Shock!

A San Francisco-i Vain sosem lett sokmilliós lemezeladó, a glam/sleaze vonal hívei azonban általában egyetértenek abban, hogy 1989-es első albumuk, a No Respect a Guns N' Roses Appetite For Destructionje mellett a korszak talán legjobb hard rock produkciója volt. A zenekar később elég balszerencsésnek bizonyult, de ma is léteznek, és október 28-án Enough Rope címmel hat év szünet után új nagylemezt jelentetnek meg. A banda egyszemélyi vezetőjével, az összekeverhetetlen hangú, még negyven felett is komoly csajmágnesnek számító Davy Vainnel beszélgettünk.

Pár hónapja európai turnéra mentél, ám ezúttal nem a Vain muzsikusaival, hanem bérelt, európai zenészekkel. Milyen volt velük játszani, és hogy fogadta őket a közönséged?

Nagyon jól ment minden! A közönségem nagy részét most már fiatalabbak alkotják, akik szerintem örömmel vették, hogy fiatal, vagány arcok alkotják a bandámat. Úgy érzem, sokkal izgalmasabbak és frissebbek voltunk így élőben.

Ezek szerint a jövőben is így fogsz turnézni, ha az öreg kontinensen jársz?

Valószínűleg igen, de majd meglátjuk... Ugyan nem kőbe vésett szabály, de úgy érzem, ezek a srácok alkotják most az európai csapatomat.

Rendben, akkor térjünk át az új anyagra. Te hogy érzed, melyik korábbi Vain lemezre hasonlítanak legjobban az új számok?

Vannak olyanok, amik szerintem egyáltalán nem hasonlítanak egyetlen korábbi témámra se... Ugyanakkor sokan azt mondják, hogy ez a lemezem idézi fel a legjobban a No Respectet... Ami engem illet, úgy érzem, az Enough Rope igazából egyetlen korábbi lemezemre se hasonlít...

Minden dalt egyedül írtál?

A Distance Of Love-ot kivéve igen. (Ez a Lana Lane-nel és David Readmannel közös Delany project lemezén jelent meg először – T. A.)

És ha felhívsz valami csajt a lakásodra, melyik új számot rakod be az elcsábításához?

Mi? Hát úgy nézek én ki, mint aki képes lenne ilyesmire? (kacsint) Ha egy rendes lányról lenne szó, aki nem a rock'n'roll világában mozog, akkor a Treasure Girlt tenném fel. Ha viszont egy sztriptíztáncosnő lenne a szerencsés, akkor csakis a Triple X-et nyomatnám neki...

Összességében melyik dalodra vagy a legbüszkébb?

Húha, ez aztán kemény dió... Nem tudok választani, mindenképpen valamelyik ujjamba harapnék. Ez olyan, mintha egy apát kérdeznének arról, hogy melyik gyerekére a legbüszkébb. Úgyhogy inkább rábíznám a rajongóimra, majd ők eldöntik, melyik dalom jelenti nekik a legtöbbet.

Az unokatesód, az ismert prog rock énekesnő, Lana Lane feldolgozta a Without You című fantasztikus balladádat. Bejött neked az ő verziója?

Nagyon-nagyon tetszett, Lana amúgy is egy kiváló énekesnő, a dalomat pedig igazán jól feldolgozták.

A középső korszakos Fade lemezeden voltak olyan pszichedelikus témáid, amik picit a Mother Love Bone dallamvilágára emlékeztettek. Nem gondolom, hogy hatásaid lettek volna, de azért ismerted a zenéjüket?

Igen, ismertem a zenéjüket, de igazság szerint mindig is vonzódtam az ilyen elszállós, jammelős témákhoz. Volt egy időszak, amikor én számítottam a fő gitárosnak a Vainben, és ekkoriban rögzítettünk ilyen témákat, amiknek teljesen ilyen '60-as évek-beli, jammelős hangulatuk volt. Szóval, a kérdésedre visszatérve, a Mother Love Bone egyértelműen jó banda volt, de sosem tartoztak a hatásaim közé.

Valahogy mindig úgy éreztem, hogy talán a szövegeid miatt, talán azért, mert ebből a sleaze-es hard rock világból indultál, dalszerzőként sosem ismertek el eléggé. Te mit gondolsz erről?

Nézd, egyfelől szerintem is sok igazság lehet abban, amit mondasz. Másfelől viszont úgy vagyok vele, hogy az évek során a rajongóim számtalanszor meséltek nekem arról, milyen sokat jelentett a zeném számukra, milyen mélyen megérintette őket... Így hát, azt gondolom, hogy zenészként nem is kívánhatnék ennél többet...

Kikből állna az álombandád?

Nem könnyű kérdés, annyi kedvenc zenészem van, de legyen mondjuk egy olyan felállás, amiben Jimmy Page és Hendrix gitároznak, Bonzo Bonham a dobos, James Jamerson (Motown lemezek basszusgitárosa) pedig a bőgős.

Mit csinálsz egyébként, amikor épp nem turnézol? Hogyan kapcsolódsz ki, van valami érdekes hobbid?

Szeretek frankó kis éttermekbe járni, coffee shopokban lógni... Aztán időnként kirándulok a házam környékén, érdekes állatokat figyelek meg. Ja, és említettem már a csajozást? Szerintem nálam ez is hobbinak számít. (mosolyogva kacsint)

Talán kevesen tudják, hogy stúdiós szakemberként, segéd-hangmérnökként és Pro Tools hangmérnökként egy valódi pop-szupersztár lemezén is dolgozhattál pár éve, úgyhogy adja magát a kérdés: milyen volt Christina Aguilerával dolgozni? Egyáltalán, találkoztál is vele személyesen?

Igen, de még mennyire, hogy találkoztam vele! Sőt, a stúdiózás előtt elmentünk borozni, és sikerült jól benyomnunk. Sokszor lógtunk együtt egyébként, ugyanis egy időben ugyanaz volt a menedzserünk, így aztán akkoriban egy csomószor együtt bulizhattam Christinával.

Használsz egyébként Pro Toolst a Vain lemezeken?

Mindent analóg szalagra rögzítek, de a több sáv miatt használunk Pro Toolst is. Szeretem a két-inches, 16 sávos felvevőket, bár a Pro Tools segítségével több sávot használhatunk. De előbb mindig szalagra dolgozom, gyakorlatilag ezt használom felvevőként.

A Roadcrew sajnálatosan rövid története mindenki számára közismert. Tartod még a kapcsolatot Steven Adlerrel?

Pont nemrég találkoztam vele Los Angelesben, összejöttünk bulizgatni a Whiskey bárban.

Ha jól tudom, a hamarosan megjelenő Enough Rope-on két olyan szám van, ami még annak idején a Roadcrew sessionök során született: a Cindy és a Worship You. Maradt még esetleg bármi abból az időből?

Jó, hogy rákérdezel, mert van még egy Walk Away című nóta, ami a japán verzió bónuszszáma lesz.

Esetleg van valami bennfentes infód a mindenki által várt újjáalakulásról?

Megbízható forrásaim vannak, akik állítják, hogy a Guns N' Roses újjáalakulás mindenképpen össze fog jönni...

Aligha kétséges, hogy az Appetite For Destruction és a No Respect a '80-as évek végi sleaze/hard rock színtér csúcsalkotásai. Szerinted volt olyan lemez, ami a közelébe jutott ennek a kettőnek?

Köszi szépen ezt az elismerést... Én azért a magam részéről jobban szeretem a késői '70-es évek, illetve a korai '80-as évek nagy hard rock lemezeit, hiszen ezeken nőttem fel.

Vagyis ha a számodra legfontosabb lemezekről kérdeznélek, ebből a korszakból választanál?

Mindenképpen. Az első lemez, ami rádöbbentett a rock'n'roll erejére, az Aerosmith Rocks albuma volt, de előtte nagyon sok fekete énekest hallgattam a '70-es évekből. Ha pedig most ránézek az iPodomra, ilyesmiket látok rajta, hogy Jimi Hendrix, Aerosmith, Al DiMeola, Sly And The Family Stone, Led Zeppelin, Isley Brothers, Jeff Beck, Black Sabbath...

És végül szerinted mi az élet értelme?

A szerelem, a jó barátok, a szuper szex, a természet, a világ megismerése, utazás, tapasztalás, műalkotások... Ha mindezek hatással vannak rád. Ha pedig te magad is hatással tudsz lenni másokra, nos, ha ezt sikerül elérned, akkor igazán nagy dolgot vittél véghez.