Shock!

A mostanában hallott görög metal zenék közül mindenképpen ez a lemez a legjobb, legprofibb. Valamiért azonban sem a bandáról, sem a kiadóról nem emlékszem, hogy hallottam volna korábban. Utóbbi valószínűleg csak elkerülte a figyelmemet, hiszen a Black Lotus gondozza Chris Caffery szólólemezét és Wade Black Leash Law nevű csapata is az ő szárnyaik alatt dolgozik.

A húzónevek tehát megvannak (az említetteken kívül talán még az Infernal Majesty is annak számít), így a kiadó nyugodtan futtathatja full ismeretlen görög és egyéb nemzetiségű bandáit. Az Airged L'Amh lemezét is az Eat Metalos Greg hozta magával pesti látogatásakor és elmondása (illetve a kiadó honlapja) szerint honfitársai korábban Ragnarök néven zenéltek, de ezen a hasonnevű black metal fogat(ok) miatt változtatniuk kellett és így jött ez a furcsa hangzású új név (amúgy Silver Armot / ezüst kart jelent ókeltául vagy hogy).

A fentiek alapján nem nehéz rájönni, hogy ismét true metal a játék neve, ezúttal egy pici folk beütéssel, ráadásul konceptlemezzel van dolgunk. Aki ezután már semmi jóra nem számít, az még várjon egy percet, mert azt azért el kell, mondjam, hogy ezek a srácok tényleg jól zenélnek és nótákat írni is tudnak. Összefogott, kiérlelt produkciót hallunk itt, a hangzás is remek, ez kellene, hogy legyen az alap ahhoz, hogy bárki lemezt adjon ki. Amolyan germános, speedelős metal dübörög egy jó órán át, megspékelve a kötelező lírai/folkos betétekkel - kapkodásról azonban szó sincs: feszesen, precízen húznak, sodornak a tempók, súlya van a riffeknek (némi power-thrasht is kapunk néha az arcunkba) és mindennek a tetejébe jó kis szólókat is megeresztenek a gitárosok. Az énekes hangja szintén karcos, germános, de kellően dallamos is - tényleg egy jó torok, na!

Végülis csak vakargatom a fejemet, hogy ezen kívül még a mi a fenét írjak erről a lemezről, mert aki a fentiek alapján nem tudja megítélni, hogy tetszene-e neki vagy nem, az valószínűleg semmilyen döntést nem képes meghozni és mások által irányított személyiség. Na jó, még néhány név, akiket Greg is megemlített mint hatásokat és én sem tudnék sokkal jobbakat mondani: Blind Guardian, Gamma Ray, Skyclad - mindezeket egy szikárabb, thrashesebb verzióban kell elképzelni. Vagy esetleg egy epikusabb Grave Digger lehetne ilyen vagy a Walls Of Jericho-korszakos Helloween modernizált verziója. A külcsín is rendkívül tetszetős, sokáig lehet lapozgatni a vastag bookletet, tanulmányozni a sztorit. Szóval, úgy, ahogy van, ez egy kerek egész, tökéletesen felépítve és minden apró részlet a helyén van. De akkor is csak 8, és nem több, mert minden vitathatatlan erénye ellenére egy kissé fárasztó is ám ez az album. Aki azonban ezzel a stílussal kel és fekszik, az nyugodtan gondoljon egy kilencest a megfelelő helyre.