Az Árnyak megifjodott! Vagy nem is tudom, mindenesetre mintha friss élet költözött volna a csapatba. Az igaz, hogy nem követtem mindig figyelemmel a csapat ténykedését, a demós korszakuk tetszett, aztán jött nálam egy kis szünet, majd a Nehéz csend, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Valahogy elment mellettem a zene, pedig próbálkoztam vele. Ezért kicsit tartottam tőle, hogy milyen érzéseket fog kiváltani belőlem az új lemez, az Éjszakai utazás. Kő legördül... csupa pozitív érzést!
Hogy lehet ilyesmit mondani egy dark zenekarral kapcsolatban, akik alapvetően nem az élet napfényes dolgait közvetítik? Egyszerű. Az egy dolog, hogy rockosabbak a dalok, de valahogy rockandrollosabbak, lazábbak, ezáltal könnyedebbek is. Mondjuk ezt a fura tendenciát megfigyeltem mostanában a magyar csapatoknál, felfedezték a rockandrollt. Nem mintha baj lenne. Ezért az első dalnál mintha nem is az emlékeimben élő Árnyakat hallanám. Pláne ahogy azzal a Mötley Crüe-s fél másodperces gitárröffenéssel elkezdődik. Egyedül Molnár Róbert éneke emlékeztet arra, hogy tulajdonképpen egy dark zenekart hallunk. Vagy mit. A második dalnál már visszajönnek a tipikus témák, a billentyűk jobban dominálnak, a szám hangulata is komorabb. Itt vendégénekel először a Sunseth Sphere-ből Kyrah, akiről eddig is tudtuk, hogy csodás hangja van, erre most sem cáfol rá, bár csak a háttérben hallani. Ez után megint egy gyorsabb tétel következik, itt fura módon egy régi szinti-pop csapat, a Dr. Beat ugrott be, az egyik énektéma teljesen olyan, amit a Dr. Beat egykori nagy slágerében hallottam - a címére sajnos nem emlékszem, a kölcsönadott bakelitemet meg sosem kaptam vissza.
A négyes nóta elég tipikus középtempós darab, a mostanában divatos zongorás körítéssel - szívem szerint ezeket kitiltanám a jó zenekarok ötlettárából, csak nyálasítja a zenét - az ötösben megint gyorsítanak, jó értelemben vett rockos sláger is lehet belőle. Koncerten biztos, hogy szeretni fogják. A hatosban megint azok a zongorák borzolják az idegeimet (mondjuk akinek tetszett az utolsó Nevergreen, az biztos nem berzenkedik), egyébként tetszik a dal, hangulatos. Azt hiszem inkább becsukom a fülem zongoraszó hallatán. A hetes merengős típusú, a nyolcas pörgős, talán itt a legmarkánsabbak a riffek, de végig feelinges a dal. A kilences megint darkosabb, a tízes szintén, majd az utolsó bónuszdal a Remény remixe. Diszkósítva, mondjuk ki. Hú, ez a fajta remixelési mód nagyon nem tetszik.
A borító és a booklet a szokásos Havancsák-féle grafika, bár azt kezdem nem érteni, hogy miért szerepelnek minden magyar zenekar borítójában - műfajtól függetlenül - kezek, lábak és szárnyak. Hmm.... Egyszer-kétszer még oké, de sokadszorra... Hiába igényes a kivitelezése. A csokis palacsintát is meg lehet unni. A hangzás korrektnek mondható.
Nekem szimpatikus ez a rockosabb Árnyak, még túl sok időm nem volt érlelni ezt a lemezt, de ennyit megér.
