Egy ízben róttam már eme északi zenekarról, méltatva fantasy világban mozgó énekes meséiket. Nos, úgy tűnik, a Battlelore örök életre szóló kötelékkel láncolta magát ehhez a témához - ami egyáltalán nem baj. Valószínűleg a lelkük mélyéig be vannak oltva Tolkien nagyszerű történeteivel, amit jelenlegi, friss albumukon is igen beszédes címek jeleznek, mint pl. Ghân of the Woods, Trollshaws, Of Orcs and Elves, vagy épp Gollum's Cry.
Azonvást tünde nyelven elsuttogott szöveggel nyitunk, majd morajlón szakad ránk a Storm of the Blades irdatlan, sötét áradata. Énekesi területen továbbra is kettősség uralkodik: elfajult halálhörgés és éteri szoprán párbeszélget egymással. Az erdőlakó Ghân története sem az a kifejezett gyerekmese, noha a kezdetinél némileg érzelmesebb húrokat penget. Kaisa igazán szép, gyengéd éneke könnyedén megfér a vérmes gitárzúzdával, valamint dalnoktársa hangszálirtó tevékenységével. Kifejezetten északi, folkos, komorságában is andalító melódiával rendelkezik a Gwaith-I-Mírdain.
A már fentebb említett Trollshaws akár filmzenéül is szolgálhatna, olyan kifejezően otromba, kíméletlen, sötét és bizonyos értelemben primitív hangulatot közvetít. Mintha hatalmas sziklából vésővel és kalapáccsal faragták volna futamait, ritmusát. Az Elves of Lúva "természetesen" szöges ellentétet képez elődjével. Súlytalanul lebegő, napfényes, meleg színekben játszik. Szomorkás szépsége megközelíti a Wuthering Heights Lament for Lórien dalának szívhez szóló zöngéit... Ismét nagyszabású, ereje teljében áramló szerzemény köszön ránk (Valier - Queen of the Valar), amely kissé folkos hangszerelésének, háttérben megbúvó zongorajátékának köszönhetően mégsem olyan ijesztő, amilyennek első szimmantásra tűnik.
A vonzó dallamú Thousand Caves élvezetes perceket szerez. Komoran zúzó gitárok áskálódnak a Cloaked in her Unlight aláfestéseként, nekem pedig folyamatosan az jár a fejemben, Kaisának mennyivel szebb, finomabb és kifejezőbb hangja van, mint Liv Kristine-nek... Harapós kutyaként acsarog az Of Orcs and Elves, ugyanakkor épp oly varázsos melódia uralkodik mindvégig a nótán, mint bármely társán. A végső bedühödés a Touch of Green and Gold, illetve a Pallando alatt lesz úrrá a fiúk-lányok seregén. (Valóban sereg, lassan már annyian lesznek, hogy nem férnek rá egy színpadra...) És ha már témánál vagyunk: sereghajtónak maradt szegény, csontra-bőrre aszott Gollum barátunk szívszaggató siráma. Hüpp.
Nehéz szavakba önteni a Battlelore muzsikájának sokszínűségét, ellentmondásait. Egyszerre elvadult és bárányszelíd, blackes hangulatokkal kacsingató, folkos és messzemenően dallamos. Alighanem épp ebben az összetett receptben rejlik a banda erőssége.
