Shock!

Lassan már szuahéli nyelven is megjelentetik az Ad Astra felvételt, mire megírom a kritikát a magyarról és az angolról, de talán nem késtünk még el semmivel. Lássuk először a korábbit, az Idegen arcokat. A búgó sound nem veszi el az ember kedvét az ismerkedéstől: a zene berobban – kicsit Nevermore-osan. Majd visszafogják magukat e téren és már nem egyértelműen Loomiséktól plagizálnak, inkább maradnak a progos, komplexebb témáknál.

Egy ideje már Morvai Csaba áll a mikrofon mögött, akinél bár érezni a tipikus „magyarmetal-énekes" problémákat, és egyelőre keresi saját hangját, stílusát, énekdallamait, érezni, hogy az irány ahova tart, kifejezetten jó. Az előző, újra felénekelt demó óta fejlődött, de még mindig számos olyan hibája van, ami a rutintalanság, illetve énektechnikai megoldások hiányát mutatja, ez főleg a lírai nótánál érezhető: sikít a gitár az érzelmektől, de az ének még nem. Sajnos ettől esetlen lett a nóta maga, mintha találomra odaállítottak valakit a mikrofon elé, semmi érzelem, semmi dinamika, tipikus „vonalas" énektémák halmaza szól. Kár, mert kifejezetten szépek az alapok. Viszont annak örülök, hogy az Ad Astra is használ vokálokat. Fogósabb refrének is ráférnének a nótákra, a nagy komplexitás mellett kellene ez a felold(ód)áshoz.

A gitárosokat kifejezetten dicséret illeti: ügyes témák, gördülékeny gitárszólók jellemzik a számokat, hallani, hogy a zúzdább zenék felől érkeztek – legalábbis Erdélyi Péter egészen biztosan, elég ha a másik zenekarára, a Megazetorra kell gondolunk. A Nevermore hatása később is felbukkan, egészen tapintható formában (hjajj, valamiért mégsem bánom én ezt...), de mielőtt a hallgató gyorsan számcímek után kutatna, átmennek progmetalba rögvest. Az viszont már így is érezhető, hogy máris jelen van egy markáns Ad Astra stílus, amit ha idővel még tovább finomítanak, igen kellemes meglepetés fog okozni a hazai zeneszerető rétegnek.

Pár hónappal később a zenekar három számot erről az EP-ről promóciós célzattal felvett (illetve csak az éneket) angolul is, ebből lett a No Contact, ami túl nagy meglepetést már nem okozott, bár az éneklésben ismét érezni egy kevés fejlődést. Igazából simán oda lehetne tenni bármelyik hasonló korú európai csapat mellé ezt a felvételt. Az akcentuson még lehetne fejleszteni, de nem olyan vészes így sem, a zene meg úgyis elviszi a hátán a produkciót. Az viszont abszolút biztos, hogy a Waves címet viselő dal lesz a csapat első slágere.

A zene rendben van, az ének meg fejlődik, aki hiányolja a friss vért a progos csapatokból, azonnal vesse rá magát Astráékra, megéri. Ismerkedéshez tőlünk is letölthető egy daluk.
Mondtam már, hogy imádom a szólóikat? :)