Shock!

A Kanadából származó Into Eternity dallamos thrash/prog egyvelege jócskán meglepett, és nem csak zenéjük nagyjábóli bekategorizálhatatlansága miatt. Habár negyedik lemezük a The Scattering Of Ashes, valamiért eddig elkerülték a figyelmemet, de talán nem csak az enyémet.

Az első nóta még nagyjából átlagos a saját világukban, a másodikban már komplexebb a szerkezet, illetve az ének sokszínűsége vonzza magához a hallgatót. A hörgés és magasan dallamos ének még nem akkora megfejtés, ám a srác (Stu Block) néha olyan sikításokat ereszt el, amin érezni, hogy a Halford/Ripper iskolát megjárta – ritkán kedvelem az ilyen plafonrepesztő magasságot, de el kell ismerni, jó a kölyök. Persze ehhez az is szükséges, hogy a hörgéssel egyenértékű legyen mindez. Néha történetmesélős feelinget is kap az ének, a zene is egyre tekervényesebb, ám a bonyolultság mellett megmaradt a dinamika, az ember meg kapkodja a fejét, hogy most brutál death/black metalt hallgat, klasszikus metalt vagy progot. Mindezt valahogy olyan könnyedén fonják egybe a zenészek, amitől az egyszeri hallgató álla elsőre a földön koppan.

Talán pont ez a sokszínűség lesz az, ami egyik-másik műfaj rajongóit elriaszthatja a lemeztől, más csapatok évekig megélnének a fél lemezanyag ötleteiből, az Into Eternity meg itt pazarol nekünk összevisza. Eszelős dobolás, gitártémák és szólók, sokszínű éneklés, komplex dalszerkezet – ez jellemzi röviden a csapat világát.
Természetesen nem csak a sebességben mutatják be tudásukat, a finom akusztikusan induló (de azért később bedurvuló) Surrounded By Night a csapat érzékenyebb oldalát is megvillantja, itt azért kiütközik, hogy Stu egyelőre az igazán finom, érzelmes éneklésben egyelőre még nincs otthon.

Sajnos a korábbi lemezeiket nem ismerem, így összehasonlítási alapom nincs, az viszont biztos, hogy ezentúl oda fogok figyelni a tevékenységükre. A lemezt Andy Sneappel rögzítették, nem is szól rosszul, olyan endisznípes a végeredmény, szikár és lendületes a sound. Ráadásul hála az égnek nem estek abba a hibába, hogy csináltak egy 50-60 perces albumot, ők megálltak 41 percnél, és ez így van jól. Még három perc és az már a hallgató fárasztása lett volna. Komoly megjelenése volt a tavalyi évnek, erősen ajánlott minden komplex-zene rajongónak.