Shock!

Választott mesterségét sosem tanulta, egyetlen művészeti egyesületnek sem volt tagja, a közvélemény sokáig igyekezett tudomást sem venni róla, kultikussá lett művészetét ma mégis széles körben ismerik el: lidérces vízióinak pillanatfelvételei megbecsült közkinccsé lettek. E hónapban ünnepelné 86. születésnapját, de éppen tíz éve annak is, hogy brutális módon megfosztották életműve befejezésének lehetőségétől – az alábbiakban a lengyel géniuszra, Zdzisław Beksińskire emlékezünk.

Hősünk a lengyel-ukrán-szlovák hármas határtól nem messze fekvő, ma nagyjából 40 000 fős lakosságú Sanokban látta meg a napvilágot, és ide is tért vissza egyetemi tanulmányai végén, zsebében egy építészmérnöki diplomával. Tanult szakmájával annak ellenére sem foglalkozott behatóan, hogy első festményeivel csak a '60-as években jelentkezett, első kiállítása 1964-ben nyílt meg, Varsóban. A köztes időszakban belekóstolt többet között a montázs fotózás és a szobrászat világába is, e hatások életművének későbbi szakaszában is visszaköszönnek. Beksiński sosem folytatott művészeti tanulmányokat, a festészethez is éppolyan naiv szerelemmel közelített, mint a klasszikus zene irányába, mely munkáinak legfontosabb ihletforrása volt. A joviális remete életét élő művész egyetlen dolgot nem volt hajlandó elviselni: a csendet.

„Mindenekfelett a szomorú, tragikus, patetikus, elragadtatott, erőteljes, melankolikus, valamint neuraszténiás zenéket szeretem, sőt, még az ironikus élű groteszk zenét is, ugyanakkor egyszerűen gyűlölöm a derült, örömteli, eleven és humoros, könnyedén víg, népies-vidám zenéket. Ez ellen semmit sem tehetek, úgy gondolom, saját magam számára nem szükséges igazolnom az ízlésem."

Beksiński leggyakrabban barokk (esetenként: gótikus) stílusmegjelöléssel illetett életműve alapvetően két kronológiai részre tagolódik. A nyolcvanas évek közepétől figyelme egyre inkább a formalizmus irányába, a visszafogott színekkel megfestett szoborszerű alakzatok felé fordult, művészetének prioritása azonban ekkor és ebben is a csak rá jellemző kompozíciók megteremtése volt. Legizgalmasabb és leghíresebb alkotásai mindazonáltal a '70-es évek „fantasztikus realizmusának" termékei: ezek a nyomasztó, apokaliptikus víziók a legőszintébb belső késztetés eredményeként kerültek vászonra. Bár kísérletezett az akrilfestéssel, művei jellemzően olajfestmények, melyeket saját maga által készített farostlemez táblákra festett.

„A világ lidércnyomásos víziója? Végtére is mi a világ? Valakinek meg kellene kérdeznie erről egy, a halálos ágyán fekvő öregembert, egy törött hátgerinccel kórházban haldokló férfit, vagy esetleg egy politikust, háborús veszély idején... Mindhárom esetben különböző meghatározást kapnánk az idő szóra. Ebben az értelemben nekem is megvan a saját külön világom, amely, ha megfestem, talán lidércnyomásnak tűnhet a mások szemében. Hasonlóképpen, egyesek pokolnak tartanak egy diszkót, mások pedig egyenesen a mennyország kapujának. Egyvalamit szeretnék hangsúlyozni: amit én festek, nem csupán egy rólam készült szellemi önarckép. Semmi köze sincs az úgynevezett objektív jelenségek világához. Ezek festmények, vagyis tárgyak, amelyeket szemlélni kell, és nem szavakba kényszeríteni – éppen úgy, amint a zenét hallgatni kell, a csokoládét pedig enni."

Tartsuk hát magunkat az alkotó szándékához, és ne próbáljuk utólagosan értelmezni a vásznon látottakat. Beksiński művészetével kapcsolatban egyetlen dolog bizonyos, ez pedig az első benyomás felkavaró hatása, mely legtöbbünket egy lépéssel hátrébb kényszerít... majd kettővel előbbre, a közelebbi ismerkedéshez. E felismerés a The Legendary Pink Dotstól a Kampfarig számos zenekar kreatív folyamataira hatással volt, ahogy utóbbi zenekar frontembere tavalyi interjúnkban számot is adott róla. A lengyel művész munkáinak persze csak egy töredéke fér meg egy-egy lemez frontján, szellemisége azonban mélyen átitatja az undergroundot. E tekintetben sem túlzás Beksińskit a tavaly elhunyt Hans Rudolf Gigerhez hasonlítani, hiszen látásmódja, groteszk vízióinak nyúlványai egészen a popkultúráig képesek voltak elérni, miközben üzenete érintetlen maradhatott.

„Álmomban egy emberi alakot látok, akinek egy darab nyers hús van a feje helyén. Ez az ember a földön fekszik, belegyökerezve a földbe, ugyanakkor beszél hozzám. Segíteni akarok neki behatolni a földbe, amiért is az egész érzéketlen beszélgetés folyamán lépkedek rajta. Ez a szituáció nem döbbent meg vagy borzaszt el, egy átlagos álom ez, és minden momentuma közönségesnek és mindennaposnak tűnik. Csak miután felébredek és kielemzem a részleteket, döbbenek rá, hogy álmomban csaknem minden szokatlan, bizarr, és elborzasztana, ha ébren élném át. Hát ezt nevezem én az álom egyenes beszédének. Ez egy prózai látomás, mindamellett a vér itt nem vér, a fájdalom nem fájdalom, a bűn nem bűn; és semmi sincs, ami ellen tiltakozhatnánk, hiszen körülbelül annyi értelme lenne, mintha a hóesés ténye ellen tiltakoznánk."

Bár sem személyisége, sem művészete nem predesztinálta erre, Beksiński élete brutális véget ért. A hullámvasút 1998-ban indult meg vele lefelé, amikor megözvegyült, majd a rákövetkező év karácsonyán fia öngyilkosságával kellett (szó szerint) szembesülnie. A horror- és progresszív rock/metal rajongó Tomasz Beksiński a '80-as ével egyik legkarizmatikusabb zenei újságírójának és rádiós műsorvezetőjének számított, aki fordítóként is komoly elismertségre tett szert. Számos James Bond- és Piszkos Harry-film mellett például Monty Python Repülő Cirkuszának szürreális világát is ő ültette át lengyel nyelvre. Mindössze 41 évet élt, halálát feldolgozni képtelen apja alig öt évvel élte túl.

Zdzisław Beksiński holttestére 2005. február 21-én találtak rá Varsóban, tizenhét késszúrással végzett vele gondnokának 19 éves fia, korábbi patronáltja, aki ezúttal hiába kért a művésztől pénzt kábítószerre. A rémálmok festője hazatért, de ezt a lidércnyomást más álmodta meg neki.

(A közölt idézetek Zsille Gábor fordításai)