Shock!

Én csak imigyen becézem őket: az őrült finnek. Aki valaha is látta/hallotta ezt a triót - majd kvartettet - élőben, aligha felejti el az élményt. E csapat abszolút unikum, olyasféle különlegességet nyújt mind stúdióban, mind színpadon, amelyhez foghatót nagyítóval sem érdemes keresgélni. Zenéjük maga a nagybetűs Muzsika, legyen szó akár klasszikus darabról, akár saját nótáról, vagy épp egy metal "sláger" feldolgozásáról.

Az albumot robbanásszerűen nyitó, tökéletesen fémes érzetű Life Burns! rögvest akkorát szól, mint ide Helsinki. Elsőre el sem hittem a füleimnek, hogy ehhez a dögös nótához a The Rasmus frontember, Lauri szolgáltatja az éneket! Miután a videót is láttam, már kénytelen vagyok elhinni - és megállapítani, hogy Laurinak alighanem ettől a ponttól érdemes az igazi, valamirevaló karrierjét számon tartania!

A Quutamo című varázsos szerzemény már erősebben emlékeztet arra, amit bárki is csellón előadható zenének gondolhat. A dinamikus nóták közül való, de ugyanúgy érvényes rá az is, ha lírainak titulálom, főként, ha a sarkában nyomuló Distraction tétellel vetem össze. Komor, vészjósló hangulata ellenére ez utóbbit is csak ajánlani tudom! A bús-borongós Bittersweet tételt csak az nem ismeri, akinek se tévéje, se rádiója, se szeme, se füle... Ez Lauri és Ville Valo melankolikus duettje, aláfestve a srácok szívhezszólóan búgó, doromboló, lágy futamaival. Nem tudom, ki hogy van vele: számomra a dal puszta hallgatása többet és szebbet nyújt, mint a videoklippé turbózott változat. Ráadásul az albumon picivel hosszabb is a nóta...

A Misconstruction nagyjából a Quutamo szolidabb, mégis életrevaló hangulatát idézi vissza. Élénken fickándozik a tisztes tempójú Fisheye - még a szeme sem áll jól... Valószínűleg nem véletlen, hogy ezt a véreres, vadorzó szerzeményt ültették a kontrasztul szolgáló Farewell elé. A Farewell ugyanis - lett légyen bármily furcsa - számomra az album legtündöklőbb gyöngyszeme. Ez a világ bajaiba belefáradt, szomorú, elképesztően gyönyörű ballada annyiszor csal könnyet a szemembe, ahányszor végighallgatom... Nem is csoda, hisz a vonósok itt valósággal maguk is sírnak, mialatt a dallamok útján fájdalmas és elveszett érzelmeket tolmácsolnak. Sikolt, jajgat, könyörögve esdekel, mégis felemel és tisztaságot sugall minden egyes hang... A Fatal Error aztán ismét rákapcsol és gondoskodik róla, hogy újfent páncél nőjön a lelkünkre és visszaeddzük magunkat a rideg valóságba.

A Betrayal/Forgiveness sötét és velejéig gonosz, marconaságot sugall. Vagy mégsem?... A billentyűkkel szépített Ruska lírai, békés érzetet közvetít, majd ránk köszön a Deathzone. Akár egy háború végi, tetemekkel és lőporfüsttel mérgezett csatateret bemutató siratódal... Aki pedig még további élvekre vágyik: búcsúzóul franciául danoló hölgy örvendeztet meg minket a Quutamo "felvokálosított" változatában. (info híján sajnos nem tudom, ki lehet...)

Hangulatok, árnyalatok, érzelmek, gondolatok, üzenetek - nincs, amit a csellók mesterei ne tudnának tökéletesen kifejezni, elmesélni mindazok számára, akik nyitottak erre a páratlan, mesés világra.

Egy album, amelynek értékeihez kétség sem férhet.