Manapság, amikor hetente körülbelül százötven új kiskorú shredbajnokot lehet megtekinteni a YouTube-on, és semmi hírértéke nincs annak, hogy valaki boszorkányos mutatványokra képes a hat(hét?)húroson, szinte elképzelhetetlen, milyen lehetett anno, amikor néha-néha felbukkant egy-egy új gitárhős. Illetve nagyon is el lehet képzelni, milyen volt, hiszen azért a ma emberével is előfordul, hogy szájtátva rácsodálkozik valamire. A mai tendenciákat is tudomásul kell persze venni, és ha a jó oldalát próbáljuk nézni, talán kevésbé mernek a zenekarok szart kiadni a kezeik közül, ha egy nyolcévestől is minimumelvárás a Malmsteen összes. De hagyjuk is a mai világot, hiszen egy tragikus történet pontosan harminc éve ért véget, és teljesen más korban zajlott.
megjelenés:
1981. november 7. |
kiadó:
Jet |
producer: Max Norman, Ozzy Osbourne, Randy Rhoads
zenészek:
Ozzy Osbourne - ének
Randy Rhoads - gitár
Bob Daisley - basszusgitár
Lee Kerslake - dobok Johnny Cook - billentyűs hangszerek
játékidő: 43:22 1. Over The Mountain
2. Flying High Again
3. You Can't Kill Rock'N'Roll
4. Believer
5. Little Dolls
6. Tonight
7. S.A.T.O.
8. Diary Of A Madman
Szerinted hány pont?
|
A '70-es, '80-as évek fordulóján járunk tehát, amikor nincsenek minden bokorban gitármaszturbátorok. Hendrix már legenda, Page és Blackmore nagy öregek 35 évesen, Schenker már befutott, May pedig még nem vetette meg a lábát Amerikában a Queennel. Rajtuk kívül igazán új, modern ízzel játszó hard rock/heavy metal gitáros egy létezik, ő pedig Eddie Van Halen (igaz, Yngwie is bőszen gyakorolgat már Svédországban, sőt, talán már az Államokba szóló repjegyét is megvette). Hogy ő hatással lehetett-e a Quiet Riottal két lemezt kiadott huszonéves szőke srácra, azt a kortársi viszonyok miatt nem lehet eldönteni, de jelentősége sincs. Ami biztos, hogy a '80-as években sikeressé vált vagy akkor felnőtt muzsikusok számára felbecsülhetetlen inspirációt jelentett Randy Rhoads lélegzetelállító gitározása, amit sok korong ugyan nem őriz, de az a kettő, amit Ozzyval készített, száz másikkal felér.
Ami engem illet, a Blizzard Of Ozzt is elejétől végéig tökéletesnek tartom, de a Diary Of A Madman nemcsak Ozzy munkásságából nagy kedvenc, hanem úgy egyáltalán, minden idők egyik legfontosabb albuma számomra. Nagy szerepe van ebben az epikus címadó tételnek, ami egyszerre hátborzongató és lenyűgöző, irodalmi és horrorisztikus, progresszív és dallamos metal remekmű – egyértelműen Ozzy szólópályájának zenei értelemben vett csúcsa. Nem véletlen, hogy pont ezt a dalt dolgozta fel tőle a Dream Theater (ezt speciel most tudtam meg), a Nevermore és a Psychotic Waltz... És mik ki nem derülnek: az ember azt hinné, Ozzy sose játszotta élőben, és mégis- 2000 táján az akkoriban ismét beugró Joe Holmesszal bizony elővették, és még egy-két élvezhetőbb verzió is fellelhető a megfelelő helyen.
Na de hol vagyunk még a lemez végétől? Ahogy az egész indul, már az is klasszikus: az Over The Mountain dobintrója egyszerűen zseniális, a dal maga pedig talán a legelső az alulértékelt Ozzy-klasszikusok listáján, pedig kapásból ezt választanám második kedvencnek a Diary után Ahogy pulzál az egész, az már a Jake E. Lee-korszakot is előrevetíti. Érdekes módon erről az anyagról csak az egyszerűbb tételek, a rock'n'rollos Flying High Again és a lassabb tempójú, de kellően súlyos Believer (azt a basszus-indítást figyeld, he!) „élték túl" a koncertrepertoárban, pedig van még két baromi jó és egymástól nagyon is különböző lírai tétel is. A You Can't Kill Rock'N'Roll hangulatos, a Tonight meg ozzysan, szerethetően giccses, ebből nőtt ki utóbb a So Tired meg a Dreamer. A két maradék dal, a Believerhez hasonló tempójú Little Dolls és a gyorsabb S.A.T.O. (a vicces feloldásnak tessenek utánanézni) is emlékezetesek. Randy frenetikus, sziporkázó és ezredszerre hallgatva is elképesztő játéka abszolút rányomja a bélyegét a hangzásra, de amikor megszerettem az albumot, nagyban hozzájárult ehhez Lee Kerslake dobsoundja és jellegzetes stílusa is (lásd a nyitódalról írottakat!), noha a borítón már a turnén játszó Tommy Aldridge szerepelt, és a basszusgitáros Bob Daisley helyett is Rudy Sarzót tüntették fel. Kerslake sávjait a 2002-es újrakiadáson ki is cserélték egy Mike Bordin által feljátszott dobalappal egy nevetséges pereskedés miatt, de még így is figyeltek arra, hogy az új dobsáv a lehető legjobban hasonlítson az eredetire. (Ugyanezen a kiadáson Daisley sávjait Robert Trujillo nyomja.)
Érdekesség még, hogy bár a billentyűs hangszereket a Blizzardot is feljátszó és a csapattal turnézó Don Aireynek szokás tulajdonítani ezen az anyagon is, valójában egy Johnny Cook nevű session zenésznek köszönhetőek az ízlésesen meghangszerelt billentyűs témák. A felvételek idején Don épp a Rainbow-val volt úton, de a Diary turnéra már visszatért, és az egyik szünnapon ment egy kört közvetlenül Randy előtt az ominózus repülővel. Utólag könnyű okosnak lenni, de valakinek – talán pont neki, aki fel is ment vele – tényleg lehetett volna annyi esze, hogy lerángatja a következő felszállás előtt a minősíthetetlen állapotban lévő pilótát... Ha valaki ezt megteszi, nem ér tragikus véget egy szinte kimeríthetetlen kreativitású tehetség élete fájdalmasan fiatalon. Nem véletlen, hogy – önéletrajza tanúsága szerit – Ozzy a mai napig nem heverte ki ezt a tragédiát, pedig ennyi év után talán már a család is feldolgozta.
Randy életműve mindenesetre már életében halhatatlanná tette az elbeszélések szerint teljesen sztárallűrmentes és szerény zenész nevét, aki bizonyára elégedetten nyugtázta volna utódai névsorát (talán amúgy is megtette).
Hozzászólások
Sharon Adrian Thelma Ozzy
Sail Across The Ocean
Ships At The Ocean
Satan Always Takes Over
Shout At The Orca
South Atlantic Treaty Org.
Most melyik?
Én nem díjazom Ozzyt, de olyan zenét pakoltak alá, hogy el kell ismerni, hogy a nevével jegyzett lemezek jók, sőt…
Jake E. Lee a kedvencem a gitárosai közül.
Elbeszélünk egymás mellett. Én kimondottan arra a műfajról beszélek, amit Randy, Zakk stb. csinált. Ezt nem lehet egy bizonyos tudásszint alatt művelni. Vagy szerinted igen? Hallottál már élvezetes Crazy Traint gimis zenekar előadásában? Mert én nem.
Szóval nem a technikás gitárosokat hasonlítottam össze a képzetlenekkel, pláne nem Cobainnel. Ettől függetlenül a fent említett gimis zenekar simán elboldogul egy Nirvana klasszikussal.
Egyébként Slash is tud gitározni, nem is akárhogyan és az ő témáit sem lehet könnyű visszaadni.
Malmsteen, biztos tökéletesítette azt amit tud, egyre gyorsabb és gyorsabb, de akkor is egyre rosszabb lemezeket csinál. Egyébként Zakk Wylde fő alkotása is a No Rest meg a No More Tears szerintem, én még a Pride and Gloryt is ide sorolom. Esetleg 1-2 Black Label, de azért már nem hoz lázba annyira egy-egy új megjelenés.
Amúgy jó példa arra amit mondok Slash. Technikailag nem a csúcs, mondjuk egy átlagos gitáros iszonyat feelinggel és egyéniséggel. Nagy kedvenc. Tuti nem tudja a Malmsteen összest :)
Én egyetlen riffet sem tudok eljátszani, szóval a véleményem nem feltétlenül mérvadó. De azt azért megnézném, hogy egy Cobain szintjén levő gitárosnál hogyan szólal meg egy Wylde-téma. Egy 18 évesek által szarul eljátszott Nirvana szám pedig valszeg nem okoz akkora sokkot, mintha egy BLS dalt nyomnak szarul.
Ami Malmsteent illeti: nagy rajongója vagyok, de szvsz pont ő az, aki 18 éves kora óta az égvilágon semmit nem fejlődött. Amit lehet, kipróbált stílusán belül, de a játéka nem változott se negatív, se pozitív irányba - ugyanolyan.
ps: Malmsteen gondolom jobb gitáros most mint a Rising Force korszakban de...
Nagyobb eséllyel fog színvonalas heavy metalt játszani az, aki tud is játszani, nem? Mert valljuk be, a műfajhoz kell technikai tudás is, ma már a "feeling" nem viszi el a hátán a hiányosságokat egy kezdő zenekar esetében. Még a Venom tagjai is megtanultak zenélni idővel.
Randy meg nem 3 hangot fogott azért...
Tudom, hogy ez vicc, de mekkora baromság. Malmsteen alapból jó azért mert jól gitározik? A gitártudás, a technika mit sem jelent. Az csak egy eszköz. De eszköz lehet 3 db jól megfogott hang is. RIP Randy.