Shock!

Mire nem képes manapság a technika... Itthon a cikk írásakor még nem lehet kapni az új CC albumot, de a netről már le tudta tölteni az, aki volt olyan ügyes és megtalálta - persze csak 22Khz-en...

Lássuk tehát a dalokat. (A sorrend persze nem ez lesz a lemezen, és lehet, hogy a számcímek sem pontosak!) Ahogy Dez és Meegs ígérte tavaly, az bizton elmondható a friss dalokról, hogy sokkal változatosabbak, többdimenziósabbak, mint a debütáló korong szerzeményei. A legszembetűnőbb változást azonban Dez okozza, olyanokat énekel ez az apró fickó - és tényleg énekel, nem csak ordít és suttog -, hogy kikerekedett fülekkel hallgattam. Ha belendül egy nóta - mondjuk az Entwined - a már ismert suttogás és ordítás után középtájon tiszta hátborzongató témákat hoz Mr. Fafara.

A Chamber Music olyan, mintha a zenekar legjobb pillanatait és jellegzetességeit gyúrták volna össze, és nyakon löttyintenék egy adag friss és tökéletesen hozzájuk passzoló finomsággal. Pl. a Feed My Dreams is abszolút mértékben így épül fel. A My Mercy a lemez egyik legjobbja, hátborzongató visszafojtottsággal indul - ha jól hallom még keleties dallammeneteket is belepakoltak - aztán mikor az ember azt várná, hogy most fog robbanni egyet az egész, inkább egy Alice In Chains-es (!!) téma következik. Hihetetlenül király. Döbbenet, komolyan. A No Home-ban is új vizekre merészkedtek, némi fura billentyűs effekttel színesítik a cuccot. És Dez itt is énekel. Egyébként olyan hangok jönnek elő belole, amire szerintem senki sem számított, ráadásul rendkívül egyedi torka van, azt meg kell hagyni, a nem túl széles hangterjedelme ellenére.

A Tragedy egy pörgősebb darab, hatalmas hangulatot csinálhat koncerten. Súlyban a Tyler's Song a verhetetlen, a dal elején leszakad az ember feje, olyan brutális, aztán a refrén megint dallamos, de mekkora témával!!! Ezerrel betelepszik a füledbe. Kegyetlenül jó. A lemez másik kiemelkedő pontja. Mint ahogy az Untrue is. Itt megkeverték rendesen a srácok a témákat, nyugisan piszmog a bőgő az elején, majd a katarzis a refrénnél tör ki elemi erővel - már megint. Nem durvulatra kell gondolni, mert itt is a fogós dallamokon volt a hangsúly. Az Anything But You a lassan őrlő pszichotikus rémálom. A Burgundy-ban megint csak keleties témákat illesztettek háttérnek, melyhez Dez visszafogott előadása nyújt ellazulást. Az El Cuy Cuy még egy kevéssé az első lemezre üt, de az effektes refrén már az új időkről szól. Dez hol eszement vastag hangon üvölt, hol úgy énekel, mint egy vékony hangú bátortalan gyerek. A dobos srác is sokat fejlődött, változatosabban ütöget, mint korábban, Meegs riffjei meg ha kell szakítanak, vagy az őrületbe kergetnek. Persze Rayna sem gyengült az évek alatt, megállja a helyét a srácok között.

Nincs gyenge pontja az albumnak. Az év lemezei között lazán ott a helye. Az élbolyban. A CC bebizonyította, hogy nem csak a szerencsén múlik a siker, hanem bizonyítani is kell hozzá. Ők megtették.