Shock!

Bármennyire is propagálják Lóriék ezt a Kőbánya-Zugló-Rákosliget metszéspontján lévő, annyira amúgy nem is vészesen kieső helyen lévő rockkocsmát, meg kell, mondjam, nem zártam szívembe a helyet. A kevés jelenlévő ellenére (vajon az aznap a Wigwamban játszó Lord csaklizott el némi közönségmagot?) is brutális mennyiségű cigifüst, valamint az érthetetlenül lassú és „noch dazu” kelletlen kiszolgálás egyaránt rossz pontot jelentettek – még szerencse, hogy a szünetben legalább az ajtót kinyitották, ha már kimenni nem lehetett. A közönség egy (szerencsére nem jelentős) részével szintén nem tudtunk azonosulni, de ez már legyen egyéni szocprobléma – a lényeg úgyis a zene volt, ezzel pedig a most már nem is annyira friss felállású Mobil nem fukarkodott: csaknem két és fél órán át nyomták a rockot!

Mit két és felet: az egy hónappal korábbi koncerten 3 órát nyomtak, ez alkalommal pedig a ritmusszekciót alkotó Tarnai Dániel basszer és Szebelédi Zsolt dobos még saját, Mégiscsak nevű bandájával is leadott egy jó órás műsort. Meg kell hagyni, gitáros barátaikkal együtt jól zenéltek „hazai színekben” is, sőt Dani az éneket is bevállalta, ettől függetlenül nem igazán akart összeállni kerek egésszé a dolog. Olyan katyvasz-szerű volt a történet, sokat akartak markolni, de kevese(ke)t fogtak meg: itt egy Black-Outos énektéma, ott egy kis alterrock, imitt metal zúzás, amott egy virtuóz szóló, de igazából felejtősnek tűnt a zene és Dani is az a tipikus „vokálhoz-kiváló-szólóénekhez-kevés”-hangszínnel operált, néha bizony kicsit hamiskásan. Persze mindezzel nyilván a srácok is tisztában vannak és valószínűleg a hobbizenélésen kívül nem is akarnak többet kihozni az egészből. Az viszont tény, hogy a Mobil hátára felkapaszkodva az eddigiekhez képest jóval szélesebb rétegekhez eljuthat saját muzsikájuk.

Tény az is, hogy ezzel a két sráccal nagyon jó vásárt csinált Lóri a P. Mobilban. Egyrészt baromi szimpatikus, sztárallűrmentes fiatal srác mindkettő, másrészt tényleg nagyon feszesen nyomják az alapokat; emellett pedig Zsolt nemcsak hogy vokálozni nem átall, de a második rész elején olyan háromszámos unplugged blokkot nyomott az énekes Baranyi Lacikával, hogy ihaj! Már a Mobileum lemez akusztikus bónuszai kapcsán is ezt mondtam, de ez a kis műsorszám abszolút megerősített abban, hogy a „Félmobil” projektet nagyon sürgősen fel kellene turbózni (nem mellesleg a hasonnevű zenekar Mobil feldolgozására utalva kicsit): odaül esetleg Vili bácsi is egy harmadik akusztik gitárral meg Lóri egy csörgővel, pár nótát még hozzácsapnak ehhez a háromhoz és kész is van a program.

Persze itt ez csak egy színfolt volt, a rendes műsor gerincét a magyar rock alapnótái és a frissebb szerzemények adták: a klasszikus repertoárra (Lámpagyár, Kétforintos, Főnix, Oh Yeah stb.), leporolt dalokra (Élsz-e Még?, Kiveszőben Vagyok) abszolút nem lehetett panasz, de remekül illeszkedtek a sorba az újabb keletű számok is (Fegyvert Veszek, A Zenekar Játszott, 50 Éves Férfi).

Pláne hogy ez utóbbiakat a szintén nemrég leigazolt Papp Gyula megvadította egy kis Hammonddal is – azt hiszem, ma már abszolút nem vitathatja senki (amikor pedig majd beindul a fesztiválszezon, akkor pláne sokan osztják majd ezt a véleményt), hogy a Mobilba KELL a billentyű! Gyulára amúgy mindenképp ki kell térni külön is: az elgyötört öreg harcos éli-átéli a zenét, játéka mániákus, de egyáltalán nem hivalkodó. A simán minden idők legnagyobb hazai rock eposzaként is aposztrofálható Honfoglalásba (komolyan hihetetlen, mennyire hatásos tud lenni ez a mű ezredszer is, szinte bármilyen verzióban) ugyan beintegrált egy hosszabb intrót és középtájt egy Liszt szólót, de azt is csak tátott szájjal lehetett hallgatni – zseni a faszi, remélem, még sokáig marad a bandában!

Baranyi Lacikát is most láttam először élőben a csapattal és meglepett, mennyire Vikidált idézi a kiállása, hangja pedig egyszerre tunyós és vikidálos – kíváncsi lennék, mennyire volt tudatos vagy véletlen Lóri választása annak idején. Úgy fest ugyanis, hogy a srác, aki talán már sose lesz „László”, nem rogy össze a nehéz örökség súlya alatt: aranyos, mosolygós gyerek és – asszociációk ide vagy oda – esze ágában sincs bárkit is utánozni. Szóval, akárki akármit mond meg okoskodik és legyen bármilyen további cirkusz a Mobil családfa körül (mert az ugye van mindig), zeneileg ebbe a felállásba sem nagyon lehet belekötni.

Lóránt persze olyan, amilyen, ő már nem fog változni, némely konferansz jobban, egyik-másik kevésbé sikerül; olyik fárasztóbb a kelleténél; netán elcsépelt, esetleg szalonképtelen is amit néha mond; elvitathatatlan azonban, hogy ő viszi a hátán az egészet. Amíg pedig egy rockkocsmában is ilyen szintű profi produkciót kap az ember P. Mobil néven, addig nincs probléma – „a zenekar játszott”, jól vizsgázott, jöhetnek a nagyobb bulik!