Shock!

Nem igazán értem, miért jó az, ha egy két lemezzel rendelkező harmadvonalas true metal banda (még ha finn is) a harmadik albumra készülvén egy időkitöltő válogatás-szerűséget is kiad, amely ráadásul 72 perces. Jó, jó, tele van a kiadói promólap azzal, hogy „altári" nagy (eh-eh) rajongótábora van a csapatnak, amely minden lépésüket sóváran figyeli, de talán ez a kiadvány mégis cseppet túlzás.

Jellegében egyébként a Strato Intermission anyagához tudom hasonlítani, de azért már hadd ne említsük egy napon a mestereket a huszadik tanítvánnyal. Főleg, hogy az Intermission tele volt jó nótákkal, az Altaria zenéje pedig maximális jóindulattal is max. középszerűnek mondható. Gyorsan hozzáteszem: finn mérce szerint!

Arról van itt szó, hogy a csapat egybegyűjtötte a két lemez legjobb nótáit, hozzáadott két újat (az új énekest bemutatandó) és nem kevesebb, mint hét demófelvételt 2001-2002-ből. Ha az ember Altaria rajongó, ez tényleg nagyon jól hangzik papíron; ha pedig „csak" simán fanatikus finnmetalos, akkor sem jár rosszul a lemez beszerzésével. Egyrészt megismerhet egy alapvetően jó képességű, a kitaposott ösvényen fel nem bukó zenekarral; másrészt az Altaria-ban megfordult már a Sonata Arctica gityós Jani Liimatainen és a Nightwish-es Emppu is – mániákusoknak tehát már az ő jelenlétük miatt kötelező a cucc. Jani képességeit ismerve nem véletlen, hogy továbblépett már innen, mindazonáltal a gitárszólók érik a legtöbbet az egészben. Mivel a srác a legtöbb dalban szerepel, ezeket nagyrészt neki tulajdonítom.

Négy (!) énekest hallunk a gyűjteményen, igazából egyik sem az a nagy durranás, legyünk őszinték: sehol nincsenek Kotipelto-hoz, a Thunderstone-os Pasi-hoz vagy épp a Malpractice-es csókához képest, ráadásul egy idő után már baromira nem tudom követni, ki van épp soron. Az énekhangok, dallamok ugyanúgy egybefolynak, mint maguk a nóták... Néha egy, a mi Tűzmadarunk énekesére emlékeztető hangot hallok; máskor gyenge Henne Basse utánérzést vélek felfedezni, majd egy hard rockosabb vokalista dalol – akárhogy is, 72 percben ez a zene fárasztó és unalmas. Nem beszélve arról, hogy tökéletesen jellegtelen. De ne feledjük: finn mércével mérve!