Bár valóban illusztris névsor köthető az Almanac zenekarhoz, első lemezük érkezése mégsem hozott túlzottan lázba. Annak ellenére ugyanis, hogy a Victor Smolskival felálló Rage kezdetben hatalmasat ütött, számomra a végére teljesen érdektelenné és szürkévé vált a zenekar, ráadásul egy kifejezetlen kellemetlen személyes élményem is van velük kapcsolatban. A Tsart így leginkább csak azért hallgattam meg, mert David Readman rossz cucchoz még nem adta a nevét. Az Almanac pedig minden kétséget kizáróan felülmúlta várakozásaimat, bemutatkozó lemezük ugyanis egy kiválóan sikerült, izgalmas, de egyben rettentően fogós anyag lett.
|
időpont:
2017. február 7. |
|
helyszín:
Budapest, Dürer Kert |
|
Neked hogy tetszett?
|
Mivel Jeannette Marchewkát leszámítva a főnök Smolski mellett olyan énekesek vannak a csapatban, akik maximálisan elkötelezettek más formációknál (Readmannek ott a Pink Cream 69, Andy B. Francknak meg a Brainstrom) előzetesen egy csípőből eltolt hakni-bulira számítottam. Főleg, miután kiderült, hogy vélhetően a gyér érdeklődés miatt áttették a koncertet a Dürerbe (a Barba Negra eleve elvetélt ötlet volt). Az Almanac azonban ismét rám cáfolt, a számukra láthatóan túl kicsi színpad, és a jelenlévők alacsony száma (nagyjából hatvan-hetven ember) ellenére olyan koncertet kanyarítottak, ami a dallamos heavy metal műfajában az utóbbi évek általam látott legjobbja volt.
Ugyan a főzenekar előtt fellépő Gloryful programjának nagyjából felére már leértem a Dürerbe, a fiatal német csapat nem tudott lekötni meglehetősen szokványos heavy metaljával, így inkább rápihentem Smoskiékra. Nem mintha az ötfős, egyébként már három lemezzel büszkélkedő Gloryful rossz lett volna, sablonos heavy metaljukhoz azonban ezúttal nem éreztem túl sok kedvet, amit csak súlyosbított a kissé kásás sound és a borzasztóan nagy hangerő.
Az Almanac programjára aztán valamelyest tisztult a hangzás, de náluk is kellett három-négy dal, mire a három énekest és a kifejezetten sűrű zenei alapokat sikerült arányosan kikeverni. Maga a koncert pedig valóban tökéletes volt: Smolski egy gitár-isten, aki mellett a Michael Kolar és Armin Alic bőgős alkotta ritmusszekciós is zseniális volt (Enric Garcia billentyűst nem hozták), a három énekes pedig a csillagokat is leénekelte az égről. Mindezt olyan fesztelen, laza és barátságos hangulatban, amit ritkán látni színpadon. Apró bakik persze voltak (Readman és Franck ugyanabban a nótában, nagyjából két perc különbséggel kezdett el kikapcsolt mikrofonnal énekelni, és Jeannette is szemmel láthatóan puskázott néha a többiekről, hány refrén is van még), de ezek a momentumok csak hozzátettek az egész estét belengő örömzene-hangulathoz.
A nagyjából másfél órát kitevő program körülbelül egyenlő arányban vegyítette a Tsar lemez legjobb dalait (címadó, Self-Blinded Eyes, Hands Are Tied, Nevermore, majd a koncert második felében Children Of The Future és No More Shadows) Smolski korábbi dolgaival. Ezek közül elsőként a Dies Irae érkezett a smolskis Rage tán legjobb lemezéről, a Unityről, amelyről később a címadót is előkapták. Michael Kolar teljesítményéről pedig csak annyit, hogy a múlt heti Tarja-koncerttel ellentétben innen nem hiányzott Mike Terrana, Kolar ugyanis remekül hozta a kifejezetten nehéz és látványos dobtémákat. Hatalmas élmény volt a Suite Lingua Mortis-blokk is, a koncertet pedig két Rage-klasszikus, a Straight To Hell és az Empty Hollow zárta.
Amellett, hogy mindenki remek teljesítményt nyújtott a színpadon, az is egyértelműen látszott, mennyire kell ide Andy. A legendás német humort magabiztosan csillogtató, folyamatosan bohóckodó, a formaruha viselése alól is felmentést kapott fickó ugyanis két perc alatt zsebre tette az egyébként is rendkívül lelkes közönséget; rengeteget kommunikált és viccelődött a többiekkel meg a publikummal (Laszlo!) is. És bár a folyamatosan hasra esni akaró Jeannette és az egyenruhájában eléggé malacos Readman, valamint a kifejezetten szerényen nyilatkozó, a koncertnek minden pillanatát rendkívül élvező Smolski is szimpatikusak voltak, tény, hogy kell egy olyan zenebohóc az élre, mint Andy. Remélem, hogy ez a formáció ebben a formában még nagyon sokáig együtt marad, a magam részéről ugyanis egyértelműen több fantáziát látok most bennük, mint akár a Rage-ben, akár a Brainstormban. A PC69 határeset.
Fotó: Polgár Péter
Hozzászólások
Én is tudtam vele fotózkodni az A38-on, de amikor megkérdeztem, hogy vajon Peavyvel lehet-e, akkor nagyon ingatta a fejét, hogy ne reménykedjek. :(
Peavyvel még a Szigeten - nem is tudom hirtelen mikor volt, 2000 körül - sikerült pár szót váltanom, akkor úgy 15 CD-t írattam vele alá, de akkor nagy barátságos volt, minden CD-re mást dedikált. Sajnos akkor még nem nagyon volt digitális fényképező, se telefon, így fotó sem készült. :(
Peavy mindig sokkal befordultabb típus volt, kevesebbet és rövid ideig mutatkozott a fellépések után. Amikor a Helloween-nel léptek fel nálunk, akkor sem jött el a szervezett dedikálásra, inkább elment várost nézni. (Meg máshol is szeret így külön utakon járni, főleg a temetőkbe látogat ki, mert ugyebár az foglalkoztatja legjobban, hogy mi van a halál után, azért is preparál ki állatcsontvázak at, meg gyűjt csontokat, fosszíliákat.).
Ő úgy beszélt a szétmenés okáról, hogy inkább üzlettársak voltak, mint barátok, Viktor szerint zeneileg és emberileg is nagyok voltak a különbségek... szerintem Terrana kiválása is közrejátszott abban, hogy elfogyott a spiritusz. Koncertgépezetk ént utána is verhetetlenek voltak, és úgy tűnt, hogy a Lingua Mortis lemezzel új erőre is kapnak, de ezek a háttérfeszültsé gek váltak végül erősebbé.
Most mindketten élvezik a "visszanyert" szabadságukat, igaz Peavy azt jobban megtalálta a régi bandatagok, mint az újak mellett... csak neki kevésbé áll jól a gyökerekhez visszatérés Viktor progresszivitás ával szemben. De egy-két alkalommal még biztos állnak majd közösen színpadra... most viszont jó ez így.
Mindhárman ott voltak, de senki nem volt hajlandó mondani semmit. Egyszavas válaszok, fagyos hangulat. Szét is robbant az a felállás utána elég hamar.
Valószínűleg volt valami gebasz a zenekaron belül akkor, mi meg rossz helyen voltunk rossz időben. Emlékszem, előttem is készített valaki interjút, és csak annyit mondott nekem, mikor váltottuk egymást, hogy ez nagyon durva volt. :)
Most viszont Smolski nagyon kedves és közvetlen volt mindenkivel, szóval visszanyerte a rajongásomat.
:( Valahogy azt érzem, hogy inkább Peavyvel volt a probléma.
Eddig egyetlen olyan interjúm volt, ami végül nem jelent meg, és azt velük készítettem
De ez utóbbi ugyanúgy csak kiegészítés, mint az indusztriális hatású sampler-témák és ritmusok, mert közben a gitár egyértelműen power metal. Furcsa katyvasz, a hallgathatóságo t jól teljesíti, de még nekem sem tudott teljesen bejönni, pedig nekem nem gond, ha németül énekelnek. (Mikor játszottak, még alig 10 ember volt bent, annak is a fele fotós volt...)
A Gloryful igazán gyenge pontja az énekes, már ha lehet rá ezt mondani, mert inkább csak üvöltözött, a hangszeresek vokálozása többször is jobban sikerült... de gitárfronton is jót nyomtak, különösen az ikerszólók voltak kiemelkedők.
Andy pedig tényleg sokat tett az amúgy sem gyenge Almanac-koncerthez, mikor tavaly Orden Ogan előtt voltak itt, akkor nem jött el. Rajta kívül viszont valóban a Rage-számok dobták fel az estét, a ritmusszekció valóban jól bizonyított, de Jeanette egy kicsit elhasalt a Beauty-n... persze még így is valóban ez volt az est fénypontja, mert két szépség is volt akkor a színpadon... a másik az Viktor gitárjából jött.
Én ugyebár köztudottan nagy rajongója vagyok Smolskinak, ez már a 18. alkalom volt, hogy élőben láthattam... de mindig le tud nyűgözni, mert olyan gitáros, akit nemcsak hallgatni, hanem nézni is kell (különösen, ha már a könyvét is olvasta az ember).
Egy dologban nem tudok csak döntésre jutni: baj-e, hogy a Lingua Mortis Orchestra lemezről nem játszottak, vagy sem. Baj, mert az a Tsar-nál is szebb és jobb, nem, mert erre a koncertre valahogy nem illett volna. De majd legközelebb... Viktor mondta, hogy idén is akar szimfonikus koncerteket, egyet Minszkben a faterja 80. születésnapjára , de a többit Németországban.
Ezt ki lehetne fejteni jobban? Érdekelne.