Shock!

Nem változott semmi. Két éve – 2011. július 11-én – épp ugyanilyen meleg volt, éppen itt, az A38 állóhajó tetőteraszán gyűltünk össze nagy számban, akkor is az érthetetlen, így nehezen értelmezhető énekkel megspékelt, Kyuss-féle muzsikáját némi grunge-dzsal hígító egri Shapat Terror hevítette elő a közönséget. A fűszag csakúgy adott volt, mint az a hihetetlen szeretet és ujjongás, ami körbevette az irgalmatlanul jó koncertet prezentáló nyugat-virginiai Karma To Burn triót, még az emberek fején szörfölő srác (Necrofaust a Mörbid Carnage-ből) is ugyanúgy pörgött, mint akkor.

Minden megváltozott. Aki akkor lemaradt a kultikus népszerűségnek örvendő stoner csapatról, ugyanazon év december 10-én, a Kék Yukban vigasztalódhatott egy igen késői kezdésű koncerten. Mostani fellépésük kezdésekor azonnal megcsapott a fű jellegzetes, orrfacsaró szaga. A kétszázötven főre rúgó közönség egyből megbolondult: csápolt, ugrált, éltette a... duóvá fogyatkozott triót. Mert Rich Mullins basszer bizony nem volt jelen. Hogy kihagyta-e az egész európai turnét, avagy csak a magyar fellépést, nem sikerült kiderítenem – lehet, Bukarestben landolt? A csapat honlapja szerint ugyanis a román főváros is magyarországi település... Ugyanakkor a dobos személye is megváltozott a két évvel korábbihoz képest: az ősember küllemű Rob Oswaldot a fiatal Evan Devine váltotta. És míg Oswald is kitűnő ütős volt, az ifjúra sem lehet panasz, sőt, volt olyan érzetem az est folyamán, hogy elég lenne csak őt hallgatni, a közönség (közte én) úgy is beindulna.

Én aztán nem matematikázom, nem fogok számsorokat közölni setlista gyanánt (esetleg a végösszeget adom közre...), elég legyen annyi, a nyilvános főpróba-jellegű, ráadással is csak hatvanöt perces koncert kiváló volt. Húzós és súlyos ritmusok, nagyon szerethető kiállás; elszállós, pszichedelikus, Kyuss-ízű homme-izmusok a dallamok terén. A tisztelt publikum őrjöngött az élvezettől. Ha basszus nem is volt, a nagyérdemű aktív társszereplője volt a bulinak. Még akkor is, ha a színpad és a gitáros, William Meccum alacsonyságából adódóan az ötödik sortól hátrafelé már csak a riffelő sapkáját lehetett látni, azt is elvétve, így tényleg csak a muzsika kötötte le a figyelmet.

Nagyon szeretjük a K2B-t, bármikor szívesen látott vendég nálunk, de kérem, ahogy haladnak előre növekedő számsorrendben az újabb dalok terén, hasonlóképp tovább ne csökkentsék a zenekar létszámát!