenlegi felállás két régi tagja, Donny Hillier énekes és Kris Gustofson dobos közül utóbbi válaszolt a Shock! kérdéseire.

Hogyan jellemeznéd valakinek az As The World Dies lemezt, aki még sosem hallott a Traumáról, és miben tér el a mai Trauma a régitől?

Hmm, lássuk csak... Egy nagyon régóta jelen lévő zenekar új albuma a Sabbath, a Priest, a Maiden, a DIO stílusában, nagyon izmos formában, ami minden metal-mániákust kielégíthet. Ami a zenei eltéréseket illeti, elsősorban produkciós kérdésekről van szó. Az embernek egyszerűen oda kell figyelnie arra, mi folyik körülötte a világban. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárkit is másolnánk, de tisztában kell lenned az aktualitásokkal.

Teljesen új dalok kerültek fel erre a lemezre, illetve az elődjére, vagy akadnak közöttük a '80-as évekből megmaradt témák is?

Semmi '80-as évekbeli dolgot nem hasznosítottunk újra, minden friss úgy a Rapture And Wrath lemezen, mint az As The World Dies-on. Általában úgy születnek a dalaink, hogy valaki hoz egy riffet, netán egy dalvázlatot, aztán közösen megvizsgáljuk, összeáll-e belőlük valami, vagy sem.

Egyáltalán mi indított arra benneteket, hogy ennyi idő után ismét új dalokat írjatok, vagy egyáltalán megint legyen Trauma?

Minden a Scratch And Scream újrakiadásával indult: Mike Varney úgy gondolta, egy koncertező zenekarral jól meg lehetne támogatni a lemez újonnani megjelenését. Aztán eltelt némi idő, mi pedig úgy gondoltuk: talán felvehetnénk egy új albumot is. Így állt össze a Rapture And Wrath, nyilván teljesen más felállással, más dalszerzési megközelítéssel. De valahol el kellett kezdenünk...

Erre az újrakiadásra egyébként hogyan reagált a közönség?

A Scratch And Screamet hosszú éveken át csak kalózkiadványként lehetett megvásárolni, Varney is ezért döntött úgy, hogy kihozza a Shrapnelnél megfelelő formában, néhány bónusztémával. Amennyire tudom, a közönség jól fogadta a cuccot, de ez nem is csoda, hiszen átesett az album egy komplett remaszteren, tehát sokkal jobban szól, mint az előtte hozzáférhető kiadások. Jelenleg éppen annak lehetőségét vizsgáljuk, hogy vinylen is megjelentessük.

A Scratch And Scream sajnos nem túl ismert album, inkább amolyan kultikus klasszikusnak számít. Szerinted miért nem sikerült ismertebbé válnotok annak idején?

A Shrapnel kiadó akkoriban még teljesen új cégnek számított, és azt tudnod kell, hogy a '80-as évek első felében a metal nem igazán számított felkapottnak az Egyesült Államokban. A rádiók akkoriban az olyan csapatokat játszották, mint a Quiet Riot, a Dokken, a Mötley Crüe, szóval a hajmetalos vonalon mozgó bandákat. Igazság szerint az emberek többségének fogalma sem volt róla, mit kellene gondolnia rólunk... Nagyon szerencsétlen helyzet ez így utólag visszatekintve, hiszen mi is komoly reményekkel indultunk neki az útnak: turnézni akartunk szerte a világon, és kihozni egy sor további albumot. Sikeresek szerettünk volna lenni. De az Államokban akkoriban közel lehetetlen volt megvetni a lábadat, hacsak nem valamilyen hajbandában zenéltél, mert a kiadók szinte kizárólag ilyen zenekarokat szerződtettek. Így aztán egy idő után úgy döntöttünk, mi is inkább külön utakon haladunk tovább...

Greg Christian személyében nemrég egy újabb Bay Area-legenda igazolt hozzátok...

Greg nagyszerű arc és elsőrangú zenész. Természetesen ismerte a Traumát, és egyből benne volt, hogy megnézze, mire mehetnénk közösen. Aztán jammeltünk, és a legfinomabban fogalmazva is mágikus volt a dolog. Ráadásul tele van ötletekkel, folyamatosan ontja az ötleteket, remek dolgokat.

Nyilván tisztában vagy vele, hogy a Traumáról a mai napig Cliff Burtonre asszociál a metalrajongók többsége. Emlékszel, mikor találkoztál vele először?

Az oaklandi lakásomban találkoztunk először. Nagyszerű, két lábbal a földön járó fickó volt, remek ember. Nagyon hiányzik... A haláláról pedig inkább nem is szeretnék beszélni, mert a mai napig mélyen elszomorít.

Mit szóltatok, amikor belépett a Metallicába?

Számára sem volt könnyű a döntés. Tudod, a Metallica akkoriban még csak kezdő zenekarnak számított, és semmilyen jel nem mutatott arra, hogy akkorák lesznek, mint amivé később fejlődtek. De nem származott a dologból semmiféle feszültség, mindenki elfogadta Cliff választását, és a legjobbakat kívántuk neki.

Tehát barátok maradtatok azután is, hogy belépett a Metallicába?

Persze!

Cliff teljesen átformálta a Metallica zenei arculatát. Előzetesen nálatok is ennyire jelentős szerepet játszott?

Cliff roppant egyedi, elképesztően jó basszusgitáros volt, amikor írtuk a dalainkat, mi is mindig meghallgattuk az összes javaslatát. Öröm volt vele együtt dolgozni...

A Metallicáékkal van manapság valamilyen kapcsolatotok?

Nem igazán.

Mit gondolsz a metalszíntér mai állapotáról?

Jó és rossz dolgokat egyaránt tudok említeni. Régen jóval kiterjedtebb volt a színtér, és ha mondjuk leszerződtettek valahová, azzal akár komoly pénzeket is kereshettél. Ezek az idők soha nem térnek már vissza, és a lehetőségek is roppant módon korlátozottak. Aki annak idején nem élte át a régi időket, annak nem is igazán lehet rálátása arra, mekkora a különbség, legfeljebb a korabeli történetek alapján. Manapság bárminek örülnöd kell, amit megkaparintasz magadnak, mert ahogy minden, úgy a zenei színtér is napról napra változik.

Kedvenc fiatalabb bandáid vannak azért?

Néhány azért akad: a Whitechapelt, az Iced Earth-öt, a Cattle Decapitationt, a Ghostot, a Death SS-t például nagyon kedvelem.