A Comaah-ra egy ideje felfigyeltem, különleges honlapjuk miatt, szeretem az igényes grafikával készült weblapokat, mely mögött talán titkok rejlenek. A Comaah osztrák és el nem tudtam volna képzelni, hogy léteznek ott ilyen zenekarok.
Le nem tagadhatóan a Tool (meg talán a Deftones) hatott rájuk a legjobban, a lebegésből törnek ki, szomorún / fájón / dühösen, mikor milyen érzelmet akarnak átadni a hallgatóknak. De inkább Tool-os ez. Nagyon is. Mivel a honlapjuk nem csak szép, de talányos is, így zenekartörténetet kevéssé találtam rajta, annyi azonban kiderült, hogy négyen vannak a csapatban. A cd bookletje is gyönyörű, zenekarképek helyett pedig egy-egy apró testrészét fotózták le a tagoknak - néha csak találgatni lehet, épp mit láthatunk.
A cd-n egy órányi zene rejlik, 14 dalban, melyek nem adják meg könnyen magukat, kell az odafigyelés, meg persze idő, mert ezt a fajta hátulról letaglózó zenét nem könnyű befogadni, hangulat kell hozzá. Annak ellenére, hogy nagyon a Tool világába vezet a Comaah, mégis van saját arcuk, és nem szolgai másolók. Az énekesük bizonyára sokat hallgatta Maynard dallamait, és noha nincs annyira bársonyos hangja, mint amerikai kollégájának, tud bánni a hangjával. Odafigyelve építette fel az énektémáit, melyben a lágy dallamoktól kezdve a dallamos üvöltésig felvonultat mindenfélét. Néha picit bizonytalannak, olykor falsnak éreztem a hangját, és nem jön ki bombabiztosan minden a magasabb régiókban, de ezt lehet orvosolni, érzésem szerint nem az a zenekar, amelyik nem akar fejlődni.
A dalok némelyike tényleg full depressziós, de mégsem éreztem, hogy most azonnal egy vastag kötelet vagyok kénytelen a nyakam köré tekerni. Az egyik legszomorúbb dal a cd-ről a Catharsis címet viseli. A nyolcas tétel veszettül hasonlít valamire, de nem jöttem rá az istenért sem. Na majd két hónap múlva beugrik mosogatás közben, ahogy ismerem magam. A tizedik nótát igen érdekesen keverték, a háttérben szól a zongora az egyik oldalon, a másik hangfalból meg az ének jön, de mintha itt énekelne a srác a szobában, csak később úszik át a zongora a vonósokkal együtt a másik hangfalba. Érdekes megoldás. Kicsit bárzenés jellege is van a számnak egyébként. A dalokban néha feltűnnek keleties témák, melyeket nem szintivel adnak elő, hanem a borító szerint tényleg szitárt, mandolint és más egzotikus hangszereket használtak. A hangzás megfelelő, bár nem hasonlítható egy szuperprodukcióéhoz természetesen.
Izgalmas zenét játszanak "szomszédaink" és kifejezetten örülök, hogy megismerhettem kifejezetten tartalmas zenéjüket. Bár a vége felé kicsit egysíkúvá kezdett válni a zene, és az is tény, hogy nem nagyon találtam elsőre fülbe tapadó témát. Nem azoknak való, akik imádnak refréneket dúdolni tonnaszám. Talán néha átestek kicsit a ló másik oldalára, túlművészieskedték a zenét. Ingoványos talaj ez mindenképpen, keveseknek sikerül megtartani az egyensúlyt ebben a stílusban.
Érdekességre vágyóknak ajánlott ez a kívül-belül izgalmas dolgokat rejtő album. De csak óvatosan, bánat nélkül közelíts hozzá!
