Csak az előző Clash Of The Elements lemezzel szerettem meg igazán a The Poodlest, de akkor nagyon rájuk kattantam. Azóta is rendszeresen hallgatom azt az albumot, és a korábbiakat is átértékeltem miatta, pedig azok a megjelenésük idején eléggé elmentek mellettem. Nagyon kíváncsi voltam, mire mennek a svéd melodikus/AOR/glam arcok a legközelebbi nekifutással, ugyanis meglehetősen nyitottnak tűnt a pálya: a 2009-es album annyira változatos volt, hogy abból a vonalból akármi következhetett volna. Jakob Samuelék azonban végül a lehető legkiszámíthatóbb forgatókönyv szerint dolgoztak, és a kísérletezősebb, sok különböző irányba tapogatózó hármas anyag után némileg homogénebb, középutasabb lemezt készítettek.
Kérdés persze, mennyi értelme van a középutas jelző fokozásának a Poodles esetében, ez a banda ugyanis a kezdetektől fogva olyan ultraslágeres muzsikában utazik, amire tényleg bárki ráindulhat. Nem véletlen, hogy az előző évtized közepén a svéd Melodifestivalen műsorban is komoly sikert arattak, ami az Eurovíziós Dalfesztivál amolyan helyi előválogatója, igazi össznépi örömünnep és bulvármédiás toptéma a skandináv országban.
Nos, a popos fogósság most sem változott, tényleg mérgezően ragadósak a dallamok, a refrének, szimplák és könnyen rögzülnek a tempók, de ha ennek alapján valami egysejtű takonyra gondolnál, ne tedd. A Poodles tipikusan olyan zene, ami elsőre, sőt, talán másodjára és harmadjára is félelmetesen nyilvánvalónak tűnik, valójában azonban vérprofi munkáról beszélünk. Samuel és társai a zeneszerzés minden csínját-bínját tökéletesen ismerő mesteri dalkovácsok, a hangszerelésből, gitárszólókból, vokálharmóniákból egyaránt lejön, mennyire értik a dolgukat, maguk a dalok azonban jó értelemben vett, száz százalékos slágerek. Nem véletlen, hogy a Performocracy helyből a svéd listák élén kezdett, és a lassan már-már patinásnak is nevezhető Frontiers kiadó első listavezető nagylemezévé tudott válni annyi év után...
Ahogy már említettem, egységesebb ez az anyag, mint elődje, de a szerzemények nagyrésze kellően karakteres, és persze most sem spóroltak a már-már idegesítően levakarhatatlan melódiákkal. Ha tipikus, védjegyszerű Poodles témákra áhítozol habos, de lendületes tempókkal és kissé nordikus felhanggal, a nyitó I Want It Allt, az Until Our Kingdom Fallst, a Cuts Like A Knife-ot vagy a Your Time Is Now-t tudom ajánlani, de erősre sikeredtek a kissé modernebb, darkosabb tónusú nóták is. Ilyen például a Father To A Son, a bónusz Don't Tell Me vagy az I Believe In You, ami konkrétan a kedvencem a lemezről kiirthatatlan kórusával. De hogy ne csak dicsérjem őket, az As Time Is Passing ballada például már túlságosan is nyálasra sikeredett, ebből tényleg olyan mennyiségben csöpög a rózsaszín cukormázas szirup, hogy az még nekem is sok. Na, az ilyesmi tényleg inkább az eurovíziós szarságok közé kívánkozik, mintsem egy rocklemezre, legyen az akármilyen lájtos rocklemez... A Vampire's Call meg teljesen rendben van a maga fagyos gitárdallamaival, de mintha 2011-ben már kissé késő lenne felugrani a Twilight vonatra. Még akkor is, ha a szöveg nyilván több síkon is értelmezhető.
Habár a Clash Of The Elements az izgalmasabb, sokrétűbb megközelítés miatt határozottan jobban tetszett ennél az új anyagnál, a Performocracyt is szívesen hallgatom, még akkor is, ha közben minden pillanatban tisztában vagyok vele, hogy nem feltétlenül emlegetjük majd tíz-tizenöt év múlva a dallamos műfaj klasszikusaként. Ezekben a hetekben, a napos idő beköszöntével párhuzamosan viszont még így is rengeteget pörgettem a lemezt, mert egyszerűen jó kedvet csinál az embernek, miközben éppen melóba tart, ismét feltölti, amikor hazamegy, a köztes időben pedig jól el lehet dudorászni a dallamokat. Emiatt elég nehéz is kivenni az anyagot, ha egyszer ráálltál Jakobék hullámhosszára. Tipikusan olyan rágógumi-muzsikát nyomatnak tehát, ami szórakoztat és ellazít, de ennek ellenére távolról sem felszínes. Arról nem is beszélve, hogy a banda hangzása és dallamvilága teljesen jellegzetes, és nemcsak Samuel hangja miatt. Ezt pedig ugyebár a Frontiersnél dolgozó előadók legalább 90 százalékáról biztosan nem lehet elmondani...
