Shock!

Az idei év egyik kellemes meglepetése az ismeretlen csapatok közül a Continuo Renacer cd-je. A csapat Spanyolországból származik és fogalmam sincs, hogy náluk mennyire népszerű a műfaj, amit művelnek, mindenesetre elképesztően ügyesek.

Death-, jazz-, progmetal. Instrumentálisan. Igaz, erre lehetetlen - és valljuk be: felesleges is lenne énekelni vagy ordítozni. A csapat '94-ben alakult, akkor még technikás death-t játszottak, a Crytopsy, Death, Suffocation vonalán. Innen a brutalitást és a technikásságot megtartva fejlődtek tovább, szélesítették ízlésvilágukat, majd egy új bőgős érkeztével jazzes hatásokat is kezdtek beépíteni a zenéjükbe. Sajnos jelen lemez felvétele után a dobos otthagyta a csapatot, de már találtak helyére másikat.

A zene... Kakofonikus, brutális, agytekervényeket igénybe vevő, ennek ellenére képesek a legfurcsább tekert dolgokat átvinni lágy dallamokba, egyszerűen, csak az érzésekre figyelve zenélni. Szerencsére nem estek abba a hibába, hogy teljesen elvadult dolgokat játsszanak, feledve a zeneiséget, érdekes, izgalmas dalokat írtak, persze csakis a komplex-mániákusok figyelmébe ajánlottan, de nekik nagyon-nagyon.

Akik a jazz felől érkeznek, azoknak is érdekes lehet, olykor igen finom dolgokat hallhatunk, amit simán átlibbentenek blastbeatbe, ha épp arra szottyan kedvük. A roppant finom dolgok mellett, illetve egyenértékűen vele, nem átallnak a brutális oldalukat is megvillantani. Ez a kontraszt, kettősség az, ami miatt talán kiemelkedik a kevés hasonló csapat közül a Continue Renacer. Mondjuk előfordulhat, hogy a jazzisták fülének talán túl sok lesz a zúzda, mert olykor nem spórol a dobos a tikatikával. Itt érzem azt, hogy felesleges elemezni a dalokat, hiszen minden tizedik másodpercben valami gyökeresen más történik. A rengeteg hang, témahalmozás ellenére mégsem éreztem fárasztónak egy másodpercig sem, valahogy hallgattatja magát, noha az tény, hogy folyamatos figyelmet igényel. Néha szintit is használnak - illetve egy vendégzenész játszik rajta.

Akit érdekel ez a fajta zenei világ, azt elsőre megfogja majd a lemez, viszont sok-sok odafigyelés után bontakozik ki teljes valójában - mint ahogy az ilyesféle ultrabonyolult muzsikák között az lenni szokott. Nyolc dal hallható a cd-n, majd' negyven percben, a hangzás lehetne teltebb, a dobok elég csúnyán, steril-kopogósan szólnak, viszont gyönyörűen lehet hallani minden hangszert, főleg a bőgő érdekes ugye, ami végig fent tartja a figyelmet. Cynic (és Aghora) hiányban szenvedőknek főleg ajánlott. Remélem, az őket megillető érdeklődőkhöz eljut a zenéjük és nem csak egy lemeznyi muzsikát kaptunk tőlük. Részemről egy pici dolgot hiányolok: ha már spanyolok, egy kis flamencót beleszőhetnének ebbe a kavalkádba.

Akkora tízes, mint egy ház.