Shock!

Sokan, sokféleképpen megemlékeztek már Cserháti Pityiről, a P. Box idén nyáron elhunyt vezetőjéről, az egykor klasszikus lemezeket készített, majd több, másfél évtized után újra feltámadt banda motorjáról és persze billentyűséről. Mi még nem vettük erre rá magunkat, sőt, a Pangea lemezről is azért nem kerül még be ismertető, mert nem akartunk a tragédián csámcsogni.

Most, hogy lezajlott a Schuster Lóriék által szervezett emlékkoncert, itt az ideje, hogy a Shock! nevében magam is lerójam tiszteletemet Pityi emléke előtt. Ugyanis ez az esemény a maga kicsit (főleg szervezés szempontjából, ld. koncerthelyszín) felemás jellegével együtt méltónak bizonyult arra, hogy az egykori zenésztárs emlékének adózzon. Lesz tehát cikk a Pangeáról és az alábbiakban pedig áttekintheti velem a kedves Olvasó, hogyan is zajlott a monstre koncert.

Az, hogy nulla reklámmal ennyi ember eljött a világ végére, nem tudom, mennyire tudható be annak, hogy a Mobil is elég ritkán koncertezik, és mennyire annak, hogy Pityi emlékére szervezték a bulit. Szerintem ugyanis nagyon sokan még azt sem tudják, hogy négy éve újra van Pandora’s Box, talán Pityi halálának tényével is itt szembesültek először, mindenesetre ahogy láttam, a Box koncertjét, melyre a Bolond c. újraértelmezett ős-nótánál estünk be, inkább udvarias érdeklődés kísérte a Mobil törzsközönség részéről. A fiatalabbak persze ismerték az újabb nótákat is, de a többiek nagyrészt a slágerekre kapták csak fel a fejüket (Kő Kövön; Ingajárat; A Zöld, A Bíbor és a Fekete). Pedig az Ezer Év, a Pangea, a Veled Múljon El vagy éppen a Reményre Ítélve lemez dalai (ezekből épp nem csíptünk el egyet sem) ugyanolyan erősek, ha nem erősebbek, mint a régi dalok. Ezt maga a közönség is tudja, csak épp nem veszi a fáradságot arra, hogy utánanézzen a bandának. Én a magam részéről mindenesetre örülök, hogy folytatják, szeretnék jövőre minél több Pandora’s Box koncerten ott lenni.

Minden tiszteletem Szabó Krisztiáné, hogy volt bátorsága átvenni Pityi helyét a billentyűk mögött, de most még tényleg picit furcsa egy fiatal, mosolygós, és talán egy kissé megilletődött srácot látni a jól ismert markáns arc helyett, és a jelenlegi szerényebb billentyűpark sem tudja azt a brutális hangzást hozni, mint Pityi mennydörgő Hammondja. Ez azonban idővel változhat, hiszen Krisztián remek zenész, szimpatikus fiú, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Lordok Háza akusztikája sem volt a legjobb, ez pedig nem eredményezett túl jó hangzást egyik bandának sem. A belülről hajót mintázó szórakozóhely kialakítása ötletes ugyan, de rockkoncertek rendezésére szinte teljesen alkalmatlan. Ugyanis a színpad elé vezető kifutónak köszönhetően a közönség egy része, mivel egy fokkal lejjebb tartózkodik, még csak nem is látja rendesen, hogy mi történik odafent…

Aznap este tulajdonképpen két P. Mobil koncert volt, az egyiket a mai felállás adta, míg a másik igazi csemegének számított: az a csapat állt újra színpadra, amely 20 évvel ezelőtt az utolsó koncertet adta P. Mobil néven. Igaz, a 90-es évek elején újra volt egy viszonylag sikeres reunion, de utána radikálisan átalakult a banda: a Tunyó-Kékesi-Zeffer trió összeállt Závodi Jánossal és Donászi Tiborral, és létrejött a Tunyó Band; Lóránt pedig Sárvári Vilmossal együtt új gárdát toborzott. Rudán Joe lett a Mobil énekese, a billentyűket pedig száműzték a zenéből. Ennek eredményeként a muzsika jócskán besúlyosodott ugyan, de nekem mindig is hiányzott az új Mobilból a Hammond. A későbbi kavarásokat már nem nagyon tudtam követni, a Vikidál Gyulát is felvonultató, újra felvett, besúlyosított klasszikusokat tartalmazó Színe-Java cd még eljutott hozzám, de utána már nem nagyon tudom, mi történt. Hallottam ezt-azt, hogy a Tunyó Band is belső válsággal küzdött, maga Tunyó is megbetegedett; de a Mobilról még csak nem is nagyon jöttek hírek. Most viszont úgy tűnt, Pityi tiszteletére mindenki elásta a csatabárdot mindenkivel (ha netán ki lett volna ásva), és két nagyon jó formában lévő öregfiúk-válogatott rúgott seggbe minket.

A jelenkori P. Mobil magja ma is a Schuster-Sárvári-Rudán csapat, a bőgős még mindig Póka Egon, a doboknál pedig a mindig rendkívül lazán, elegánsan (és balkezesen ugyan, de nem megfordított cuccal!) játszó Németh Gábor ül. Mostanában két gitárral zúz a Mobil (egy fiatal zenész, ifj. Tornóczky Ferenc a másik gitáros), de ez alkalommal a zúzás elmaradt, mert sajnos a hangzás itt sem volt toppon. Vili bátyánk karakteres játékát (sajnos nagyon alulértékelt gitáros) még lehetett hallani, de a másik hathúros teljesen elveszett a kásában. Kicsit furcsán is mutatott a fiatal kolléga az öreg rókák között, némileg úgy tűnt, nem találja a helyét. Amúgy királyok voltak, a műsort is jól válogatták össze (gyakorlatilag a két Mobil set között nem is volt átfedés), de a billentyű nekem továbbra is nagyon hiányzik. Vannak dalok, amelyek eredetiben is elég súlyosak ahhoz, hogy megállják a helyüket pusztán gitárral, mégis, a Főnix Éjszakája, a Kétforintos, de még a Dugjatok a 220-ba sem az igazi így, “lecsupaszítva”.

Mindenesetre a klasszikus, Schuster-Tunyogi-Sárvári-Bajnok-Zeffer-Donászi felállású Mobil koncertjén (valamiért R. Mobilnak nevezték a formációt, ennek jelentését nem pontosan értem) jutott orgonából bőven! Amit Zeffer András a Hammond mögött művelt, arra még valószínűleg maga Pityi is elégedetten pödörte a bajszát odafent: a fickó konkrétan egy állat! Tunyó pedig láthatóan legyengült a betegségtől, de a hangja mit sem változott. A Mobil lemezes fénykorának két talán legfontosabb eleme tehát abszolút a helyén volt, és a többiek sem bárgyúskodtak: 2005-ben, ezen az isten háta mögötti helyen egy az egyben visszahozták a Mobil 80-as évekbeli időszakát és a 90-es évek reunion hangulatát! Csak úgy sorjáztak a klasszikusok és a “Babolcsai nénis”-nóták, semmi hiányérzete nem lehetett az embernek (még a Pofádat Befogod?! is elhangzott), pláne, hogy még a Honfoglalás első és utolsó tétele is előkerült – már ezért a libabőrös élményért is érdemes volt kizarándokolni Miklósra! A Honfoglalás véleményem szerint a legnagyobb magyar rock-klasszikus (bár nemzetközi szinten is megállja a helyét – ha Pityi egyetlen alkotása lenne, már ez is halhatatlanná tette volna), remélem, lesz még valaha olyan alkalom, amikor elnyomják egyben az egészet, szimfonikusokkal vagy anélkül…

Arra is lehetett számítani, hogy valamiféle közös megemlékezés is lesz majd a koncert folyamán, nos, ez elég spontánra sikerült: Mobilék is elnyomták a Zöld, a Bíbort; közben pedig arra lettünk figyelmesek, hogy Rudán Joe segítségével Deák Bill Gyula a színpad felé halad a közönségen át. Sajnos azonban nem ért oda időben, ezért a csapat még egyszer eljátszotta a dalt, immár Bill mester közreműködésével. Valahogy az jött le az egészből, hogy tényleg nem volt megbeszélve a dolog, legalábbis nem konkrétan, hiszen akkor Bill a színpad mögül érkezett volna – akárhogy is, megható pillanat volt. A Box régi bőgőse, Sáfár Öcsi is pengetett a dalban (na, ő megbeszélten érkezett), Bill pedig műsoron kívül még a színpadon maradt a következő dal erejéig: ha jól emlékszem, az Újra Kezdeném volt ez. Mivel pedig szegény nem tudta a szöveget, jellegzetes Bill-figurákkal színesítette a vokált, majd amikor Lóri “gyorstalpalón” a fülébe kiabálta a refrént, akkor már Tunyóval énekelte azt is. Ilyet még sose láttam hazai színpadon (külföldin sem), de Billről ugye lehet tudni, hogy nem egy megjátszós ember – azt hiszem, itt az ideje, hogy ezt a szív-lélek hangot önálló koncerten is meghallgassam. Örültem volna, ha a Pandorás srácok is részt vesznek a közös emlékezésben, de talán ekkor ők már Debrecen határában jártak.

Jó érzéssel indultunk haza úgy éjjel fél kettő felé, bár akkor még hátravolt a The Rock Band is, ami Zefferék mostani formációja, tulajdonképpen egy Tunyó nélküli Tunyó Band, Lukács Peta gitárossal kiegészülve. Sajnos azonban a fáradtság közbeszólt, nem maradtunk, és hát valljuk be: a frenetikus nosztalgiabuli után nem is nagyon voltunk már kíváncsiak másra. Zefi hangja amúgy általában véve vokálhoz kiváló, de a szólóénekhez meglátásom szerint kevés. De ettől még klasszis zenész marad ő is, és a többiek is, ehhez nem fér kétség – akármit is csinálnak majd ezután, arra, amit a Mobillal közösen elértek, örökre büszkék lehetnek, mint ahogy büszke lehet erre a búcsúra Pityi is.