Shock!

Húha, ez nagyon komoly! Vastag, sűrűn teleírt, igényes kiállítású booklet, komoly keresztényi és társadalomkritikai éllel bíró mondanivaló – tipikusan amerikai produkció. Mindez pedig egyetlen ember nevéhez fűződik: a BMO Sidney Allen Jones egyszemélyes projektje, mindent saját maga írt és ad elő a csaknem 60 perces lemezen, amelyet afféle koncepciózus rockoperának szánhatott.

Sorrendben harmadik lemezét sajnos nem tudom összehasonlítani az előző kettővel, mert nem ismerem azokat, de amit itt hallunk, afféle Type O Negative/Saviour Machine keverékként írható le, ez utóbbi a külsőségekben is koncepcióban is helyes párhuzam. Csak a Saviour Machine sokkal jobb, még ha mélységében talán nem is nagyon van különbség a kettő között. Sidney eléggé monoton, mélyen dörmögő, kántálós énekhangja viszont inkább idézi Peter Steele-ét, de sajnos Pete is jobb nála. Ráadásul néha röhejesen modoros is Sidney előadásmódja...

Amúgy egyáltalán nem rossz, amit az arc egyes szám első személyben nekünk elővezet (a dopgépet is sikerült úgy beprogramozni, hogy nem idegesítő), vannak egész jó zenei ötletek is, főleg amikor az akusztikus gitár szól, de alapvetően baromi fárasztó és unalmas az egész. Azt nem mondom, hogy felesleges, mert biztos van, akinek tetszik az ilyesmi, ráadásul én a Type O-t meg a SM-t is unni szoktam hosszú távon, nem kell tehát mérvadónak venni, amit itt összehordok. De hogy még egyszer én ezt meg nem hallgatom, az biztos.

Sindey mester egyébként nagy Kiss-rajongó, honlapján még olyan fotó is szerepel, amelyen Gene Simmons-nak van maszkírozva – a fotókból kiderül, hogy nem egy elvont figura, normális faszi lehet és rutinos zenész, de szerintem jobban tenné, ha beszállna valami jó kis metal bandába, van Amerikában ilyen bőven...