Shock!

Tegye fel a kezét minden Arch Enemy rajongó, akinek nincs meg legalább fél/egy éve a Wages Of Sin. Nem látom a kezeket... Nem csodálom, mivel iszonyatosan sokat tököltek a kiadónál. Mire sikerült Európában is hozzáférhetővé tenni az új énekessel felvett korongot, addig ideát már mindenki rendelkezett valamilyen formában a lemezzel.

Azt már úgyis mindenki tudja, hogy Johan Liiva helyére egy törékeny, ámde meglepően brutális hanggal rendelkező hölgy érkezett, mégpedig Angela Gossow, akiről a képek alapján nem nagyon lehetett elképzelni, hogy ilyen, férfiakat is megszégyenítő hörgés képes elhagyni a torkát. Pedig igen. Személy szerint nekem nem volt bajom Liivával - bár nagy karakter nem volt - de azért nem is volt rossz. Ha gonoszkodni akarnék, azt mondanám, hogy egy karakter nélküli hörgős helyére érkezett egy másik karakter nélküli hörgős, akinek az egyedüli érdekessége az, hogy nő. Nincs mit szépíteni, ha az ember túljut az első sokkon, bizony megállapítja, hogy hiába hörgi véresre a torkát Angela, sajnos nincs meg az a kellő dög a hangjában, ami illene az Arch Enemy egyéni zenei világába. Valami hiányzik nekem, nagyon. Semmi pluszt, színt nem vitt a dalokba, végighörgi a lemezt, oszt jó'van.

Erről ennyit, ez van, nézzük a dalokat. Az első tétel, az Enemy Within számomra túlságosan heavy metalos, melynek hatását már az előző lemezen is kicsit keserűen vettem tudomásul. Egyébként lendületes meg minden, de szubjektíven nem ez a kedvencem. A kettes, Burning Angel már jobban tetszik, bár ez eleje egy kicsit a régi Megadeth-re emlékeztet (konkrétan a Hangar 18-re), utána viszont bedurvulnak ezerrel. Nagy favoritom a harmadik dal, a Heart Of Darkness, itt végre azt az Arch Enemy-t hallom, amit imádok. Kellően súlyos témák, mellette az Amott-féle dallamosság sincs elfelejtve, olyan dal, amire az ember legmélyebb álmából is pillanatok alatt éberré válik. Utána a negyedik Ravenous is húz, mint egy gőzmozdony (erre készült egyébként a klip, amely fent van a CD-n), pöttyet heavy metalos hatású újfent, el tudtam volna képzelni jobb témát helyette, egy kicsit leül a dal a refrénnél.

A Savage Messiah fifikásabb, pszichóbb hatású, imádnivaló darab, a Dead Bury Their Dead megint gyorsabb, "tika-tika metal", állat jó húzós középrésszel, ízes gitárszólókkal. A hetes Web Of Lies már a megszokott zakatolós Arch Enemy stílust hozza, utána a The First Deadly Sin egy újabb gyöngyszem, vad és erőteljes. A Behind The Smile első hangjai a Led Zeppelint idézték számomra, ez az őrlősebb fajtából való dal, helyenként az Arch Enemy-től eddig szokatlanul mélyre hangol riffekkel. A Snow Bound rövid instrumentális szösszenet, majd a Shadows And Dust dallamos pörgése zárja a korongot. Azoknak a korongját, akik a japán verzióval rendelkeztek. Az európai kiadás dupla, és az első CD-n a Ravenous klipje mellé egy bónusz dal is felkerült, Lament Of A Mortal Soul címmel, egy iszonyat állat riffel megáldott tünemény. Meshuggah-san szaggat úgymond. Repes a szívem, tudjátok...

A második CD-n további bónusz felvételeket pakoltak, plusz még egy klipet, sajnos a promó csak szimpla, de rá fogom vetni magam az első boltban, amint lesz rá érkezésem. Már csak azért is, hogy legyen teljes az Arch Enemy sor. Most már tényleg csak egy koncert hiányzik, de az egyre jobban.