Régóta terveztem már, hogy beszámolok egy önálló Whitesnake Tribute buliról, nemcsak a Lőrincz Karihoz fűződő személyes ismeretség miatt, hanem mert objektíven nézve is értékesnek tartom a produkciójukat – és ha már egyszer ilyen keveset játszanak Pesten (meg úgy általában is), legalább lehessen róluk olvasni az ún. szaksajtóban.
Tudvalevő ugye, hogy ez a projekt Kari akusztikus Snakebite-jából nőtt ki, nem véletlenül, hiszen azon formáció első megtekintésekor jómagam is arra gondoltam, hogy „de jó is lenne egy teljes rockzenekaros verzió ebből”.Amikor pedig ez megvalósult, tényleg dobtam egy hátast, hiszen nem számítottam volna arra, hogy ennyire all-star felállás jön majd össze: Alapi István, Hirlemann Bertalan és Vedres Joe nevéhez ugye nem szükséges további kommentár. Alapit főleg azért jó egy ilyen bandában látni, mert őt az Eddán kívül nem nagyon lehet sehol látni, tekintve hogy tudomásom szerint a Jeff Porcaro Emlékzenekar már nem nagyon létezik és mivel anyabandája irányában okkal-ok nélkül sokan ellenérzésekkel viseltetnek (én speciel nem tartozom közéjük), a WS Tribute-ön kívül nem nagyon van mód arra, hogy csont nélküli amcsi színvonalú gitározását látni-hallani lehessen.
Aki ezt az oldalt olvassa és dallamos hard rock rajongónak vallja magát, az nyilván potenciális WS-Tribute szimpatizáns és szívesen megnézné a bandát, ha még erre nem nyílt módja. Nos, erre csak bíztatni tudok mindenkit: esetükben érdemes bízni a nagy nevekben, mert a srácok magabiztos kezei alatt hatalmas elánnal dörrennek meg a klasszikusok, legtöbbször újkori koncertverzióban. Ami az éneket illeti, maga Covi bácsi sem nagyon tudna belekötni semmibe (és most nem a tavalyi teljesítményére utalok rosszmájúan), Marco Mendoza pedig egyenesen be akart szállni Kariékhoz jammelni, amikor a Snakebite-tal előttük játszottak.
Szóval az előadás színvonala abszolút osztályon felüli, valamiféle spontaneitást ugyanakkor mindenképp hiányolok: ugyanis amikor legutóbb láttam a csapatot ugyanitt, gyakorlatilag egy az egyben ugyanez volt a program, mind a dalok, mind a sorrend tekintetében. Egyszóval itt egy kínos precizitással összeállított, vérprofi műsorról beszélhetünk, amelyen fikarcnyit sem hajlandó változtatni a csapat. Oké, hogy különlegességnek ott van mondjuk a Young Blood, de azért ennél még sokkal bátrabban is lehetne szemezgetni a gigantikus életműből. „Családon belül” maradva hadd példálózzak a Cry Free-vel, akik előszeretettel vesznek elő teljes lemezeket vagy építenek egy-egy bulit a Deep Purple egy-egy korszakára.
Nos, ugyanezt a Whitesnake-kel is meg lehetne csinálni, de mindenképp nyomhatnának több kevésbé nyilvánvaló dalt. Tavaly például megjelent egy remek új WS lemez, nem hiszem hogy bárki megsértődne mondjuk a Can You Hear The Wind Blow vagy a Lay Down Your Love hallatán. De egy hosszabb akusztikus blokk sem lenne rossz ötlet a szet közepén. Tehát ha valóban rá akarnak állni a sűrűbb koncertezésre, akkor mindenképp érdemes bővíteni a repertoárt, ezer és egy mód van erre. A változatosság ugye gyönyörködtet. Persze szó sincs arról, hogy nem nézem meg szívesen a csapatot akkor, ha marad minden a régiben, de szerintem aki WS Tribute koncertre megy, az rendesen ismeri a zenekart és szívesen hall csemegéket. Igaz, Magyarországon persze már egy ilyen formáció puszta létezése és annak színvonala is csemege...
