Shock!

Nem mondom, hogy a borító alapján nagy bizalommal kezdtem el hallgatni a cd-t... Sejtettem, hogy valami bizarr, nem egészen metalközeli élményt kapok. Egyhangúan ordibáló vokalista, gépdobok, gépgitár (de legalábbis randa samplernek tűnik), pittyergések, indusztriál izé ez, nem metal, de ettől még lehet jó persze. Aztán még puttyogás, nyavajgás. Egynémely helyen gótikus metalnak bírják csúfolni, de messze van ez attól.

Indusztriálban a pattogósabb ritmusokat kedvelem, itt meg abból elég kevés található. Meg azt is szeretem, ha így kétezervalahányban a gitárminták nem úgy szólnak, mint egy lerottyant porszívó. Persze jó hallani, ha némely formációknál megáll az idő, és elmélázni azon a lemezt hallgatván, hogy milyen jó is volt tizenkét éve tökugyanilyen zenéket hallgatni, tökugyanilyen minőségben, és akkor mekkora zenei forradalomnak gondoltuk a metalgitárokat az indusztriál hideg, gépies világában. Aztán persze születtek ebből felforgató és felejthető alkotások, a legjobbak közül sokan már nem is működnek, de akadnak még követők, ifjú trónkövetelők, akik vissza akarják hozni az elmúlt ifjúságunkat. Főleg az bánt, mikor csúnyán lenyúl hősünk egy-egy riffet, témát, pityputtyot régvolt albumokról.

Kár, hogy az 8thsin mindebből kifelejtette a fűszert. Meg az ízeket. Az alapok közepesek, amiből akár lehetett volna jó zene is, ám nem lett. Oly unalmas szegény zene, mint 2005-ben a frufrus metalfrizura és a cicanadrág.
Asszem inkább előveszem a régi Die Krupps, The Cassandra Complex, Frontline Assembly, Front 242 felvételeimet. Azokban még volt élet...