Nehezemre esik objektíven írni az Annihilatorről. Vagyis régebben nagyon nehezemre esett volna, ma már sokkalta könnyebb. Hosszú időn át ugyanis abszolút az egyik legnagyobb kedvencem volt Jeff Waters bandája. Bármit csináltak, nagykanállal faltam, lett légyen szó akár a Remains rideg, gépies hangzásáról vagy akár a nyíltan visszakanyarodó, valójában a stagnálás első jeleit mutató Criteria lemezről.
Még a Joe Comeau-val készült Carnival Diablos-val kapcsolatban is meggyőztem magam, hogy az igenis egy jó lemez, pedig hát... Aztán jött a Waking the Fury, amivel már nem tudtam mit kezdeni. Tulajdonképpen minden megszokott Annihilator stílusjegy hiányzott arról a lemezről, és valahogy nagyon idegen volt Jefftől a teljesen bedurvított gitársound. Aztán Joe kikerült a bandából, és emlékszem a 2003-as Bang Your Head!!! legnagyobb kérdése az volt számomra, hogy milyen az új énekes. Sajnos borzasztó nagyot csalódtam, Dave Padden ugyanis totál jellegtelen, mind színpadi kiállásban, mind pedig - mint azóta már bebizonyosodott - a stúdióban. Az All for You lemezt aztán már meg sem vettem, beértem a letöltött verzióval, amit hiába hallgattam meg azóta rengetegszer, nem sikerült megszeretnem.
Így ért idén a Schizo Deluxe, ami sajnos nem köszörüli ki a csorbát. Úgy tűnik, kicsit elvesztette Jeffy a fonalat, nem tudja, hogy akkor most csináljon egy old-school Annihilator lemezt vagy haladjon a korral és zúzzon?! Így az eredmény is kétarcú, zagyva. Vannak modernkedő nóták is, de a régi időket idéző, főképp a King of the Kill lemezre hajazó témák is. Személy szerint inkább a klasszikus érára emlékeztető megoldásokat értékelem, de be kell látnunk, hogy általában azok is laposak. Az egész lemezre jellemző egyébként, hogy minden nótában előfordul egy-egy zseniális riff, állat szóló, de a dalok úgy egészében valahogy mégsem jók. Gondolom, kellene egy kreatív arc, aki emlékezetes énektémákat, dallamokat tudna írni, mert úgy tűnik, Jeffnek másfél dekád után elkelne egy kis frissítés, kicsit mintha kifogyott volna az ötletekből. Így például a Drive eleje egy az egyben úgy indul, mint a King of the Kill címadója, de utána egy csapkodós, brutalizálós borzalom lesz belőle. Ugyanígy nagyon jól kezdődik a Warbird is azzal a betonozós, zakatolós riffel, de aztán szépen lassan ellaposodik. Hogy Annihilator kliséknél maradjunk, a Clare a szokásos misztikus Annihilator nóta, lásd Never, Neverland, amit Jeff már sokadszor süt el, ráadásul most elég harmatos a végeredmény.
Nem mondanám, hogy nincsenek jó ötletek a lemezen, de általában mindig sikerül elrontani őket valamivel. Így pl. a Plasma Zombies jó speedelős dal, kár hogy van benne egy akusztikus kis betét, amire Dave Padden valami iszonyú lapos, jellegtelen témát nyom. A refrén is rossz az üvöltözéssel, viszont Jeff gitármunkája végig király. Ugyanígy a kezdő Maximum Satan alapriffje is jó, Tony Chapelle meg végig nyomatja a duplázót, az énektémák viszont megint nem az igaziak, és, hogy a rekesztős, üvöltözős részre a végén mi szükség van, azt meg végképp nem tudom.
Érdekes módon a legjobb nóták a lemez közepe/vége felé hallhatók. Az Invite It jó kis szaggatott Annihilator megint csak amúgy King of the Kill módra. A refrén is egész kellemes, az egyik legjobb a lemezen. A Like Father, Like Gun is egész jó, középtempós cucc, van benne dús vokálokkal megtámogatott "szépenéneklős" rész is, utána meg zsír a szóló! A Pride egy már-már vidám refrént állít csatasorba, egyébként meg nagy speeeeeed. Kár, hogy a végén a sikoly harmatgyenge. Legkedvencebb nótám a lemezről a Too Far Gone, amit Jeff énekel, és persze, hogy itt a legnagyobb a King of the Kill utánérzés.
Összességében az jön le a lemezből, hogy Jeff kifogyott az ötletekből, nem tudja, mit csináljon, és mivel nincs igazi dalszerzőtárs a zenekarban, kénytelen egy csomó megszokott megoldást alkalmazni, illetve mindenféle, innen-onnan előhalászott témát felhasználni, aminek megfelelően ez egy jó ötletekben bővelkedő, jó nótákkal viszont hadilábon álló lemez. Vérzik a szívem, de hét pontnál a legnagyobb jóindulattal sem ér többet!
U.I.: Egy nappal ezen kritika megszületése után előkaptam a King of the Killt, és ahhoz mérten még a hét pont is túl sok!
