Ez a friss kiadvány már az Iron Maiden hatodik hivatalos válogatáslemeze, ami elég vicces annak fényében, hogy ezt a mennyiséget tizenöt év alatt sikerült összehozniuk. Üzleti szempontból bizonyára van értelme a dolognak, különben aligha csinálnák... Tény, hogy a Maiden évről évre újabb rajongók tízezreit hódítja meg, akiknek jól jöhetnek az ilyen tematikus összegzések, bár én a legkevésbé sem vagyok meggyőződve arról, hogy a brit heavy metal szörnyeteg múltjára kíváncsi mai 14-15 évesek bemennek a boltba, és megveszik ezt az anyagot vagy közvetlen elődjét, a 2008-as Somewhere Back In Time-ot. Aki meg nem tegnap óta hallgat Maident, annak valamilyen formátumban úgyis megvannak ezek a dalok. Na mindegy, Rod Smallwood és Steve Harris bizonyára értik a pontos hátteret. Úgy is nézhetjük, hogy ma már a CD is leginkább merch-terméknek tekinthető, a Maiden meg mindig is vérprofi volt ezen a téren... A lényeg annyi, hogy a From Fear To Eternity az 1990 óta készült Iron Maiden albumokról válogat, és mivel a banda a '90-es évek közepe óta fokozottan vonzódik az epikusabb, progosabb vonalhoz, nem meglepő, hogy egy diszken nem is lehetett volna megfelelően összefoglalni az utóbbi két évtizedet.
Míg a Somewhere Back In Time által összefoglalt első időszak lemezei többé-kevésbé össznépileg istenített klasszikusoknak számítanak, az itt szóban forgó nyolc stúdióalbum megítélése távolról sem egységes. Ez nem csoda, hiszen a csapat pályájának e mozgalmas húsz éve eleve három markáns szakaszra oszlott. Az Adrian Smith távozása után készült két nyersebb anyagot, a No Prayer For The Dyingot és a Fear Of The Darkot még kedveli a többség, bár már ekkoriban is elég sokan rikácsoltak a banda megfáradásáról. A Blaze Bayley fémjelezte The X-Factor és Virtual XI a mai napig képesek késhegyig menő vitákat generálni, és hiába fogadta hihetetlen eufória 1999-ben Bruce Dickinson és Smith visszatérését, az azóta készült négy album még a döbbenetes sikerek és az összes korábbinál grandiózusabb turnék dacára sem váltotta be mindenki reményeit. Vagyis ha nem vagy a banda elfogult fanatikusa, aki gondolkodás nélkül akármit bekajál tőlük, elég kevés esélyt látok arra, hogy egyformán szeresd az itt szereplő huszonhárom Maiden nótát.
Az Iron Maiden tipikusan albumzenekar, így nem irigylem a válogatás összeállítóit. Pláne, hogy miközben elég nyilvánvaló, melyek voltak az 1980 és 1988 közötti szakasz slágerei, az utóbbi két évtizedre nézve már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet... Meglehetősen aránytalannak is tűnik a végeredmény, pedig a lemezekről összeválogatott dalok száma nagyjából egyenletesen oszlik meg. A No Prayer, a Fear, a Brave New World és a legutóbbi The Final Frontier három-három, a Dance Of Death és az A Matter Of Life And Death négy-négy dallal képviseltetik magukat, de – dickinsonos koncertfelvétel formájában – kapunk két szerzeményt az X-Factorról és egyet a Virtual XI-ről is. Alighanem kitaláltad már, mire akarok kilyukadni... Bizony: ahogy az utolsó négy soralbumot, úgy ezt a válogatáslemezt is eluralják a bazihosszú eposzok. Elfogadom, hogy a banda és a menedzsment elsősorban a frissebb cuccokat erőltetné, így inkább idepakoltak egy kilenc-tíz perces újabb dalt két-három '90-'92-es téma helyett, de némelyik ide felkerült darab jóval kevésbé reprezentálja a Maiden utóbbi húsz évét, mint sok lemaradt szerzemény. Pláne, hogy tényleg random módra válogattak, nem greatest hits, hanem best of összeállítás volt a cél. Azaz nem csak klipdalok kaptak helyet rajta, és nincs is itt minden klipdal.
Ja, hogy legyek konkrétabb? Végülis miért ne, bár mindez erősen szubjektív kérdés. Szóval sikerült ide felpakolni olyan számokat is, amik nemhogy egy húszéves Maiden áttekintésre, de egy tíz- vagy ötéves időtávú best ofra sem fértek volna fel, ha én állítom össze a listát. Az El Dorado, a The Reincarnation Of Benjamin Breeg, a Coming Home és a These Colours Don't Run mindenképpen ebbe a kategóriába tartoznak, a Blood Brothers meg egyenesen a Blaze-korszak legfantáziátlanabb rétestésztáival focizik nálam egy ligában. Emlékszem, már a 2000-es kisstadionos bulin is halálosan unalmas kínszenvedésnek tűnt végigtoporogni, pedig akkor még igencsak friss volt a Bruce-ék visszatérése feletti láz... Szintén nyugodt szívvel elvitatkozom bárkivel arról, hogy vajon a Man On The Edge vagy a Different World igazságos döntés következtében találták-e meg itt a helyüket mondjuk a From Here To Eternity vagy a Wasting Love rovására. Szerintem nem, mi több, nagyon nem.
Mielőtt rosszindulatúnak bélyegzel, ez csak a dolog egyik oldala, mert sok dal szerepeltetése meg egyértelmű. A The Wicker Man, a Brave New World, a Paschendale, a Rainmaker, a For The Greater Good Of God vagy a Where The Wild Wind Blows tényleg modern kori Maiden remekművek, és azért is piros pont jár, amiért manapság már nem nagyon játszott darabok (Holy Smoke, Tailgunner, Afraid To Shoot Strangers) is felbukkannak. Az ezekkel ellentétben irgalmatlanul túlnyomatott Fear Of The Dark esetében sem kérdés, hogy itt a helye. Az viszont kifejezetten vicces, hogy így, Bruce-szal a mikrofonnál a Sign Of The Cross és a The Clansman csont nélkül a két CD legjobbjai között vannak. Az eredeti változatokat is bírtam annak idején, de Dickinsonnal tényleg A-kategóriás Maiden klasszikus mindkettő.
Ahogy írtam, a csapat tábora még mindig folyamatosan gyarapszik, így aztán vajmi kevés jelentőséggel bír, hogy az én 1990 és 2010 közötti Harris & Co. válogatásom biztosan nem úgy nézne ki, mint a From Fear To Eternity. Arra azonban mindenképpen jó ez a kollekció is, hogy ismét elvitatkozzunk rajta, tényleg gellert kaptak-e a Seventh Son Of A Seventh Son után, hibás döntés volt-e bevenni Bayleyt, netán beváltotta-e a reményeket a hatos felállás vagy sem. Ezen túlmenően azonban ma, a fizikai hanghordozók korszakának leáldoztával már annyi értelmét sem látom az efféle minden extra érdekesség nélküli válogatásoknak, mint azelőtt.
Hozzászólások