Alapvetően kétféle rock-könyv létezik: az egyik esetben maguk a főhősök, azaz a zenekar tagjai, illetve a csapathoz közelálló rokonok, barátok és szakmai arcok mesélnek, így gyakorlatilag fejezetekre bontva, végtelen sztorizások keretében ismerhetjük meg a bandát, annak korszakait. A másik, az előző csoportba tartozó írásoknál általában jóval felületesebb végeredményt produkáló csoportba pedig az olyan írások tartoznak, melyekben egy újságíró summázza az adott csapat történetét, végigelemezve a lemezeket, tagcseréket, botrányokat.
Csúnyán fogalmazva azt is mondhatnánk, ezekben az esetekben egy külsős arc bő lére eresztett észosztásáról van szó. Gyaníthatóan a többség inkább az első kupacba tartozó írásokért van oda, és velem sincs ez másként, mivel azonban nálam a Slayer a numero uno zenekar, egyértelmű volt, hogy Joel McIver könyvét is beszerzem.
megjelenés:
2010 |
kiadó:
Cartaphilus - Legendák élve vagy halva sorozat |
Neked hogy tetszik?
|
Fentiekből természetesen adódik az is, hogy totálisan elfogult vagyok a zenekarral és annak tagjaival kapcsolatban, illetve eléggé képben is vagyok a házuk táján 2008-ig lezajlódott eseményekkel kapcsolatosan – az eddig történteket foglalja össze ugyanis a történet –, így részemre túl sok újat nem mutatott a könyv, bár azt is el kell ismernem, érdekes és jó volt a Slayer megalakulásának történetét, illetve a korai időszak „csináld magad" akcióiról szóló sztorikat olvasni. Az egész könyvre jellemző, hogy a szimplán csak évszámokkal jelölt, két album közötti időszakot leíró fejezetek sokkal olvasmányosabbak, mint a banda lemezeit kiveséző részek. Ráadásul utóbbiakban nem egy bicskanyitogató baromság is szerepel, mivel a szerző véleménye nagyjából akként összegezhető, hogy ha egy Slayer dal nem pörög ezres fordulatszámon, akkor az már nem is az igazi. Ahhoz meg végképp nem kell elvakult slayeristának lenni, hogy az emberben felmenjen a pumpa attól, ha olyan nótákat szólnak le egy alapvetően Slayer rajongóknak készült könyvben, mint a Mandatory Suicide, a Dead Skin Mask vagy a Seasons In The Abyss, illetve olyan hülyeségeket olvashatunk ugyanitt, hogy a Diabolus In Musica lemez nu metalos.
Előszavában leírja a szerző, hogy bár korábbi írásai esetében ez nem volt szokása, most mégis jóváhagyást kért a zenekartól könyve számára, illetve felkérte a banda tagjait is közreműködésre. Végül azonban ebből nem lett semmi, a folyamat valahol Rick Sales menedzsernél elakadt. Kérdéses, hogy vajon az egyébként is elég heves vérmérsékletű Kerry King mit szólt volna néhány, a könyvben olvasható, meglehetősen vitatható állításhoz, az azonban biztos, hogy a McIver-féle Slayer könyv legnagyobb hátránya, hogy nem szólal meg benne senki a zenekarból. Vannak persze nyilatkozatok szép számmal, épp csak ezek interjúkból összevadászott, a megfelelő helyre beillesztett rövid töredékek, melyek nyilvánvalóan alkalmatlanok arra, hogy olyan mélységben tárják fel a csapat életét, illetve az egyes albumok születésének körülményeit, ahogy mondjuk azt az Aerosmithről készült, Walk This Way címmel megjelent kimerítő és kiváló összegzésben olvashatók.
Fanatikusok túl sok újdonságot nem fognak megtudni Joel McIver könyvéből, így elsősorban nem is nekik érdemes lapozgatniuk, sokkal inkább azoknak, akik csak felületes vagy rész-információkkal bírnak minden idők egyik legnagyobb hatású thrash csapatával kapcsolatosan. Más kérdés, hogy őket vajon fogja-e érdekelni annyira mindez, hogy időt és pénzt szánjanak rá.
A Slayer április 8-án lép fel az Arénában.
Hozzászólások
Szerintem meg kurva nagy a Diabolus.Abszolut naprakész anyag volt hogy elfogadták a változó zenei környezetet.A Slayer csak ért a lassabb dolgokhoz is (South is pl mekkora,talán a kedvencem tőlük).
Akármennyire is furcsa, de én is észrevettem kis hangyaf*sznyi nu-metal vonást a lemez dalaiban. Bár ha mainstream-ebb irányba akartak volna menni, sokkal inkább "igyekeztek" volna telecsempézni nu-metal elemekkel. Szerintem inkább csak tudat alatt hatott a tagokra a hullám, elvégre 1998-ban készült a korong.
Teljes mértékben egyetértek.
Köszi
A Mick Wall-os Runt to The Hills Maiden könyvében viszont külön a könyv megírásához nyilatkozik, emlékszik vissza a valaha volt összes tag. Az nagyon jó lett.