Ismét Metal Blade és ismét újrakiadások. Persze apropó mindig van: 10 éve jelent meg a jelenleg a kiadó egyik húzóbandájának számító Brainstorm első anyaga, őszre itt a monstre koncert-DVD és addig is, amíg azt, illetve bármi újat kézhez kaphatnak a power metalra éhes rajongók, itt az első két anyag, a Hungry és az Unholy remasterelt, megbónuszolt, digipakos verziója. Csak, hogy teljes lehessen a sor és, hogy a két lemez megkapja a megérdemelt státuszt az életműben.
Tudvalevő, hogy a csapat emblematikus figurájának számító frontember, Andy B. Franck akkoriban még nem volt tag, viszont ritkaságszámba megy, hogy az énekesi posztot leszámítva a felállás nem csak az első lemeztől számítva változatlan, hanem a pár évvel korai demófelvételeken is ugyanaz volt (ezek szerepelnek is itt, de erről később). Andynek két elődje volt: Marcus Jürgens, akivel az összes korai felvétel készült és Henne Basse, akit később a Metalium révén ismert meg a szélesebb közönség – vele sajnos csak egy turnét nyomtak le a srácok 98 táján. Nagy kár, mert Henne egy igazi „scream machine", Marcus adottságai viszont jóval szerényebbek és pont ez az, ami miatt az első két Brainstorm anyag ma már tényleg nem több, mint érdekesség. Aki az Andy-fémjelezte érába borult bele, bizony még csalódhat is, mindazonáltal a zene, a dalok már akkoriban magukban hordozták a jellegzetes Brainstorm stílust, hangzást.
Persze 1997-ben olyan lehetett az ilyen zene, mint egy kancsó jéghideg limonádé a sivatagban. A power metal stílus gyakorlatilag nem létezett: a Metal Church feloszlott, a Vicious Rumors éppen krízis-időszakát élte, az Iced Earth sem volt még annyira sikeres, mint pár évvel később. Európában talán a Morgana Lefay volt még jelen a színtéren akkoriban, de tudomásom szerint már ők is a zsákutca (feloszlás, átalakulás) felé haladtak. A Hammerfall-féle mozgolódás ugyan a metal populárisabb ágának adott elsősorban létjogosultságot, de az ő befutásuk azért a power metalnak is adott némi lendületet. Ez megnyitotta az utat a Brainstorm előtt is, de az első két lemezt ma inkább ugródeszkának tekinthetjük. Persze, a stílus kiforrott, de Marcus-szal semmiképpen sem tudtak volna olyan messze jutni, mint ahol most vannak. A hang egy dolog (94-ben még Andy is művelt énekileg elég necces dolgokat az Ivanhoe tagjaként), de ha mindez olyan karizmával párosul, mint amilyennel B. Franck úr rendelkezik, akkor a gyilkos zenei alapok segítségével mindent elpusztíthat egy banda.
Engem teljesen letaglózott a Brainstorm élő teljesítménye, amikor négy éve először láttam őket a Bang Your Head-en (azóta sem sikerült elcsípni őket, pedig nem egyszer jártak nálunk!). Akármilyen frontember is lehetett tehát Jürgens, vele semmiképpen sem léphetett volna tovább a zenekar. Mi persze most csak a stúdiófelvételekről értekezünk, ott pedig a srác teljesítménye tényleg nem több, mint „elmegy" kategória. Korrekt, nem vágja haza a zenét, de manapság (amikor hónapról hónapra kerülnek elő a zseniális énekesek a semmiből – ne feledjük: 97 óta azért kissé helyreálltak az arányok) egyszerűen többre vágyik az ember. Arról nem is beszélve, hogy ez a muzsika, ezek a dalok többet érdemelnek: mind a mai napig bármelyik nóta megállja a helyét a későbbi BS-közönségkedvencekkel szemben, legyen szó lemezes vagy demófelvételről.
Apropó, demók: a két dupla CD bónusznótái nem mások, mint a banda 1993-96 közötti demói (plusz az Unholy japán bónusza is itt figyel) – mi tagadás, döbbenetes hallani, mennyire egyben volt már akkor is a zenei koncepció. Példamutató az a tudatosság, ahogy Thorsten Ihlenfeld gitáros/főnök felépítette, terelte és egybetartotta a zenekart – máshogy nem is érdemes ilyesmivel foglalkozni.
Ügyes marketingfogás a CD-k dupla mivoltával, monstre hosszúságával csalogatni a rajongókat, hiszen mindkét lemezt meghallgathatjuk kétszer: a remaster és originál verziókat egyaránt megvetetik velünk. A különbség persze hallható, hiszen nagyságrendekkel jobban szólnak a remaster anyagok, mindazonáltal szerintem az igazi nagy dobás az lett volna, ha Andy újra felénekli mindkét lemezt. Persze, korrektség a régi énekessel szemben stb., megértem, de egyrészt más zenekar megjátszotta már ugyanezt (hogy ne menjek túl messze: Iced Earth – Days Of Purgatory); másrészt mivel az eredeti albumok is meghallgathatóak a második CD-n, még csak múlttagadással sem lehetett volna vádolni a bandát.
Akárhogy is, mindkét kiadvány abszolút kötelező a BS-szimpatizánsok számára is, nem csupán az elején említett teljes sor miatt (az eredeti kiadások ma már beszerezhetetlenek), hanem mert vannak annyira jók a régi dalok, hogy kár lenne őket elsikkadni hagyni csak azért, mert ma már egyre kevesebbet nyomja őket a csapat élőben (a tripla DVD-n is csak a Voices szerepel már csak a műsorban). Remélem, egyszer előkerül valami Henne-s koncertfelvétel is a titkos archívum mélyéről!
