Shock!

december 26.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

D-A-D, Tirana Rockers – Budapest, 2012. február 20.

Érdekes, hogy Európában a briteket leszámítva mindössze a svédek és a németek tudtak néhány igazán nagy sikereket elért rockbandát kitermelni a rock’n’roll öt évtizede alatt, más országok valahogy lemaradtak. Persze valamilyen értelemben a nagy finn bumm is ide tartozik, de az egy körülbelül tíz-tizenöt éves történet. Ennek fényében Dánia (pláne, ha az ország méreteit is nézzük) elég szépen kitett magáért: mégiscsak ők adták a világnak Lars Ulrichot vagy Mike Trampet, akik ugyan nem hazájukban lettek próféták, de dánságukra ők maguk és honfitársaik is büszkék. Aztán ott van a jó öreg King Diamond is, de ő ugye megosztó személyiség, ellenben a D-A-D otthon működő csapatként került be az MTV kliprotációba a hajbandák aranykorában.

Felületesen ismerve munkásságukat is feltűnhetett bárkinek, hogy akármennyire is n+1-edik zenekarként kerültek be a nemzetközi köztudatba, ironikus szövegeik és fanyar humoruk révén mindenképp különleges színt hoztak a palettára. Zeneileg ebben a stílusban már akkor is nehéz volt igazán egyedit alkotni, de azt hiszem, mezei szimpatizánsként is elmondhatok annyit, hogy a D-A-D-nek sikerült. Szerencsére a hajmetal korszak leáldozásával sem álltak a földbe, hiszen Dániában körülbelül Tankcsapda-szinten voltak a mostoha időkben is, ma pedig aztán pláne fullosan pöröghetnek a maguk kattant módján. Merthogy komplett idiótákból áll a csapat, az nem is lehet kérdés.

időpont:
2012. február 20.
helyszín:
Budapest, Club 202
Neked hogy tetszett?
( 11 Szavazat )

Már a tavaly nyári fesztiválfellépésen is (amelyet végül a kánikulai délutánon inkább árnyékba húzódva hallgattunk végig messziről) megragadtak a külsőségeik, például a pink húros átlátszó basszusgitár, és akkor még messze nem volt fogalmam Stig Pedersen teljes hangszerarzenáljáról, melybe gitárfej és rakéta alakú hangszer egyaránt belefér. Persze mindegyik két húrral, mert annyi bőven elég (valljuk be, tényleg sznobizmus már a négy húr is, hiszen minden alap tökéletesen szólt!). Akárhogy is, nyáron már tudtam, hogy bár akkor nem voltam 100 százalékosan a D-A-D-re hangolva, ezt a show-t feltétlenül látnom KELL egy klubban – és hogy, hogy nem, pont erre tévedtek a dánok, a hétfő estéből pedig pikkpakk összevont péntek-szombat lett.

Persze ezt be is kellett melegíteni, és az elmúlt időszak negatív előzenekaros tapasztalatait remekül ellensúlyozta a talán legendásnak is nevezhető Tirana Rockers, amelyben a '90-es években Gubás Tibor és szegény Daczi Zsolt akarta megidézni Los Angelest. Nem tudom, ez akkor hogy sikerült, de jelenleg tényleg csak annyi kívánnivalót hagy maga után a produkció, hogy fizikailag nem vagyunk L.A.-ben (sajnos vagy szerencsére, ezt mindenki döntse el maga). A csapat szempontjából és úgy általában zeneileg én az előbbire voksolok, és kíváncsian várom a beígért lemezt, pláne hogy az egyik itt is játszott, Badlandsre emlékeztetően bluesos dalt Ripper Owens is felénekli bónuszként. Erre biztos nem lett volna lehetőség anno, szóval jó is, hogy most éledt újjá a Tirana. Érdemes lenne Asphalt Horsemenékkel és Stonedirtékkel közösködni koncertfronton, kölcsönösen szerezhetnének egymásnak potenciális rajongókat.

Ahogy fentebb már említettem, a D-A-D legénysége garantáltan nem százas. Ezen adottság persze kimondottan előnyös lehet a rock’n’roll világában, hiszen a zenehallgatás és a koncertre járás mégiscsak egy szórakozási forma. Mit sem ér persze a rakétagitár, a Jesper Binzer Jim Carreyt megszégyenítő grimaszválasztéka, a cilinder, a nyakkendő és az egész extravagáns megjelenés, ha nem párosul jó dalokkal. Nos, ezekből aztán nem volt hiány: ismerve vagy ismeretlenül, de mindegyik nótát baromira élveztem, slágert és groove-os súlyosságot egyaránt – ez utóbbiak talán még kellemesebb meglepetésekkel szolgáltak, mert bár nem ezek révén lettek népszerűek, nagyon ért mindehhez a D-A-D.

Jespernek nincs ugyan sok hangja, de ami van, azzal remekül bánik és óriási dallamokat hoz, gitáros tesója feelingben simán megközelíti Slasht (szóval jogos a cilinderszerű kalap), a „viszonylag” friss (több mint tíz éve tag) Laust Sonne dobos pedig egyszerre húzósan és lazán adagolta a ritmusokat. Mindez pedig úgy volt lenyűgöző, hogy a D-A-D egyik dala sincs igazán túlbonyolítva. Stig Pedersen pedig tényleg mind közül a legőrültebb: a zenekar biztosítója feltehetőleg alaposan lehúzza a bandát a havidíjjal, mert ahányszor magassarkúval felmászik a dobcuccra, annyiszor van meg rá az esély, hogy hatalmasat zakózik. Persze ez egyszer sem történik meg, bár feltételezhetően akkor is menne tovább a buli, mert mind mi, mind a zenésztársak elhinnék, hogy mindez része a show-nak. Szóval nehezen tudom elképzelni, hogy ennél a bulinál bárki rock’n’rollabbat tud idén nyújtani – egyszerűen tökéletes volt. Remélem, hogy nemcsak a relatíve szép számmal összegyűlt közönség érezte jól magát, hanem a csapat is, mert ezt mindenképpen meg kell nézni újra! Aki pedig nem volt, tényleg baromira sajnálhatja – legközelebb már én is úgy készülök, hogy viszek elég pénzt pólóra!

Jesper Binzerrel készült interjúnkért kattints!

Fotók: Kovács Levente

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.