Shock!

Jó sok évig távol tartottam magam a Gire fellépéseitől, korántsem valami személyes iszony miatt, inkább az egykori Marco Polo klubbal nem volt szívélyes a viszonyom (szimplán valahogy helyileg nem éreztem ott jól magam, mielőtt túldimenzionálom az egészet), Zsírék pedig ott léptek fel a legtöbbet. Az A38 éppen megfelelő hely bármi jóféle zenekarnak (már ha nincs tömeg – mondatja velem a közönség-énem), a Gire pedig épp bemelegítette az összegyűlteket, akik az est folyamán később tribalmetal zenekarokra ugrálhattak ott. Mivel előzetesen jól meg lettem ijesztve, hogy lehet, sokáig nem lesz Gire koncert, már csak ezért is muszáj volt ellátogatnom a hajóra – meg egyébként is nagy kedvem volt hozzá.

A hosszú évek folyamán három főre apadt társulat a szokásos kisegítő basszusgitárossal lépett színpadra, melynek bal oldalát Kátai Tamás és billentyűje foglalta el, középen Zolcsi gitározott/ordibált, jobboldalt pedig az említett kisegítő, Patkós Péter (Gőzerő, Hitemp) serénykedett (nem is rosszul, sőt, sőtsőt!) a formás bőgőjén.

Mivel már amúgy is csúszott a program keveset, így rögtön belecsaptak a Nyártájba, nekem meg az állam a földön landolt pár perc múlva. Miért? Mondom, rég láttam őket, Tamás pedig gyakorlatilag három zenekar energiáját sűrítette magába, majd robbantotta szanaszét: fél pillanatra nem maradt mozdulatlan, néha aggódtam is, hogy a nagy ugrálás közepette miképp találja el a billentyűket. Azért sikerült neki. Fantasztikus energiával lakta be a hangszere körüli teret, igazi előadást láthattunk, kár, hogy világszerte igen kevés billentyűstől láthatunk hasonló produkciót. Ujjai alól meg szanaszét folyt a szürreális, bizarr hangfolyam, nem lehet kérdéses, hogy mitől ennyire különleges a Gire zenéje.

A közönség jobbára megilletődötten nézte/hallgatta a koncertet, illetve az őket ismerők apró jobbra-balra ingással jelezték, hogy ez bizony tetszik nekik. Őket hallgatva valahogy nem támad rögtön az embernek kedve ahhoz, hogy középen szökdécseljen ezzel jelezve a tetszést – bár tegyük hozzá, némely dal szerkezete (brutál zúzda utáni andalító, hosszan tartó leállás) meg is ijesztheti a bátrabbakat, így inkább maradt itt is a réveteg, beleélős tekintet.
Kb. negyven percnyi műsorral készültek a srácok, a tervezettel ellentétben az Aranyhajnalban nem vendégszerepelt Lambert, a ráadás feldolgozás, a Propaganda pedig elmaradt. Kár, bár így is tömény kivonatot kaptunk tőlük a legjobbakból, most éppen az őskori Törjön testünk! és az újabb kori Az őzek futása tetszett a legjobban.

A nagy színpad ellenére a csapat (illetve Tamáson kívül a többiek, de leginkább Zolcsi) nem túl sokat mozgott, kicsit elveszettnek tűntek a nagy téren. Kár. Lett volna értelme a közönségre jobban odafigyelni, őket intenzívebben bevonni a koncertbe.
Gyorsan elszaladt ez a bővebb fél óra, kicsit rövid volt, meg nem is túl kerek, de annál tetszetősebb.
Viszont utána családi kötelező program miatt kénytelen voltam a helyszínt elhagyni (ez is épphogy belefért, de nagyon akartam látni), így a többi zenekarról nem tudok érdemben beszámolni, viszont azt mondják jók voltak, meg teltház is volt, sőt.