Na, ezt is megértük. Megjelent az első Aebsence lemez. Kissé keserű a szájíz mellé, ugyanis szerzőiben voltak kénytelenek a népre szabadítani eme 11 dalt (10 + intro helyesebben). Hiába no, nincs pallosuk, de még csak nem is talpig tréningben koncerteznek, fura rastás, fonott tincsekkel. (Bár az énekesnek, Budai Péternek nehéz is lenne hirtelen tincseket varázsolni a fejére, lévén haja már egy szál se.)
A borítón dédanyám nagy műgonddal horgolt terítője figyel, nem más. Persze milyen is legyen egy népdalos rockzenekar borítója? Kiadót tehát nem sikerült találniuk. Mégis kiadták az eddigi összes dalukat, igen, felkerült az összes demós, meg a Shock! válogatásos 7/4 is ide (jájj, szívem büszkesége, hogy jó rég felfedeztük őket legalább magunknak), újra feljátszották mindet, a HSB-ben, persze. Voltak fanyalgók, hogy az elmúlt évek alatt csak ennyi dalt bírtak írni, meg minek azt újra cd-n kiadni, ami már megjelent korábban? Önző módon én örülök neki, jó ezt így egységesen, egyforma minőségben hallani. Ráadásul így túl a négyszázötvenezredik hallgatáson olyannyira egybefolynak a dalok, hogy erőlködnöm kellene melyiket ismertem már évekkel ezelőtt és melyiket hallottam csak mostanában.
Zeneileg - aki nem ismerné még esetleg - az Aebsence olyan keverékét játssza a rockzenének (így, átfogólag, skatulya ide nem kell és nehéz is lenne találni), illetve a magyar népdaloknak (itt most lehet vitatkozni mennyire eredeti népdalok, illetve műdalok, nem értek hozzá, de tetszik és pont), amit nem hallottam még idáig. Na jó, azt elismerem, hogy a Tool, mint olyan azért kis hatással bírt lenni az Aebsence-re. De ez nem baj, olyan kis ízes lett tőle a zene. A Tool meg zseniális, szóval.
Közben pörög a cd, olykor hevesen bólogatok rá, bár az ütemezésre figyelni kell, el ne rontsam, nem kettő-négy az alap, aztán a riffek sem olyanok, amire két percig lehet folyamatosan ugrálni, mégis imádnivaló, vagyis pont ezért az. A legjobb az egészben, mikor csak úgy elkezdi a hallgató énekelni a dalokat. Az egy dolog, hogy refrénileg elég gyorsan beletapadnak a fülbe - noha ravasz módon váltakozó angol-magyar sorokkal igyekeznek megzavarni -, két pillanat alatt önfeledten lehet énekelni az összes dalt.
A lemez közepe táján kissé megakasztott az Ultrasound kettő akkordra, ám annál több vokálra (plusz az a kis "recegtetős" hegedű, na az nagyon ott van) épülő merengése, pláne, hogy előzőleg a Brainmash gyorsabb tempója (szokatlan is a zenekartól amúgy ez a sebesség) után azt hinné az ember most ugrunk a szakadékba. És tényleg. Merthogy a dal orvul begitárosodik, minden várakozás ellenére.
Nem is tudom már melyikből szám lehetne nagyobb "sláger", a keserű elvágyódást magába foglaló Old Black Song biztosan - finom a végén az a gitáros téma nagyon. Jaj, de ahogy ebből a dalból indít az Azure, na az kérem (buta közhellyel élve) maga a rock! Áá, nem lehet itt igazságot tenni, sláger ez mind a maga műfajában, érthetetlen miért toporognak még mindig Gödöllő Cityben a srácok, miért zsebkendőnyi színpad jut nekik, de hát ki érti ezt a világot. Én ugyan nem. Pedig facsarják a szívet-lelket ezek a dallamok, és még nem is ejtettem szót a lemez elején hallható Countdawnról, itt igenis recegtetős az énekdallam is, jó ősmagyar módra, ükanyáinktól tanultuk ezt valaha. Erre a Domestic Orders Only még rátesz egy lapáttal, nem is értem honnan merítik a bátorságot, hogy ennyi remek dalt rakjanak egy lemezre a srácok. Aztán a Deep, ott kezdődik igazán a fájdalom, késeket szurkálnak zenével mindenhova, ahol csak fájhat a lélek. Az utolsó dal, a Sick Days hallatán pedig nemes egyszerűséggel kiszakad a szívem... Bármibe lefogadom, hogy azért írták meg ilyenre, hogy zokogjanak mindazon népek, akik hajlandóak beszerezni a lemezt vagy ellátogatni egy koncertre. Ez "a" sláger, tényleg, a szívem lesüllyedt a gyomromba vagy a gyomrom jött fel a torkomba én nem is tudom, csak érzem, hogy morzsányivá zsugorodtam belül. Szól a hajnananaj, én meg csak meredten bámulok egy pontot magam előtt pár perce és fáj és fáj és fáj... Főleg mikor a hegedű is rákezdi, aztán csak az szól a végén egymagában. Affenét szól. Sír.
Hát így.
Hibátlan lemez. Kell még mondanom erről valamit? Ugye nem...
Hozzászólások