Egy olyan világban, ahol a Kovbojoknak lemezszerződést ajánl a CLS, semmi meglepő sincs abban, hogy egy Beatallica-féle formáció Európa-turnéra indul, sőt, hazánkat is útba ejti. Ráadásul néhány héten belül egy más műfajban dolgozó, ám szintén emlékezetesnek ígérkező koncerten a talján Nanowar (of Steel) is büntetni fog a Fővárosban, úgyhogy nagyon úgy tűnik, reneszánszát éli a hülyeség - már ami a rockzenét illeti.
Bár a jegyen nyolc óra volt feltüntetve kezdési időpontként, háromnegyedkor már javában nyomult a Mi?! elnevezésű RHCP/Rage Against tribute formáció a Dani Californiával. Félig a ruhatárból hallgatva nem volt túl meggyőző a nóta, ráadásul az énekes kicsit túl jól is hozta Anthony Kiedis jellegzetesen vernyákoló megoldásait itt-ott. Következőnek átcsaptak Bulls on Parade-be, itt viszont dobtam egy hátast, maga Zack de la Rocha mászott az arcomba a színpadról; de sajnos csak ami az audio-élményt illeti. A csapat legnagyobb hibája ugyanis az, hogy a kiállásuk abszolút nulla! Nemcsak a hangfalakból kellene ömlenie a súlyos, feszes témáknak, hanem a színpadon is derékig kellene járniuk a groove-ban. Ehelyett a húrosok max párat lépdeltek jobbra-balra, az énekes pedig végtelenül esetlen volt.
A bőgősük viszont nagyon ügyes, szépen szólt a kezében a hangszer, lüktetett a játéka, és - annak ellenére, hogy néhány szóló akadozott kicsit – ugyanez elmondható a gitáros kollégáról is. Sajnos a dobos srác kicsit elmarad mögöttük, nem üti meg eléggé a cájgot, és pont emiatt pl. a „kibaszott tócsa” nem is húzott eléggé. Pici rutinnal és az énekesbe injektált némi mozgáskultúrával viszont kiváló csapat lesznek, hiszen a Rage dalok mellett az olyan húzósabb Chili témákat is remekül tolták, mint pl. a Suck My Kiss.
Igazán rossz hangzású bulin még nem voltam a hajón eddig, az Alcoholicának viszont sikerült elvennie a szüzességemet. Valószínűleg a srácok vajmi keveset tehettek róla, de botrányos volt a hangzás. Iszonyúan túlhúzott bőgő, ellenben a két gitárból szinte semmi. Gyanítom, hogy önmagukat se hallhatták valami jól, az egyik hathúros ugyanis kissé hamisnak tűnt helyenként és pontatlanságok is akadtak. Rutinos öreg rókákként becsülettel végigzúzták a programot, de pont a rossz körülmények miatt ez nem lehetett az ő napjuk. Kb. a program felénél esett le, hogy a hetfieldi posztot betöltő, kölyökképű emopusztító nem más, mint Fábry Neonlovag Laci a méltán kultikus Stressből, és el kell ismerni, a hangja teljesen okés. Programjuk totál vegyes volt, az ős-Metallica nótáktól (Whiplash, Seek and Destroy, 4 Horsemen) a Master of Puppets-en át a Fueledig minden belefért, sőt még a Death Megnetic-ről is eltolták a That Was Just Your Life/The Day That Never Comes nótákat. Remélem, legközelebb más körülmények között találkozunk.
A Beatallicáról mindent elmond, hogy annak idején, mikor felbukkantak és a hírük elkezdett terjedni a neten, sokan úgy gondolták, a név Hetfieldéket rejti, és tulajdonképpen valami olyasmiről van szó kicsit továbbfejlesztve, mint anno a Motörheadache-nél. Persze hamar kiderült, hogy erről szó nincs, bár a játék és az énekhang alapján lehetne, mint arról élőben is megbizonyosodhattunk az A38 gyomrában. A zenekar második teljes lemeze idén augusztusban érkezik, és ennek kapcsán keltek útra, még az album megjelenése előtt…logikus, nem? Az uszkve hetven perces programban ennek megfelelően szép számmal kaptak helyet új nóták is, de az első album dalait sem hanyagolták.
Kezdésnek rögtön jött a Garage Dayz Night, fel is varázsolva azt a bizonyos vigyort az arcomra, ami a koncert végéig makacsul fenn is maradt. Ha valakinek eddig nem esett volna le a tantusz, az amerikai négyes Beatles és Metallica nótákat gyúr egybe, illetve játssza el egyikük nótáját a másik banda stílusával átkeverve, mindezt vastagon nyakon öntve humorral. Ráadásul Jaymz Lennfield hangja tényleg egy az egyben Hetfield, és a gombafejűekre oly jellemző, többszólamú kórusokat is produkálnak élőben, hisz mind Kliff McBurtney basszer, mind pedig Grg Hammetson remekül vokáloznak. Utóbbi ráadásul fizimiskára tök Kip Winger.
Naszóval itt van ez a három arc, kiegészülve a dobos Ringo Larzzal és ráadásul teljesen agyhalottak is, ömlik belőlük a hülyeség. Mindehhez még nem átallanak összegyúrni a The Call of Ktulut az I want You (She’s so Heavy)-vel, hogy csak a legsúlyosabb mutánst emeljem ki, megalkotva ezzel egy iszonyat súlyos beatmetal málhát. De kapott a Balckened is meg a Master, szóval a klasszikus Metallicákon van a hangsúly, bár azért a Hero of the Day is terítéken volt összefűzve a Daytripper című Beatles opusszal. Egy ilyen buli legnagyobb rákfenéje az, ha áttérnek vurstli szintű vicceskedésbe, ezt azonban sikerült elkerülni, a Beatallicánál ugyanis a jópofaság mellett legalább akkora hangsúly esik a zeneiségre is. Így, bár egyáltalán nem akarom lehúzni az Alcoholicát, érdemes volt összehasonlítani, melyik zenekar hogy játszotta a Master of Puppets-et… Ráadással együtt volt kb. 75 perc a buli, ami elég is az ilyesmiből, viszont azt muszáj leírnom, hogy - annak ellenére, hogy remek volt a koncert - ennek a muzsikának nem ez a megfelelő közeg. Itt is jó volt, de egy fesztiválon, kellemes friss levegőn, sörrel a kézben, úgy este hét-nyolc felé lehet igazán zseni! Remélem, az érintettek veszik a lapot. Ja, és zárásnak még valami: Nem, ez határozottan nem olyan, mint a Zorall!
