Technikás death metal banda sok van, ezt már elmondtam egy-kétszer, éppen ezért kell azt a keveset igazán jót becsben tartani és értékelni. Megmondom őszintén, a Once Was Not lemezükig ilyen brigád volt a Cryptopsy is. Most viszont csak fejvakarás van, semmi más.
megjelenés:
2008 |
kiadó:
Century Media / EMI |
pontszám:
6 /10 Szerinted hány pont?
|
Már az gondolkodóba ejtett, amit itt-ott elhintettek a neten, hogy dallamosan is énekelni tudó vokalistát és szintist keresnek, de akkor még nem gondoltam igazán bele, mi is lesz ebből. Hát most már tudom. Úgy, de úgy pofon csaptak Auburnék ezzel az új lemezzel, hogy kifejezetten fáj az arcom. Vagy inkább ég egy-két dal hallatán. Most ne kezdjünk bele egy felesleges vitába arról, hogy egy zenekarnak mindig ugyanazt kell-e játszania, vagy a fejlődés az élet velejárója, mert itt nem erről van szó.
Na. Lássuk csak.
A kezdő Worship Your Demons-szal semmi probléma, rövid és csípős, mint egy ostorcsapás, olyan hangulata van, mint a téli álomból felébresztett grizzlynek, aki úgy érzi, hogy beleszartak a reggelijébe, és észreveszi az arra járó hobbivadászt. Tipikus Cryptopsy, kicsavart, megtekert riffekkel, Flo védjegyszerű szögelésével, itt még abszolúte nem hallatszik, hogy baj van. Nincs baj a The Headsmennel sem, bár szellősebb a szerkezete, mint amit eddig megszokhattunk tőlük, valahogy olyan, mint a Whisper Supremacys korszak modernizálva. Nem rossz a dal amúgy, talán a lemez egyik legjobbja, a rövid szóló is rendesen a helyén van.
Ami lényeges az viszont már itt látszik, illetve hallatszik. Matt McGachy alapvetően nem jobb énekes, mint a bámulatosan gyorsan visszavett és aztán döbbenetesen gyorsan ki is rúgott Lord Worm, nem erősebb a hangja, ráadásul némi trükkel éltek, mert a mély, gyomorból jövő hörgést, és a magasabb sikolyokat hallhatóan külön vették fel. Flo egójával most sem tudtak mit kezdeni, a dobok megint nagyon előtérbe kerültek, de ez nem olyan nagy baj, mivel szerintem Flo Mounier a death metal színtér jelenlegi legjobb, leggyorsabb és leginvenciózusabb dobosa. Szerencsére ez a lemezelőzetes anyag is jobban szól, mint a CD-re égetett Once Was Not, köszönhetően annak, hogy rendesen odafigyeltek a gitárokra, szinte minden hangot ki lehet hallani, a szintit meg ügyesen elbújtatták, de hát a francnak sem hiányzik. A Silence The Tyrants még szellősebb, ha lehet ilyet mondani, de alapvetően még megmarad a gyors, technikás death/grind vonulat keretein belül. Aztán nagyjából 2:20-nál indul a móka, egy dallamos, szintivel fűszerezett, samplerdús kiállás, amit az ember egyszerűen nem tud hová tenni, csak szórja a 'megazisteneket.
Idáig még nem olyan nagy a baj. Az majd csak ezután jön. Hogy a Bemoan The Martyr című dallal mit is akartak, azt a fene sem tudja. Samplerek, basszuskiállás és jön az első dallamos énekes rész. Matt sajnos dallamosan nem egy hangszálakrobata, nem hamis, kellemes a hangja is, csakhogy dallamérzéke az nincs neki, szerintem egy kis biztatás mellett akár Csihar Attila is jobb énekdallamot találna ki. Ezután durvább téma jön, de ezt sem tudom hová tenni: ez a szaggatott, szinti aláfestéssel kísért rész nem rossz ugyan, de nem Cryptopsy, és ezt még az utána jó érzékkel beillesztett durvulat sem tudja jóvátenni.
Baj van, baj van, baj van.
A Leach egy dallamos death csapat dala is lehetne, nyomokban sem Cryptopsy, és ami a legfontosabb, mint dal is nagyon gyenge. Flo hiába veri ki a meleg szart is a dobokból (ami persze tökig triggerelt), ez kevés, nagyon kevés, ötlettelen hadonászás, a dallamos énekes rész pedig még egy fokkal rosszabb, mint az előző dallamos téma. Még a döbbenetesen jó Auburn szóló sem menti meg ezt a nótát.
A The Plagued az egész lemez esszenciája, van benne régi Crypto, dallamos ének, szintis kiállás, modern extrém durvulat, de valahogy már az első perc után unja az ember. A Resurgence Of An Empire tulajdonképpen egy egészen jó szám lehetne, de nem a technikás, fifikás death/grind atyaisteneitől. Összességében nem vészes a helyzet, de itt kezd érlelődni a gondolat bennem, hogy ezt az egész lemezt nem lett volna szabad Cryptopsy néven kiadni. Tudom, hogy talán túl kritikus vagyok, de te is zabos lennél, ha az egyik legjobb barátod belerúgna az imádott, dédelgetett aranyhörcsögödbe, és ráadásul még jól meg is taposná.
Az Anoint The Dead felejthető 3 perce (amiben amúgy az ex-Ion Dissonance vokalista, Gabriel McCaughry is hörög kicsit) után a Contemplate Regicide az, ami némileg megmenti a csapat renoméját, de ez már kevés a végeredmény szempontjából, főleg, mert a lemezt záró két nótával, a Bound Deaddel és az (Exit) the Few-val a bánat tudja, hogy mit akartak, és itt előjön az, amit sosem hittem volna: alig várom, hogy véget érjen egy Cryptopsy lemez.
Sajnos ez van. Ezt az anyagot Cryptopsy néven tilos lett volna kiadni. Ezt némileg a hivatalos honlapon látható bandafotó is alátámasztja, elsőre senkit sem ismertem fel, mindenki letolatta a séróját, inkább úgy néznek ki manapság, mint egy modern metal banda, és nem úgy, mint death/grind legendáktól várná az ember. A lényeget már elmondtam, a produkció, a hangzás, a hangszeresek technikailag teljesen rendben vannak, bár ezt el is vártam, a gitárszólók kiválóak, a riffek többségükben jónak mondhatók, Flo zseniális, a szintit kezelő Maggie Durand is egész jó, bár sok dolga nincs. A lemez gyenge pontja a vokál, és maga a koncepciótlan, ötlettelen zene. Mondom, ég a pofám, úgy arculcsapott a kanadai brigád. Ez így kevés, nagyon kevés.
Hozzászólások