Shock!

Érdekes néha ellamentálni azon, vajon mi az oka annak, hogy egyes csapatok idővel szupersztárstátuszba emelkednek, míg mások megrekednek egy adott szinten, ahol népszerűségük jobb esetben csak stagnálni, rosszabb esetben pedig csökkenni kezd. Aki bármilyen szinten is aktívan foglalkozik a zenekarosdival, nyilván feltette már magának ezt a kérdést, ahogy az is világos, hogy nincs sem egyértelmű válasz, sem sikerrecept. És erre a Brainstorm az egyik legkézenfekvőbb bizonyíték.

A német brigád ugyanis fokozatosan építkezve, magabiztosan lépkedve előre, a 2000-es évek elejére/közepére eljutott odáig, hogy az új szintér meghatározó, vezető figurái lehessenek. Ehhez képest valahogy a Liquid Monster után elakadtak, és épp ellentétes irányba haladt tovább a történet. Míg a Sabaton, akik anno még előttük léptek fel a sajnos kérészéletűnek bizonyult, budapesti Avalon színpadán, mára igazi arénazenekarrá nőtte ki magát, addig a Brainstorm szép lassan visszaesett a „dürerközépterem" szintre. Pedig a Soul Temptation minden kétség nélkül az európai tradicionális metálszíntér egyik legerősebb produktuma volt anno, az említett Liquid Monsterre pedig megalkották a nagybetűs Slágert, az All Those Wordsöt. Mára azonban ismét csak a „beavatottak" követik az őket övező eseményeket, a kissé megfogyatkozott rajongótábor viszont lojális, így nekik köszönhetően a csapat nagy drámák nélkül, megbízhatóan működik. 2018-ban mindenki megelégedésére egy kifejezetten erős anyaggal jött ki a Brainstorm a Midnight Ghost képében, és úgy tűnik, a rettenetes borítóba csomagolt Wall Of Skullsszal is folytatódik a jó széria.

A Brainstorm zenéjére szokás US powerként hivatkozni, amiben van is igazság bőven, de származásukat azért ők sem tagadhatják meg, minek köszönhetően esetükben mindig tetten érhető volt egy igen markáns eurometal ízvilág is. A Wall Of Skulls annyiban más, mint elődje, hogy ezt most egy árnyalatnyival dominánsabbnak érzem: azaz a marcona, száraz riffelés leheletnyit háttérbe szorult az epikus, nagy ívű kórusok ellenében. Persze utóbbiak is gyakran használt fűszerek voltak eddig is a Brainstorm boszorkánykonyhájában, épp csak most csipetnyivel többet morzsoltak belőlük a főzetbe. A hatás fokozásában segítenek a háttérben megbúvó, Miro (lásd például Avantasia, kismillió egyéb projekt mellett) által feljátszott billentyűs témák, illetve a német színtér talán legdinamikusabban fejlődő zenekara, az Orden Ogan énekese, Sebastian „Seeb" Levermann a Turn Of The Lightban, akinek nevéhez a Wall Of Skulls keverése is fűződik. És itt van még mindehhez Peavy a Rage-ből, aki a klipesített Escape The Silence full power középrészében reszel el néhány sort, olyannyira nem peavysen, hogy ha nem tudtam volna, hogy őt hallom, bizony fel sem ismertem volna.

Hozzám még mindig az old school, szikárabb darabok állnak közelebb, mint mondjuk a My Dystopia a Stigmatized vagy a Priest-ízű I, The Deceiver, de tény, hogy néhány pofátlanul nagy slágert is sikerült most összehozniuk: a Solitude, a fentebb említett Escape The Silence vagy a Glory Disappears (Back From The Grey) például mindent bedob, ami szükséges ahhoz, hogy a dallamos heavy metal iránt fogékonyak rájuk harapjanak. De ha ez nem is jön össze, a táboron belül tuti mindegyik hatalmas közönségkedvenc lesz.

Úgy tűnik, a hajszállal 45 perc alatt maradó lemez megpörgetésére elég komolyan ráfekszik most az AFM kiadó is, hiszen három hivatalos klip (Turn off the Light, Escape the Silence és Glory Disappears) is készült az anyaghoz, illetve további két tétel (Solitude, Where Ravens Fly) szöveges videója is elérhető. A jó dalok és a remek élő teljesítmény pedig a Brainstorm esetében mindig is adott volt, szóval én drukkolok nekik, hogy sikerüljön ismét visszakapaszkodniuk a magasabb ligába. Ha Seeb vendégeskedése miatt az Orden Ogan tábora rájuk harap, máris nyert ügyük van.