Shock!

Előrebocsátom: ez egy elég keserű hangú ismertető lesz. Nem azért, mintha annyira nagyon szar lenne az „új" BLS mű – persze laposabb, mint a Nagyalföld, de hát ennél azért naponta jelenik meg rosszabb lemez. Hanem mert ugyanannyira totálisan fölösleges, mint anno Halford vagy a Twisted Sister (vagy bárki más) cukormázas karácsonyi lemezecskéi voltak. Vagy amikor az éppen morális és mindenféle más válságban lévő Korn unplugged lemezt csinált. Vagy mondjuk amikor az Iron Maiden alig egy év alatt kiadott három élő albumot. Meg lehet ugyan indokolni ezeket az attrakciókat, de minek.

Ugyanez áll a Led Zep klasszikus élő lemezének (és dalának) címét kifacsaró The Song Remains Not The Same-re is, azzal súlyosbítva, hogy kilométerekről üvölt róla: csak és kizárólag az extraprofit megszerzése volt a cél. És ez az, ami nekem igazán fáj. Mert bármit is csinált eddig Jeffrey Phillip Wielandt (barátainak és ellenségeinek csak Zakk Wylde), mindig is szerethető, szimpatikus és mindenekelőtt őszinte figurának tűnt. És ebbe a képbe ez a korong nálam nagyon nem fér bele. Persze, értem én, hogy anyagilag is baromi szar lehet kikerülni Ozzy mellől, na de akkor is.

Már maga a koncepció – adjuk el ugyanazt a lemezt kétszer – hányingert keltő számomra, mert hát ezek a felvételek ugye kivétel nélkül még a legutóbbi sorlemez, az egyébként igazán remek Order Of The Black tavalyi felvételei során készültek, és hát a feldolgozásokat bizony már kivétel nélkül értékesítették egyszer – akár az ausztrál, akár az európai kiadás bónuszaiként, vagy épp a Best Buy üzletlánc értékesítési akciójában. De azért nézzük át őket szépen egyesével: a Neil Young jegyezte egykori Crosby, Stills, Nash & Young szerzemény Helpless mindent egybevetve üresebb, mint a húsosfazék a szegénykonyhán, a százszor feldolgozott Blind Faith-féle Can't Find My Way Home sajnos semmit nem tesz hozzá az eredetihez (nyilván ott azért egy Clapton is volt...), az általam már eredeti változatban is rendre megköpdösött Simon & Garfunkel szerezte Bridge Over Troubled Water pedig egész egyszerűen büntetően geil, és emiatt borzasztóan hiteltelen is hősünktől. Ez tehát eddig nullával egyenlő, még szerencse, hogy itt van a Black Sabbath kevésbé ismert, de azért csodaszép Junior's Eyes-ának (a Never Say Die! korongról) egy igazán megkapó átirata, és a lemezt záró, az amerikai kultúrkörben karácsonyi dalként közismert The First Noel akusztikus-instrumentális-teppingelős verziója sem rossz, ami a mestertől laza ujjgyakorlatnak tűnik.

Ja igen, idáig elfelejtettem közölni, hogy az összes eddigi nóta akusztikus hangszereléssel értendő, mint ahogy az öt saját dal is (egytől egyik az Order Of The Blackről). Ezek közül van, amelyiknek kimondottan jót tett az új köntös (ilyen az eredetinél tán még slágeresebbé tett Overlord és a meglepően balladisztikussá vált Parade Of The Dead), van viszont, amelyiknél totál kapufa a végeredmény (a kiherélt Riders Of The Damned). És akkor itt van még a Darkest Days, ami ugye már eredeti verziójában is egy szomorkás merengő, aminek örömére ezúttal rögtön kétszer is meghallgathatjuk (basszus, alig egy éven belül sikerült háromszor is kiadni, nem semmi!). Mondjuk az első átirat tényleg jó lett, a zongora háttérbe került, és előrébb lépett a gitár, ami igen örvendetes tud lenni. A másik változatban pedig szerepel John Rich country sztár, egészen pontosan a második verzét ő énekli. Éppen ennyi is a különbség, ezért tényleg sok értelme volt külön is felvenni...

Abszolút funkciótlannak érzem hát az új BLS korongot, sajna tényleg az a fajta, amit még letölteni is minek. És hiába tetszetős a borító és füleket gyönyörködtető a hangzás, ráadásul zömmel tényleg jó számok vannak rajta, ha egyvégtében hallgatva bizony altatóként hat. Értem én azt is, hogy Zakk próbál kilépni a túl hatalmasra nőtt (ráadásul mára már nem is teljesen valós) szeszvedelő, keményöklű/szőröstökű redneck imidzséből, de biztos, hogy annak nem ez a legjobb módja. Ráadásul aki ismeri hősünk Book Of Shadows szólólemezét vagy a Black Label Society Hangover Music albumát, annak már nem is mondhat semmi újat a The Song Remains... Gyorsan felejtsük is hát el az egészet, és örüljünk neki, hogy a Zakk & Co. június 29-én végre tiszteletét teszi nálunk! Főleg, hogy ezt a lemezt jótékonyan hanyagolni fogják...