Meglehetősen eklektikus zenei pályafutás áll Anneke van Giersbergen mögött, akiről túl sok életrajzi helykitöltő információt nem is kell írni, ha aránylag sűrűn látogatod az oldalunkat. A holland hölgy legújabb szólólemezét magánéleti válsága ihlette, és okos módon már csak akkor formálta zenei nyelvvé a történteket, amikor happy endre futott ki a történet megoldása. Nem akarok nagyon okoskodni erről, amúgy is tankönyvi a történet többnyire: ha valaki ötven felé közelít, bizony megborul a rendszer, és jönnek a nagy kérdések, hogyan tovább, minek van és minek nincs értelme, mi jöhet még, egyáltalán, milyen új célt érdemes még találni. Kinél mi, láttunk már ilyet sokat, fogunk is, ha futja rá. Sokan egy csillogó sportautóval élik meg ezeket az érzéseket, de van, aki képes felborítani a (kívülről szemlélve) békés, nyugodt családi életet.
Anneke van Giersbergen szerencsére nem avat be túl mélyen, hogy mi miért történt vagy nem történt, talányos, többféleképpen értelmezhető dalszövegekkel adja át a tapasztalatait, meg a megoldást is, ki tudja, kinek mi fog vigaszt nyújtani vagy esetleg segíteni hasonló, válásközeli problémák esetén. A zenei körítést ezúttal akusztikus formában kapjuk, de valahol várható is volt, hogy egy ilyen kitárulkozó, lelki lecsupaszítást nem lenne szerencsés rockosabban, netán metálosabban megzenésíteni – illetve lehet, de azt zenekari formának hívják, nem egyszemélyes produkciónak.
A munkában Gijs Coolen producer volt Anneke segítségére, vele rázták gatyába a lemezen hallható tizenegy dalt, ami egyfajta fura, belső vívódásoktól hangos zenei hullámvasútra hív. Borzasztó nehéz véleményt formálni ezekről a dalokról, hiszen a lelki fűszer miatt nyilvánvalóan többlettartalmat kaptak az egyébként többnyire egyszerűen, mondhatni pőrén megfogalmazott dalok. Nem is biztos, hogy külön kell választani a zenétől a szövegeket, de ha mégis, akkor azért elmondható, hogy tök jó kis akusztikus lemez, ami akár háttérzeneként is működhet. És persze én is sokadszorra írom le, hogy Anneke bármit elénekelhet, azt igazgyönggyé formálja, ezzel most is így van, szóval ha szereted a hangját, ezzel a lemezzel sem fogsz nagyot tévedni, de óriási, szövevényes dalkölteményeket és fülbemászó refréneket ne itt keress.
Sokadik hallgatás után a tizenegy dal közül néhány nálam is kedvenccé vált: a zaklatott ütemű, szívfájdító énekdallamokkal felvértezett Hurricane, a latinos Survive, a lágyan induló, majd erőteljesen záruló My Promise, és az érzelmi megoldást kínáló Lo And Behold. A szerzemények jó részét inkább egyfajta folkos hangulat járja át – én elég ritkán hallgatok hasonló dolgokat, szóval talán ezért sem férkőztek most ANNYIRA közel hozzám ezek a dalok, mint a korábbiak. Szívesen hallgatom, értem és érzem is, hogy mi az egész célja és apropója, de két lépés távolságból szemlélve ez egy kedves, akusztikus lemez, nem több. Persze ettől függetlenül bármikor megnéznék egy olyan estét Annekétől, hogy csak ezeket a dalokat énekli. Mivel Annekééknek sikerült megoldani a problémáikat, és még egy pozitív kicsengésű lemez is kerekedett a válságból, a világ újra kerek, legyen ez a végszó, és további minden jót kívánok nekik.
