Shock!

Hosszas huzavona előzte meg a hármas Coal Chamber lemez elkészültét, a címet cirka tizenötször változtatták meg időközben, de végül csak kijött. Elég puritán a cd borítóképe, fekete alapon négy fából faragott csontbaba (vagy mi) látható rajta, az előző két lemez színkavalkádja után meglehetősen furcsa. A zene is puritánabb lett vajon?

A nyitó dal, a csontegyszerűen riffelő, ám bazi nagyon harapó Fiend - for a frend end fádör tu a pöressz - süvölti Fafara, szimpatikus indítás. Kár, hogy ilyen headbang-sláger szinte csak ez az egy van a lemezen. Mondjuk ezen a nótán sem kellett túl sokat agyalni. (El ne felejtsem megemlíteni, hogy új a basszusgitáros lány, vagyis ez már köztudott egy ideje, de most már végleg.)

A Glow már szolidabb egy kicsit, bár a tipikus CC-s groove benne van, meg effektek, a végén Dez szuszog egyet, aztán a Watersheddel megint megnyertek maguknak, főleg a refrénnel. Igen, ez az, amit tőlük vártam. A négyes dalnál kezdett gyanús lenni a dolog, hogy a Dark Days-en nyoma sem lesz semmiféle énekdallamnak, ami oly nagyon tetszett az előző korongon, egyedül a címadó dalban hallható két másodperc dallamosabb "valami", egyébiránt Fafara üvölt és üvölt, suttog - bele a fülünkbe -, hörög, megint üvölt. Az igaz, hogy az üvöltésnek több módjával képes megismertetni bennünket, még mindig pszicho a srác. Ja, a Dark Days azért fájin' kis nóta, el kell ismerni.

Az Alienate Me c. dalocska idegőrlő + megzúzó típusú, cicoma nélkül, itt kell megemlítenem, hogy egyáltalán nem húzzák a dalokat tovább, mint kellene átlag 2-3 percesek ők, és ez így van jól. A One Step szürkébb - az énekdallamok hiánya mellett ez a másik nagy bajom a lemezzel, hogy sajnos felkerült a lemezre nem egy halványabb dal is, amit azért el lehet hallgatni, de tudtak volna ennél jobbat is. A Friend? viszont üt megint, alattomosan, állat jó az egész dal ahogy van, az effektek külön idegborzolóak. (Ha rosszmájú lennék, itt megemlíteném a Kornt, mert hát ugye igen, de nem leszek annyira rosszmájú, ezért zárójelezem a megjegyzést.) A Rowboat a legkólcsembörtelenebb szám talán, úgy kezdődik, mintha a Blair Witch Project betétdala lenne, aztán jön a súly, lassan, de alaposan beledöngöl a padlóba, olyan akár egy belassult légkalapács, nem ragozom tovább, imádnivaló minden másodperce. A Drove olyan pici betűkkel került fel a borítóra, hogy szinte észre sem vettem. Lendületes a kicsike és itt énekel még kettőt Dez, vagyis itt énekel egyáltalán a lemezen, az előző próbálkozást nem lehet annak venni azért, a dal első perce felejthető, a "maradékkal" nincs baj. Bár egy kicsit jobban is bedurvulhattak volna a végére. Az Empty Jar a már bevált CC sémákból építkezik, semmi extra, csöppet lapos a refrén része. Meg innen is azt az igazi lendületet hiányolom. Aztán ahogy a negyvenedik perc felé közelítünk, elkezdődik a záró szám, a Beckoned, nem egy tipikus zárónóta, bár itt az átlagnál dallamosabb a gitárriff, öt másodperces döngöléssel a közepén.

Elég vegyesek az érzéseim most így sok hallgatás után. Ha röviden akarnám összefoglalni, azt mondanám, lehetett volna jobb is. Amilyen furcsa dolgok zajlanak a zenekar körül az is kétséges, hogy megérik-e a következő lemezt - én azért remélem. Azt már írtam volt, hogy mit kifogásolok a lemezzel kapcsolatban: de tényleg, miért nincs rendes ének rajta?! Fel vagyok háborodva. Nem tudom azt mondani, hogy elájultam a lemeztől, mert nem, de jó pár igen erős dal - és néhány kevésbé erős - helyett kapott rajta, a hangzás persze kifogástalan, így ez most ennyi.