Shock!

Noha még csak az év első felében járunk, az már biztosan kijelenthető, hogy a buffalói Cannibal Corpse új anyaga, a márciusban kiadott Torture lazán ott lesz 2012 legerősebb extrém metal produkciói között. A világ egyik legismertebb death metal bandájának friss albuma talán minden korábbi produkciójuknál változatosabb, intenzitása pedig a megszokott módon páratlan. A Cannibal Corpse rendíthetetlen kitartása ráadásul mára egyértelműen meghozta a kívánt eredményeket, hiszen az album világszerte komoly siker, az Egyesült Államokban például a Billboard-lista 38. helyén nyitott, ami egy death metal lemeztől még manapság is elképesztően jónak számít. A június végén ismét Budapesten koncertező csapatból a tavaly a Slayert is kisegítő Pat O'Brien gitárossal beszélgettünk.

Pat, kezdjük a legfontosabbal: milyen érzés egy Top 40-es zenekar tagjának lenni?

(nevet) Igazán nagyszerű! És meglepő is egyben, ugyanis egyikünk sem gondolta korábban, hogy a Cannibal Corpse valaha is ilyen magasra juthat a Billboard-listán... Jómagam 1997-ben csatlakoztam a zenekarhoz, és soha nem is foglalkoztunk ezekkel a szempontokkal, csakis azzal, hogy a zene a lehető legjobb legyen. Napról napra építkeztünk, haladtunk előre, és ez a kitartás meghozta az eredményét.

Valahol azt olvastam, hogy bizonyos újkori albumaitok sikeresebbek, mint némelyik régi, pedig az eladások alapvetően drasztikusan zuhannak. Mi a titkotok?

Nem hinném, hogy lenne titok. Keményen és folyamatosan dolgozunk, átlagosan kétévente kihozunk egy-egy új nagylemezt, amin mindig minőségi Cannibal Corpse zene hallható. Mindig is a dalokra koncentráltunk, arra, hogy egyre jobbak legyünk a saját stílusunkon belül, és még ma is hajt minket a vágy, hogy fejlődjünk, egyre jobb nótákat írjunk. A Torture lemez is jó példa erre, hiszen talán még soha azelőtt nem született ennyire változatos albumunk. Ezen az anyagon nem találsz két egyforma dalt, mindegyiknek önálló arca van a tempóváltásoknak, eltérő hangnemeknek, különböző apróságoknak köszönhetően.

Szerinted mennyire játszott közre ebben a változatosságban, hogy ezúttal te is és Rob Barrett is jobban belefolytatok a dalszerzésbe, mint mondjuk legutóbb?

Alex Webster öt dalt hozott, Rob hármat, én pedig négyet, vagyis tényleg kiegyenlítettebb volt most a helyzet. Biztosan ez is belejátszik a lemez változatosságába, mert vannak eltérések a dalaink között, de belülről nehéz megítélni, pontosan mik is ezek a különbségek. Összességében talán azt mondhatom, hogy az én dalaim a gitártémákat tekintve általában technikásabbak, bonyolultabbak, mint Alex vagy Rob témái, de ez sem általános... És az a legszebb, hogy akármelyikünk is írja az adott nóta vázát, a végeredmény mindig hamisítatlan Cannibal Corpse lesz.

Van kedvenc dalod az albumról?

Talán a Followed Home Then Killed, amit egyébként én hoztam. Ebben szerepelnek a kedvenc gitárszólóim is.

Érdekes helyzet, hogy Jack Owen távozása óta az az ember a gitárpartnered a bandában, akinek a helyére annak idején beléptél a Cannibal Corpse-ba. Mennyiben más Robbal együtt zenélni, mint annak idején Jackkel?

Azt hiszem, elsősorban abban, hogy Rob sokkal inkább death metalos aggyal gondolkodik, mint Jack, és ez nemcsak a gitározásában, de a dalszerzés során is komoly jelentőséggel bír. Jack mindig is több irányba tapogatózott, és nem is az a kifejezett shredder típusú gitáros: akár úgy is fogalmazhatok, hogy sokkal bluesosabb a játéka, mint Robnak. Ami a személyes oldalt illeti, a zenekar mostani felállásában mindenki tökéletesen elégedett. Mindnyájunknak megvan a megfelelő tere a kibontakozáshoz, közösek a célok, mindenki egy irányba húzza a szerelvényt.

Mit gondolsz, meddig tudtok még folyamatosan felfelé lépdelni?

Fogalmam sincs. És igazából azt kell mondanom, nincs is lehetetlen. Ahogy például a Torture változatossága is sokaknak okozott meglepetést, úgy később is szolgálhatunk még érdekességekkel. A célunk úgyis mindig az lesz, hogy olyan albumokat készítsünk, amikkel mi magunk maradéktalanul elégedettek vagyunk.

Kicsit muszáj elkanyarodnom a Cannibal Corpse-tól, tavaly ugyanis nem mindennapi lehetőséget kaptál a Slayertől, amikor pár koncert erejéig te ugrottál be Jeff Hanneman helyére...

(nevet) Na igen! Az kemény volt!

Emlékszel arra a pillanatra, amikor közölték veled az ajánlatukat?

Soha nem fogom elfelejteni, ugyanis annyira lezsibbadtam, hogy hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok! (nevet) Nagyon gyorsan is kellett döntenem, de egy ilyen ajánlatra természetesen nem mondhattam nemet. Így aztán szinte azonnal repülőre is kellett szállnom: átrepültem Tampából Madridba, és onnantól kezdve szűk egy hetem volt arra, hogy megtanuljam és begyakoroljam a programot. Hatalmas kihívást jelentett számomra ez az egész.

Elég szürreális lehetett...

Az volt! (nevet) Már eleve az hihetetlennek tűnt, hogy a színpadon Kerry Kinget láttam magam mellett! De igazából tényleg annyira pörgősre sikeredett az az időszak, hogy még csak feleszmélni sem volt lehetőségem. Elhiheted, hogy milyen egyszerű lehet nulla idő alatt betanulni és begyakorolni a Slayer teljes koncertműsorát... Hatalmas nyomás nehezedett rám, ráadásul a bandával szinte csak a beállásokon tudtam gyakorolni abban az egy hétben. Aztán Gary Holtnak ott kellett hagynia a turnét, és jött a mélyvíz.

Technikai szempontból melyik dal jelentette a legkeményebb falatot?

A maga módján szinte minden Slayer nóta megfelelő előadása komoly technikai felkészültséget igényel, így nem tudok csak egy nótát kiemelni a sok közül. És mivel a komplett setlistet kellett bevágnom, egyébként is olyan volt az egész, mintha egyetlen gigahosszúságú dalt kellene megtanulnom! (nevet)

Ha újból felkérnének egy hasonló beugrásra, elvállalnád?

Persze, csak megkérném őket, hogy hadd kapjak legalább még egy hetet pluszban a felkészülésre! (nevet)

A Cannibal Corpse-ba a Nevermore-ból kerültél. Arra az időszakra hogyan emlékszel vissza?

Úgy, hogy életem egyik nagyon különös szakasza volt az a periódus. Emberileg jól éreztem magam a Nevermore tagjaival: két évre felköltöztem Seattle-be, rengeteget ittunk, buliztunk, a dolognak ez a része rendben volt. Zeneileg viszont nem feltétlenül a saját világomban mozogtam. Félre ne értsd: a Nevermore a saját stílusában verhetetlen volt, a zenéjük gitárosi szempontból is roppant igényes, és komoly kihívásokat tartogatott számomra. Én viszont mindig is a súlyosabb, death metalosabb muzsikákért rajongtam igazán. Ettől még persze büszke vagyok a The Politics Of Ecstasy lemezre és az In Memory EP-re is, és nagyon sajnálom, hogy a banda tavaly gyakorlatilag feloszlott. Remélem, sikerül majd összeszedniük magukat, mert remek zenekar, és nagyon jó srácok is mindannyian.

Megszállott death metal rajongóként nyilván te is azonnal meghallgattad a tavalyi Morbid Angel albumot, amint megjelent. Mi a véleményed róla?

Annyira tudtam, hogy ezt a kérdést nem fogom megúszni! (nevet) Nézd, a Morbid Angel hatalmas csapat. Ezúttal valami másban gondolkodtak, a végeredmény azonban felemás lett. Az Illud Divinum Insanus hagyományos nótái nagyon tetszenek, de úgy gondolom, a többit, az indusztriális/techno dolgokat inkább egy másik anyagon kellett volna kihozniuk, valami speciális kiadványon, netán más név alatt, vagy nem tudom...

Figyeled amúgy a mostani death metal bandákat?

Persze, képben vagyok. Rengeteg jó csapat mozog mostanában a színtéren, és a régebbiek is mind formában vannak: imádom a Nile-t, a Six Feet Undert... Nem is tudom felsorolni, mennyi jó banda aktív manapság a műfajban.

Ha csak egy dalt mondhatnál, ami mindent összefoglal a death metal műfajról, melyik lenne az?

Ez nehéz kérdés... (elgondolkodik) Azt hiszem, talán az Awaiting The Absu a Sinistertől: ez a nóta a maga sötét, barátságtalan hangulatával és azokkal a gyilkos riffekkel egyszerűen verhetetlen. Őket is nagyon szeretem egyébként, a Hate lemezük, amin ez a dal is szerepel, az egyik legjobb album a műfajban.

A csatlakozásod előtt született Cannibal Corpse albumok közül melyik a kedvenced?

Ha muszáj választanom, a Tomb Of The Mutilatedet és a The Bleedinget említeném. De mindegyiket nagyon szeretem.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Black Sabbath első albuma, az Accept Restless & Wildja, és mondjuk a Ride The Lightning a Metallicától.

A Luluról mi a véleményed?

(nevet) Csak részleteket hallottam belőle, de az éppen elég is volt. Szerintem túl messzire merészkedtek azzal az anyaggal, és eléggé el is szigetelték ezzel a lemezt. Ebből a szempontból hasonlít az utolsó Morbid Angel album kísérletezős cuccaihoz, csak még annál is drasztikusabb...

Mi az élet értelme?

Légy boldog, foglalkozz azzal, amivel szeretnél, és soha ne alkudj meg.

A Cannibal Corpse június 28-án Budapesten, a Club 202-ben játszik. További részletek a Concerto honlapján.