Na, azért az nem semmi, hogy Magnus Rosén, a Hammerfallból idén kivált basszer már HF tagsága alatt is ezerrel nyomta a jazz-rockot! Még csak azt sem lehet mondani, hogy kizárólag a pénzért volt majdnem 10 évig a csapatban, hiszen akkor miért hagyta volna őket ott egy sikeres turné kellős közepén? Ezt is szereti, azt is – és mindkettőt jól csinálja: ez a sokoldalúság, mely bármelyik zenésztől elvárható kellene, hogy legyen.
Az Arose projektben, ha jól sejtem, haverok, egyben svéd zenészkörökben ismert figurák Magnus társai. A zene pedig, amit játszanak, valóban jól definiálható a „jazz-rock" klisével, de lehet, hogy a „jazz-pop", netán „tényleg igényes pop" jobban hangzana.
Mindenesetre a rockzenéhez vajmi kevés köze van a muzsikának, gitár sem nagyon van benne (rockos értelemben véve persze), de tény, hogy kellemes hallgatnivaló. Magnus jól nyomja a műfaj által megkívánt laza, slappelős stílust, meg úgy egyáltalán, a lemez legnagyobb erénye éppen a zene lazasága. Élvezetes dobjáték, fúvósok, Hammond, némi gitár, kellemes férfi és némi aláfestő női ének – változatos, igényes háttérzene, 2-3 sör után akár meg-meg is mozdulhat rá az ember egy jobbfajta (értsd: nem mulatós-roadshows) utcabálon, netán egy jazzfesztiválon. Azonban sem a Shock! profiljához, sem az én ízlésemhez nincs sok köze – megy is a CD édesanyámhoz, de korántsem azért, hogy megszabaduljak tőle. Jó szívvel adom, mert objektíven nézve ez egy remek CD. Bárcsak ilyesmi szólna a rádióból is naphosszat!
