Shock!

Tűzijáték helyett csapatostul lelátogattunk Pusztaszabolcsra, mivel az itt megrendezésre kerülő „fesztivál” Zepter-bemutatón, testzsír-mérésen és szépségtanácsadáson kívül zenei programokat is kínált. Az Életmód Napot olyannyira komolyan vették a szervezők, hogy a happeningnek otthont adó kastélykertben mindennemű alkohol tiltólistán volt, lehetett kapni viszont kólát, traubit és ice teát, amik köztudottan sokkalta egészségesebbek, mint a ser! Találékony a magyar, így rögtön eszünkbe jutott, hogy a bejárat előtt kellene árulni a sört a szomjas rokkereknek, végül azonban úgy döntöttünk, nem vállaljuk a konfliktust a helyi jarddal és lemondtunk a bizniszről.

Egy ilyen esemény a falu apraját-nagyját megmozgatja, így a hangmérnökök késése miatta a Dreyelands készülődését már egész szép számú, és egyre fogyatkozó türelmű közönség figyelte. Végül jókora késéssel, kb. fél nyolckor léptek színpadra a fiúk a One Fall című saját nótával. A hangmérnökök lélekben még ekkor sem voltak igazán jelen, el kellett jutnunk vagy a nóta feléig, mire, úgy ahogy összerakták, hogy a basszuson és a dobon kívül mást is halljunk. Maga a nóta egyébként egy régi Dreyelands dal felújított verziója, melyben a DT-féle prog metal keveredik mindenféle egyéb hatással. Az elején kicsit elnyújtották az instrumentalizálást, mire megérkezett végre az énekes Nikola Mijic. Ő egyébként a szerb Alogiából is ismerős lehet és belépése határozottan jót tett, a megfelelő énekes hiányában már egy ideje stagnáló budapesti srácoknak is. Nikolával együtt végre a saját nóták is megérkeztek és a korábbi amatőr szintről eggyel magasabb, ígéretes pozícióba lépett a zenekar. Maguk a nóták a kortárs progresszív dolgokat kombinálják néhol szellős, néhol keleties dolgokkal, és ehhez totálisan illeszkedik Nikola magas, de ugyanakkor erőteljes hangja. Amit hibának érzek, hogy még mindig túl sok a zenei villantás, tekerés a dalokban. Az ok, hogy mindenki abszolút felkészült muzsikus a bandában, de a kevesebb néha több…

Másodikként az utolsó Dream lemez These Walls című tétele követett, ami teljesen oké volt, attól eltekintve, hogy Nikola olvasta a szöveget! Ejnye kérem, tessék már megtanulni azt a pár sort, arról nem is beszélve, hogy több mozgást, lelkesedést kérek a színpadon, mert az egy dolog, ha valakinek jó a torka, de egy frontembernek más feladatai is akadnak! Harmadiknak az egyik legrégebbi (a honlapról is letölthető: www.dreyelands.com) Dreyelands dal következett, a Balkán. Egy jó hosszú, minden tagtól kisebb szólisztikus betétet is felvonultató instrumentális őrjöngés. Régi nagy kedvencem ez a dal, és úgy gondolom, a tekerések az ilyen tételekbe kellenek, az énekes dalokba inkább több fogósságot kéne pakolni. Instru nóta után jött a feldolgozás blokk.

Előbb Nikola nyomatott nagyon faszán egy Mr. Big nótát, majd a Manikin Faintből és újabban a Riurosból (vagyis azóta a Riuros nevet változtatott és Stonedirtként folytatják tovább) is ismert Tarjányi Endre darálta le a fejünket három állat Pantera nótával. Cowboys from Hell, I’m Broken és Revolution is My Name – no comment! Gyilkos volt az előadás, a srácok hiba nélkül tolták a muzsikát, Endre szuggesztív előadásmódja pedig mindenkit bemozdulásra késztetett. Mi lenne, ha ez a formáció csinálna egy Pantera tribute zenekart?! Hmm?! Két saját és két feldolgi nóta fért még a programba. Előbbiek közül az egyik szikár riffeléssel indított, míg a másikat egy néhol a Brainstormra hajazó maharadzsás alaptéma jellemzett. Mindkettő ígéretes, Nikola fogós énektémáival megtámogatott jófajta darab. Zárásként meg két slágert kaptunk, jött a Burn Dream Theater verzióban, majd zárásként a Pull Me Under. Zeneileg abszolút felkészült, ám némi koncertrutint még nélkülöző, ígéretes fiatal zenekar a Dreyelands! Csak ajánlani tudom őket!

Második - azaz aznap este a főzenekari státuszt élvező - fellépőnk a Wisdom volt. Mivel a Szigeten sikerült kihagynom őket, pont kapóra jött ez a fellépés, hiszen vagy egy év is eltelt, mióta Nachladal Istvánékat utoljára élőben láttam. Ez az este nem éppen az övék volt. Nem elég, hogy elég gyengén szóltak, de technikai problémák is akadtak, sőt a rendezőségnek remek ötlete folytán a bulit is meg kellett szakítaniuk a helyi tűzijáték kedvéért! Mondanom sem kell, hogy a jelenlévő nézők 90%-a lelépett a puffogtatás után, így Wisdomék jószerivel maguknak játszottak. Elnyomták bemutatkozó EP-jük darabjait, amelyek közül megint csak a Strain of Madness tetszett legjobban. Kaptunk még Helloween feldolgozást meg újabb nótákat is, és ezek alapján - főleg a Wisdom című sütött - tuti nem lesz gond a remélem, hogy már intenzíven készülő bemutatkozó nagylemezzel!

Mint már említettem, nem elég a kényszerszünet, még a cuccal is volt gond, nevezetesen a dobcájgon szakadt be az egyik bőr. Míg zajlott a reparálás, az énekes Dickinson Tears of the Dragonjával szórakoztatott minket. Énekileg nem is volt gond vele, csak itt is előkerült a szövegek kényes kérdése. Mondjuk még mindig jobb, mintha tök kuss lett volna a szünetben, de azért elég gáz volt, hogy ugyanaz a verze került előadásra minden refrén után. Mindegy a koncert folytatódhatott tovább, jöhetett az EP-nyitó Fate. Sajnos a nagy csúszás miatt ekkorra már olyan későre járt, hogy muszáj voltunk elindulni haza, tekintve, hogy Budapest vagy egy órányi autókázásra volt. Mindenesetre kellemes kis vidéki összeröffenés volt (a fesztivál kifejezést inkább mellőzném), két jó zenekarral, ráadásul ingyen!